Part 17: Buli

204 8 2
                                    

        

Egész este csak filmet néztünk, néha ölelgettük egymást, és néha elcsattant egy-két csók is. Semmi OLYAN dolog nem történt.

Nagy zajra ébredtem, majd ezt követte a sutyorgás. Megnéztem a telefonom, és még csak 3: 54 volt. Tudtam, hogy a fiúk azok, így visszafeküdtem az ágyamba, és vártam, hogy újra elragadjon az álomvilág.

Hallottam, ahogy pár ember elhalad az ajtóm előtt, ám az egyik megállt. Nemsokára hallottam, ahogy kinyílik az ajtóm, ezért odafordultam, így megláttam, hogy Niall áll ott.

-         Szia. – motyogtam.

-         Szia.

-         Lányok? – kérdeztem.

-         Haza vittük őket. – látszott rajta, hogy ivott.

-         De miért, nem úgy volt, hogy ma itt alszanak? – kérdeztem.

-         De, de csak Lindyt vittük haza.

-         Értem.

-         Figyelj, tudom, és láttam rajtad, hogy mikor először bemutattam neked, akkor kicsit féltékeny voltál, és láttam, hogy nagyon utálod. Látom, hogy Louis-al nagyon jól megvagytok, és bevallom, féltékeny vagyok rá, hisz te elég jó csaj vagy, és már az elejétől fogva éreztem valamit.

-         Niall, ne mondj olyat, amit később meg fogsz bánni, inkább menj aludni.

-         Egyszer veszem rá magam, hogy bevalljak mindent, te meg akkor is elküldesz. – kezdett dühös lenni.

-         Nem, csak nem akarom, hogy olyat mondj, ami nem igaz, és ami másnak neked, és nekem is rossz lenne. – mondtam, mire felállt, és kiment az ajtón.

Nem éreztem rosszul magam, hisz tudtam, hogy baromságokat mondott volna, akkor, ha hagyom, hogy tovább beszéljen. Tudtam, hogy jól cselekedtem.

1 hét múlva

Louis szemszöge:

Tudom, hogy két nap múlva Sophia szülinapját ünnepeljük, így ma megyek megvenni a lehető legjobb ajándékot. Már eltreveztük, ogy szervezünk, neki egy bulit, így már ki vannak osztva a feladatok is.

Két nap múlva:

Sophia szemszöge:

Reggel arra ébredtem, hogy valaki puszilgatja az arcom.

-         Jó reggelt édesem. Hoztam neked szülinapi reggelit. – mosolygott rám édesen Lou, és egy puszit nyomott a számra.

-         De aranyos vagy, köszönöm. – mosolyogtam.

-         Boldog szülinapot! – mosolygott rám, és bemászott mellém az ágyba. Nekidöntötte a hátát az ágytámlának, és behúzott az ölébe, majd odatette a tálcát.

Miközben elkezdtem enni, beszélgettünk egy csomó mindenről, és több mint egy óráig ott ültünk az ágyban.

-         Mennyi az idő? – kérdeztem.

-         11 óra, huh jó sokáig aludtál királylány – mosolygott, és adott egy puszit a nyakamra.

Felálltunk, és elindultam volna a fürdőbe, de ő visszahúzott, és adott egy jó mély csókot.

End Of The Day - Niall Horan FanfictionDonde viven las historias. Descúbrelo ahora