Èn angyalom, èn megmentőm

Vàltozàsok

(Végre méghoztam a folytatást. Kicsit rövid lett ez is, de remélem mégis örül neki aki várta.)

Az a csók... teljesen elvaràzsolt. Olyannyira, hogy eszemet vesztve adtam volna neki többet ha el nem válik tőlem.
- Jól van. - mondta s arcom simìtotta - Most pihenj kicsit aztàn hazaviszlek.
- Jól vagyok. Inkább hazamennèk. - túl sok ez az egész nekem. A csòkja meg úgy minden.
- Hát jó. De elkìsèrlek és ott is maradok. - ekkor jöttem rá, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. De hogy és mikor kerültem én őhozzà? Mire újra feleszmèltem már egy inget adott rám aminek nagyon ő illata volt. Sőt, kaptam pulòvert is. De miért? Hiszen van.. vagyis volt saját ruhám aminek még nem volt nagy baja.
Olyannyira elmerültem gondolataimban, hogy fel sem fogtam hogy Ravi felfogott s elindultunk. Ki a hàzukbòl, át az úton az én hàzamhoz, majd abba be. Olyan voltam majdnem mint egy rongybaba akit öltöztetni szoktak.
- Merre van a szobàd? - kèrdezte s ekkor tisztult ki végre fejem, ekkor löktem el magam tőle s őt magamtòl. Úgy néztem rá mintha újra azon a mocskos helyen lennènk. - Ne félj tőlem. - közeledne de èn hàtràlok, tàvolodom tőle.
- Ne gyere közelebb. - hiàba mondom ő csak jön és hozzám ér, ölel olyan szorosan ahogy tud - Eressz el! -kiabàlok és csapkodok, de ő erős és tart engem. Tart míg le nem nyugszik, míg zokogni nem kezdek s kapàlòzàs helyett kapaszkodom belè.
- Jòl van - simìtja hátam - én itt vagyok Leo, nem lesz semmi baj. Vigyàzok rád. - hogy meddig tart nem tudom, csak az a biztos hogy mire abbamarad sìràsom Ravi már karjaiban tart.
Valòban úgy  èreztem kicsit, hogy minden rendbe jöhet ha ő mellettem van és vigyáz rám. De.. Nem engedjétek, nem maradhat mellettem. Addig nem míg le nem zárom, valahogy, vègleg a múltat mely apàmhoz köt.
Ravi velem maradt tényleg. Egész másnap reggelig. Akkor hazament, mondván majd jön és megyünk együtt iskolàba.
De én nem vártam rá. Én csak telefonàltam egyet. Mire Ravi jött volna hozzám értem már jöttek.
Èg veled Ravi.
Úgy döntöttem amíg lehet élek a lehetőséggel. Csak úgy tudom lezàrni a múltat ha elfogadom az öröksègem s leszàmolok apám régi ellenfeleivel. Csakis így lehet nyugodt èletem a jövőben.
Úgy hittem ez a legjobb s helyes cselekedet.
S most több hónappal, mit hónap hisz egy év is elmùlt, kèsőbb is ezt gondolom.
Az iskola csak kötelező látogatni való intèzmènnyè fakult. Ahogy a Ravi-val való nem létező kspcsolatom is. A tàvolbòl figyeltem őt, vigyàztam rá s éreztem viszonzatlan szerelmet. Nem beszèltünk többè. Haragudott rám ahogy én rá, mégis a harag rèszèről érthetőbb volt mint az én részemről. S míg őt lányok vettèk körbe addig engem mindenki messzire elkerülni, még jobban mint előtte. Sőt, volt hogy fèltek tőlem, de idővel akadt olyan is aki közel akart kerülni.
De én csak Ravi bocsànatàra vàgytam. Bùcsùt intettem neki, de mégis vàgytam rá hogy tudja mit miért tettem.
Így esett meg, hogy egy veszettül esős nap dèlutànjàn vártam rá egy kosàrpàlya mellett, egy padon ülve. Küldöttem neki egy üzenetet még délelőtt, hogy várni fogom.
Reméltem eljön majd annak ellenére, hogy azt üzente vissza, hogy nem ér rá.
Bőrig àztam, de nem èrdekelt. Csak ültem azon az àtkozott mocskos padon és vàrtam rà.
Aztàn ahogy telt az idő úgy lettem egyre elkeseredtebb. Fèltem, rettegtem, hogy ezùttal örökre eltaszìtottam őt magamtól. De hisz ezt akartam nem? Èg veledet mondtam mikor szìvem legmèlyèn soha nem gondoltam komolyan. Fájt a szìvem. Fájt hogy nem volt merszem elmondani neki mit terveztem s mit akarok tenni. S fájt hogy nem mondtam el neki mit érzek. Igaza van ha nem jön el. Megèrdemlem a büntetést.
- Gyere, hazaviszlek mielőtt halálra fagyasz itt. - fel sem fogtam ki szòl hozzám, csak bòlintottam s mint egy jól programozott robot tettem amit mondott. Felàlltam, követtem s hagytam magam. Hagytam hadd vezessen, ültessen kocsiba s vigyen magàval.
Kiesett egy kis idő, de aztán is hagytam magam mikor megèrkeztünk valahová. Beszélt hozzám, vetkőztetett törölgetett s öltöztetett. Kèptelen voltam rendesen nyitva tartani szemeim. De megesett, hogy egyszer még kèpzelődtem is.
- Ravi... - őt véltem látni, mintha csak ő ért volna hozzám - annyira sajnàlom Ravi.. kèrlek bocsásd meg nekem.. bocsáss meg.. - tudtam a kèpzeltem űz csúf trèfàt velem, de végre el akartam mondani, ki akartam adni magamból ami szìvemet nyomja.
- Jól van - ha képzelet hát vàlaszolt is - most csak pihenj. - ott akart hagyni, de én megfogtam kezét. Olyan valòsàgos volt.. - Tudnod kell.. - szemeim is lecsukòdtak s èreztem elalszom így talán szavaim sem voltak már valósak - szeretlek.. mindig is szerettelek téged..
- Tudom.. - a kéz mely kezem fogja volt eltűnt ahogy én àlomba merültem.