Èn angyalom, èn megmentőm

Tűzvonalban

Nem győztem meglepődni, aztán meg visszaìrni az ismeretlennek. Lehet nem is ismeretlen.
@leo:
" Ravi?"

Egy másodperc múlva, szóval szinte azonnal, jött a válasz.

@redwon:
"Vègre leesett. :) Igen èn vagyok. Baj?"

@leo:
"Igen. Utálom ha szòrakoznak velem. Te pedig úgy tűnik élvezed, hogy gúnyt űzhetsz belőlem. Légyszives szòrakozz màssal mostantól."

Egy kicsit talán tùl durva voltam, de komolyan nem szeretem ha így szórakoznak velem. Ő pedig azt tette.
Jó ideig nem jött válasz ami csak az igazam bizonyìtotta.
Nyugodt szívvel àlltam neki vacsorám elkèszìtèsènek. S mikor aztán elkèszült annak elfogyasztàsàhoz.
Mosogattam mikor telefonom újra jelzett.

@redwon:
"Hát ez most szíven ütött. :( De végülis igazad van. Èn se gondolnék másra a helyedben. De csak, hogy tudd nem vagyok olyan taplò mint amilyennek làtszom. :) Na de, reggel menjünk együtt? ;)"

@leo:
"Nem."

@redwon:
"Miért? :'("

@leo:
"Mert csak."

Nem óhajtottam tovább beszélni vele, így hiába írt nem vàlaszoltam neki. Pedig kitartó volt.

@redwon:
"Naa.. Ne legyél màr ilyen."

@redwon:
"Tudom, hogy fent vagy. Látom, hogy ég a villany nálad. Vàlaszolj kérlek."

Megnéztem azért mit ír. Így az utolsó, azt hittem az lesz, lekapcsoltam hamar a villanyt.

@redwon:
"Lebuktàl!  :D"

@redwon:
"Na jó, úgy látom nem hatottalak meg. Sebaj. Azért jó éjt."

Ezután nem jött több üzenet. De így sem tudtam aludni. Sokàig nem ment. Csak ültem szobàmban, asztalomnàl a sötétben ès nèztem a szomszédos hàzat.
Furcsàbbnàl furcsàbb érzések kerìtettek hatalmukba. Nagyon hasonlìtottak azokhoz az èrzèsekhez amiket akkor èreztem mikor megtudtam, hogy örökbe fogadtak, s megtudtam a vèrszerinti szüleimről az igazsàgot. De, ez valahogy mégis más volt. Csak nem tudtam sehogyan sem rájönni, hogy miben s miért volt más.
Egy pàr órát, csak sikerült aludnom. Sajnàlatos módon nem tùl kènyelmesen az íróasztalomnàl.
Így aztán a szokàsostòl kedvtelenebbül vègeztem el reggeli teendőim ébredès után.
Amint megvoltam mindennel, beleértve az öltözködést is, indultam is az iskolàba, a számomra kìnzòkamrànak bizonyulò helyre.
Szerencsèmre vagy sem nem talàlkoztam Ravi-val. Se az úton, se az iskolàban.
Persze ami nem késett az nem múlt.
Éppen az első óra utáni kicsengetès után máris talàlkoztam vele. Jobban mondva làttam a baràtai ès jó pàr lány tàrsasàgàban. Pont ezèrt, meg amúgyis, igyekeztem őt kerülni.
Ez ott ès akkor fulladt kudarcba mikor az osztàlyfőnökünk közölte, hogy egy másik osztàllyal fognak összevonni. S azért mert mink is ès ők is kevesen vannak, meg azért mert így talán a két osztàly majd jobb àtlagot lesz képes felmutatni mint külön-külön. Mondanom sem kell azt hiszem, hogy csak akkor nem tetszett màr senkinek a dolog mikor kiderült melyik osztàllyal vonnak össze minket ès hogy màr a második óránk velük fog lenni.
Az egész szünet egy rèmàlom volt. Egyfelől mert az engem szekàlòk újfent megtalàltak ès nem volt segìtsèg, de menekülőút sem, másfelől meg mert Ravi làtott mindent ès nem segìtett.
- Te seggfej, eltörted az orrom! - üvöltött velem az egyik engem tàmadò. Volt szerencsèm vèdekezni, egy kis ideig, ezèrt is kaptam, így egy ütésem betalált picit.
- Ne nyafogj màr. - szólt rà társa, majd szólt a többinek - Ti meg fogjàtok màr le!! - vergődtem ahogy közre fogtak, nem akartam teljesen hagyni magam, de koràntsem volt annyi erő bennem mint èn azt szerettem volna. Azonban egy nagyobb verekedést, először, Ravi bandàja szakìtott félbe, màsodszor a tanàr, osztàlyfőnökünk. Aki nem volt rest mindenkit, a verekedő bűnösöket, az igazgatóiba kìsèrni.
Alapos fejmosàst kapott mindenki. Először egyenkènt, majd mind egyszerre újra.
- Mondja csak Jung, maga volt a szenvedő fél. Mondja ki bàtran ki a felelős. - az igazgató pròbàlt türelmes lenni, de nem ment neki, főleg, hogy nem voltam hajlandó egy szót sem szòlni. - Mondja csak, ne fèljen. - nem féltem, vagyis nem annyira mint az igazgató hitte. Egy óra hosszàn át ezt jàtszottuk. Az igazgató kèrlelt míg èn néma maradtam. - Hát jò. - sòhajtott làtszòlag beletörődően - Jung maga ès Kim menjenek az orvosiba. De Kim, figyelmeztetem, ezùttal megùszta, maga ès a tàrsasàg is, mindkét tàrsasàg. Ha mèg egyszer ide kerülnek repülnek az iskolàból. - biztos ledöbbentek.
Èn is, de inkább igyekeztem elsőkènt elhagyni az igazgató irodàjàt. Ami nem kis meglepetèsemre sikerült is. Azonban pàr lèpès utàn làbaim feladtàk s így összecsuklottam. Vártam a becsapòdàst, de nem törtènt meg. Helyette csak elködösült minden. Hallottam, hogy szòlongatnak, hozzám érnek, de màr nem tudtam szólni, hogy hagyjanak, hogy ne érjenek hozzám. Elvitt, magàval ragadott a sötètsèg.
Hogy meddig nem voltam magamnàl nem tudom, de mikor felèbredtem egy àgyon feküdtem ami nem a sajátom volt.
- Hogy èrzed magad? - kèrdezte egy kedves hang ès a tulajdonosa, mert fel akartam ülni segìtett, így làthatòvà vàlt. Egy kedves, közèpkorù nő volt az.
- Jól, azt hiszem. - piszkosul fájt az oldalam. Oda is tettem kezem.
- Csak zùzòdàs, de elèg csùnya, úgyhogy egy darabig ne emelgess nehezet ès nem is futkàtozhatsz. Jeleztem is a testnevelès tanàrodnak. - kedves mosolya volt a vàlasz meglepett tekintetemre - Felmentèst kaptàl a gyògyulàsod idejère.
- Köszönöm. - mondtam csak.
- Ugyan, ez a dolgom. Na de ezt vedd be. - egy nagy ròzsaszìn pirulàt tartott oda nekem egy pohàr vìzzel együtt - Fàjdalomcsillapìtò. - egy kis sóhajt követően el s bevettem a gyógyszert, s leküldtem azt torkomon egy kis vìzzel. - Így ni. Most ha szeretnèl pihenj mèg, amit javasolnèk is, de ha menni szeretnèl inkább akkor nem tartalak fel.
- Menni szeretnèk. - olyan kedves, nem is értem hogy bírja ép ésszel ebben az iskolàban.
- Rendben. De haza menj ne òràra. Szòltam az igazgatónak mikor ide hoztak, ès nem ellenezte hogy hazamehess mikor felèbredsz. - kedvesen elmosolyodott.
- Köszönöm. - ekkor jutott csak eszembe valami fontos - A másik fiú, akinek az orra... vèrzett. Ő hol van?
- Oh, neki neki nem volt komoly baja. Nem tört el az iorra, csak nagyon vèrzett. Ellàttam ès tàvozott is. Rendben van ne aggódj. - kezèt vàllamra tette kicsit, de el is vette s aztán asztalàhoz ment vissza - Az igazolás miatt se aggódj. Elküldtem az igazgatónak.
- Köszönöm. - mondtam mèg egyszer s mert lehetett, miután felkeltem az àgyròl, el is köszöntem ès tàvoztam.
A folyosókon nem volt senki. Valòszìnű amiatt, hogy mèg tarthatnak az òràk. Szerencsére így nyugodtan sètàlhattam el a szekrènyemig, vehettem magamhoz cuccaim amik rejtèlyes mód ott voltak. Biztos az egyik tanàr tette ide, gondoltam. Amint nálam voltak dolgaim hagytam is el az iskola èpületèt.
Felüdülès volt az üres udvaron nyugodtan àtsètàlni.
Azonban az iskola kapujànàl kènytelen voltam megállni. Elàlltàk utam, jobban mondva egy valaki elàllta utam.
- Ugye nem gondoltad, hogy hagyom hogy csak úgy meglèpj?