Èn angyalom, èn megmentőm

Összezavarva

Kikerültem őt s mentem is tovább.
- Hagyj bèkèn. - mondtam neki mikor elkapott karomnàl fogva. Így megàllàsra is kènyszerìtett.
- Èn csak segìteni akarok. - fogta mèg karom, de ahogy rà nèztem elengedte.
- Segìteni? Ne röhögtesd ki magad. - tàmadtam neki - Amikor összevertek csak nèzted. Ne beszélj hülyesègeket.
- Vicces vagy "Leo", de èn pont hogy nem voltam ott. Amit sajnàlok mert nem tudtam megakadàlyozni semmit. De nem is ez a lènyeg, hanem az, hogy egy, vedd màr észre hogy ÉN segìtek neked, kettő, nem csak nekem vörös a fejem. - egy szuszra elmondta ès èn kezdtem szègyellni magam. Valóban.. mintha tényleg nem ő lett volna az aki vègig nézte ahogy pèppè vernek. Talán csak rosszul làttam màr akkor.
- Hagyj bèkèn. Nem kèrtem, hogy megvèdj. - hirtelen hànyingerem lett s oldalam is megfogtam.
- Jah, majd. Most viszont elkìsèrlek mielőtt beàjulsz egy kocsi alà. - máris tùl közel jött. Derekamnàl fogott meg, aztán így indultunk el.
Szerencsére sètàltunk. Nem bìrtam volna a buszt. Nem lakom közel, ő se mert hát a szomszédom, így tùl nagy volt a sèta. De Ravi jól bìrta. Igen ő. Mert ő volt aki megvàrt a sulinàl.
Egy szót sem szóltunk egèsz úton. Aztán akkor sem mikor megèrkeztünk, sem akkor mikor nyitottam az ajtòt ès lakàsomba lèptünk. Elengedett, hogy levehessem cipőim. Szerencsére, mert amint cipőim lent voltak egy sprinter gyorsasàgàval rohantam a mosdóba, majd engedtem szabadjàra egy ròkacsalàdot.
Aztán mikor nem jött màr semmi megtöröltem szàm s a wc-t is lehùztam. Segítő kezek fonòdtak ràm miközben megpróbáltam felàllni. Nem ellenkeztem, akkor sem mikor arcom mosta, s akkor sem mikor szàm mostam ki s közben fogott.
Azt hittem eleged majd miután megtöröltem arcom. De tèvedtem. Továbbra is fogott, sőt, átkísért szobàmba aztán segített leülni àgyamra.
- Most màr menj. - szóltam rà màr.
- Jó. - furcsàlltam, hogy csak úgy belement. Az mèg furcsább volt, hogy mobilom a hirtelen a kezèben termett. Beleìrta szàmàt aztán megcsörgette magàt. - De ha bármi van csörgess meg. - tette mobilom le èjjeliszekrènyemre - Màskülönben kènytelen leszek itt maradni.
- Nem kell segìtened. - nèztem fel rà. Felvonta szemöldökèt, aztán lehajolt hozzám kissé, èn pedig úgy hajoltam el ahogy ő közeledett.
- Látom èn. - szemeiben fura fény csillant meg. Eztán szòlalt meg mobilja. Kénytelen volt eltàvolodni tőlem s felvenni mobiljàt. Nem beszélt.sokat, hamar letette két egyszavas vàlasz után. - Mennem kell. - sòhajtott, majd megèrintette egy pillanatra arcom - Legyèl jó ès jelezz.ha baj van. - csak bòlintottam, bár nem voltam biztos abban hogy hívnám ha gond lenne, erre ő elmosolyodott, majd elhagyta szobàm.

Ez volt kb. két nap híján két hete. Azóta nem volt olyan nap, hogy ne írt volna rám. S olyan nap se volt, hogy ne lògott volna a nyakamon. Valahogy mindig ott volt ahol èn. Nem tudtam elbùjni előle. Ahogy zaklatòim elől sem. Tettleg nem bàntottak engem csak szavakkal ami rosszabb volt mintha megütöttek volna.
Két napja azonban nem làttam Ravi-t. Jobban mondva làttam messziről, csak épp nem csinált úgy mint.azelőtt. Furcsa volt. Aztán meg úgy gondoltam, hogy biztos megunta vègre a dolgot ès a csajàval foglalkozik, na meg a jelmezbàllal.
Az utolsó pillanatra halasztottam a jelmezem kivàlasztàsàt. Semmi extràt nem akartam, ahogy kitűnni sem akartam a többiek közül. De valahogy mégis ez törtènt. Fekete nadràg, fekete hosszú ujjù felső ès fekete cipő volt rajtam, ehhez tàrsultak a kölcsönzött fekete szàrnyaim meg a feketèvel kihùzott szemeim, s a hanyagul beàllìtott loboncom.
Kaptam meglepett, elismerő ès gúnyos tekinteteket is miközben bementem az iskolàba. Ugyanez törtènt odabent az èpületben is.
Nem akartam sokàig maradni ezèrt csak úgy elmentem a tornateremig, ahol a bál zajlott, hogy megmutassam magam a tanàroknak, hogy ott vagyok. Úgy voltam vele, hogy majd hamar tàvozok. De ez ott romlott el mikor meglàttam Ravi-t talpig fehèrben, mint egy angyal, a baráti tàrsasàgàval körülvève akik szintén fehèrben voltak. Mintha egy ismeretlen erő fogva tartott volna úgy àlltam ott dermedten.
Aztán bekövetkezett amit igazán nagyon szerettem volna elkerülni. Felcsendült egy lágy dallam, mire szinte mindenki, néhány pàr kivètelèvel, elhagyta a terem közepèt.
Akkor, ott, igazán nagyon kìvülàllònak èreztem magam. A tàvozàs mellett döntöttem, de egy kéz magàval ragadott ezzel megakadàlyozva engem az elmenetelben. Mire èszbe kaptam màr a terem közepèn àlltam Ravi-val szemben. El akartam húzódni, ott akartam hagyni, de nem egedte. Táncba hívott némán s èn hagytam magam mint akit elvaràzsoltak.
Pàr percig, amíg a dal szólt, különlegesnek èreztem magam.
Aztán ahogy a dal véget ért az èn különlegessègem is szertefoszlott. Elszakadtam Ravi-tòl, eltàvolodtam tőle, de ő visszahùzott ès szàjàt az enyèmhez èrintette. Nem volt ez csók, inkább csak puszi, de akkor is ellopta az elsőt. Pofon volt a jutalma, de ő csak mosolygott. Ellöktem magamtòl, aztán elfutottam onnan ahogy tudtam. Kinevettek többen, de nem tudott akkor éppen èrdekelni.
Jobb ötlet hìjàn a sulihoz közeli buszmegállóhoz futottam. Hallottam kiabál valaki utànam, de nem fordultam meg. Egy busz szerencsére jött is, így felszàlltam rà s mikor az ajtòk becsukòdtak làttam meg Ravi-t. Nem fordultam el, hagytam hadd lássa meg könnyeim amik csak festékem kentèk el szemeimen amikkel így mèg siralmasabb làtvànyt nyùjtottam.
Elindultam a busz hàtuljàba, mire az nagyot fèkezett. Ha nem kapaszkodtam volna akkor biztos felnyaltam volna a busz padlòjàt. A sofőr kàromkodott, ajtòt nyitott, megvàrta míg felszàll a kellemetlensèget okozó utas, aztán csukta az ajtòt s indult is tovább.
Végül a busz közepe tàjàn àlltam meg, fejem lehajtva s nèmàn könnyezve.
- Ne haragudj. - sùgta fülembe egy ismerős hang, aztán pedig valaki megfogta kezem. Nem nèztem fel, nem nèztem rà ki az anélkül is tudtam. El akartam húzni kezem, de nem hagyta. Fogta egèsz addig míg a busz meg nem àllt s èn le nem szálltam. Utàna sem engedett el, sőt mi több, szabad kezével felemelte fejem. - Tènyleg ne haragudj rám. - megfogta fejem, hogy ne hajolhassak el, aztán pedig.homlokàt homlokomnak döntötte - Nem tudom miért tettem amit tettem. - mondta kissé halkan, szinte suttogva, de èn hallottam - De nem bànom. Èletemben nem èreztem mèg olyan furcsán boldognak magam mint akkor mikor megcsòkoltalak. - kis mosoly suhant át arcàn - Annak ellenère megèrte, hogy felpofoztàl. - furcsa volt èpp ezèrt nem akartam hinni neki.
Elhúztam, ràntottam kezem s egèsz valòm tőle, el is hàtràltam pàr lépést.
- Utàllak. - mondtam halkan.
- Nem baj. De azért hazakìsèrlek. - zsebre tette kezeit - Semmi kedvem màr visszamenni. Na gyere. - mondta ès el is indult.
Mintha csak egy báb lennék elindultam utàna. Csendben, nèmàn azon gondolkozva, hogy vajon miért ilyen velem, s hogy miért tesz olyan sok meggondolatlan dolgot.