Bájos Démon

2.rész

Szeptember elseje van, hétfő. Még mindig azon gondolkozom az ágyban fekve hogy miért ilyen távolságtartó Laura... Ránézek az órára, fél nyolc.
-Baszki, elfogok késni!-mondtam kicsit túl hangosan mint kellett volna, erre anyám benyitott:
-Kapkodd magad, és ne felejtsd suli után rögtön gyere haza mert dolgom van, és mivel valaki bele törte a másik kulcsot a zárba nem fog tudni bejönni és nem hagyhatom nyitva az ajtót.-Mondta cinkosan, nevetve.
-Haha, nagyon vicces anya. De tényleg.-Mondtam nevetve és felé dobtam a párnám, de mivel Ő közben becsukta az ajtót az ajtónak repült a párna.
Gyorsan el mentem fürödni, felöltöztem, csináltam egy szendvicset és elindultam az egyetemre.
Az első órám elmaradt ezért gondoltam kiülök az udvaron lévő folyosó párkányára, hallgatok zenét és megeszem a szendvicsem mert farkas éhes vagyok.
Ahogy leültem, bedugtam a fülembe a fülhallgatót és elkezdtem enni, az udvar túlsó felén megpillantottam Laurat.
Gondolkoztam gyorsan hogy milyen órám lesz még és melyiken van Ő. Gondoltam majd órán beszélek vele.
Mire vissza pillantottam az udvar túlsó felére, már nem volt ott. Valamiféle gyomorgörcs kapott el, mintha félteném, vagy idegeskednék miatta pedig semmi okom nem volt rá hisz alig 2 napja ismerem.
Túlságosan bele merültem a zenébe, közben el kezdtem olvasni egy könyvet mert hamar megettem a kajám, és még fél óra volt az órából hátra, ami olyan gyorsan elment hogy észre se vettem és ügyesen megint elkéstem.
Siettem a matek terembe, ahogy benyitottam hirtelen olyan csönd lett hogy mindenki lélegzetvételét hallottam, és éreztem hogy mindenki engem néz miközben a leghátsó sorban a maradék helyek közül választottam.
-Tökéletes hely, pont két sorral van előttem Laura, szóval valahogy elérem hogy hátra figyeljen egy kicsit és beszélhessek vele.-gondoltam.
Ahogy ez átfutott az agyamon Ő felállt és kisétált a teremből, zaklatottnak és idegesnek tűnt. Nekem nem kellett több, utána indultam. Ahogy kiléptem a teremből, szét néztem hogy merre ment, és láttam hogy épp beszaladt a mosdóba.
Oda sétáltam és bátortalanul megfogtam az ajtó kilincset majd kinyitottam az ajtót lassan.
Mivel lassan nyitottam az ajtót, nem volt hangja és hangzavar sem volt a folyosón így nem volt mi behallatszódjon, tehát nem vett észre. Háttal állt nekem a falnak támaszkodva és láttam hogy reszket az egész teste. Nem bírtam tovább, megszólaltam.
-Szia, minden rendben?-Kérdeztem.
Látszólag megijesztettem, pedig nem akartam. Még mindig reszket, mintha nagyon fázna. Oda léptem és a vállára tettem a kezem, de elhúzódott.
-Menj vissza, kérlek.-Mondta határozottan.
-Nem megyek ameddig nem mondod el mi a baj, hisz reszketsz!-Böktem vissza neki.
-Csak...Hagyj. Nincs semmi bajom, menj vissza.-Mondta.
-Valami van, látom rajtad. És miért akkor szaladtál ki amikor én beértem a terembe?-Kérdeztem, közben magam felé fordítottam, de nem volt egyszerű mivel ellenkezett, de muszáj volt látnom az arcát, hátha valamit kisugall hogy mi a baja.
De nem azt láttam mint amire számítottam..
Teljesen vörösek voltak a szemei, az arca eltorzult, és mostmár a hangja is más volt.
-Hagyj békén!-förmedt rám, de a hangja nagyon mély volt és a szemei egyre vörösebbek lettek.
Csak néztem a szemébe és semmi félelem érzet nem volt bennem.
Egyszer csak az arca vissza változott és a szemei is mostmár azok a gyönyörű mogyoróbarna szemek voltak, mint amiket két napja láttam.
Csak nézett mélyen a szemeimbe, és én is az öveibe.
Majd megtörte a csendet:
-Mondtam hogy menj el. Meg is ölhettelek volna, normális vagy?!- Förmedt rám megint, de immár az ismert hangon.
-Nem érdekel, láttam hogy valami nincs rendben nem hagyhattalak itt!-Szóltam,kicsit megemelt hanggal.- Egyébként is mi volt ez?-Kérdeztem kicsit mérgesen,pedig semmi okom nem volt mérgesnek lenni rá.
-Nem... nem mondhatod el senkinek, Sasha, igérd meg hogy nem mondod el senkinek!-Mondta.
-Hogy mondanám el azt ami az sem tudom mi? Mi a fasz történt?-Kérdeztem.
-Én.. Nem vagyok teljesen ember. Ember alakot tudok ölteni, de akkor ilyenek fordulnak elő. Én félig démon vagyok, vagyis.. több mint félig. Ezért eluralkodik rajtam a belső énem sokszor. -Mondta mindvégig a szemembe nézve, és ettől kicsit zavarba jöttem.
-Várj.. csak hogy tisztázzuk.. Ezért nem akarod hogy másképp közelítsünk egymás felé?-Kérdeztem, de amint ki mondtam megbántam ugyanis nem ez lett volna a normális kérdés ami az ember ajkára akad mikor ezzel szembesül.
-Igen. Nem tudom irányítani hogy mikor uralkodik el felettem a belső énem. Nem akarom hogy bármi bajod essen miattam, általam.-Mondta még mindig a szemembe nézve, és láttam ahogy egy könny ült ki a szemére, de a hangja nem csuklott el.
-Ezt majd még megbeszéljük máskor, de most gyere menjünk vissza a cuccainkért és eljössz velem hozzánk.
Vissza mentünk a terembe felkaptuk a cuccainkat és elindultunk hozzám.
Út közben nem szóltunk nagyon egymáshoz, ami épp kezdett volna kínos lenni de haza értünk.
Nyitok be a házba és anyámmal találom szembe magam, nem mintha nem számítottam volna rá hisz készülődik délutánra, engem még is meglepett mikor nagy vigyorral az arcán köszönt ahogy beléptem a házba.
Nézett Laurára, hiszen nem szoktak hozzánk járni a barátaim,ismerőseim.
-Szia anya, Ő itt Laura, új osztálytársam. Haza küldtek mindenkit mert egy csomó tanár lebetegedett már most, és nem volt értelme két órát megtartani.-Természetes hogy hazudtam neki, mit mondtam volna.. Szia anya, itt a démon barátnőm amúgy nem harap.. vagy mi?
-Oh, értem. Szia Laura, Jessica vagyok.- Üdvözölte majd kezet ráztak.
-Mi fent leszünk ha keresnél.-Mondtam, és megfogtam Laura kezét majd felfelé kezdtem húzni a lépcsőn.
Felértünk a szobámba és leültünk az ágyra, egymáshoz talán túl közel ahhoz képest hogy nem tartja jónak az egymáshoz közeledést.
-Szóval.. démon vagy.-Mondtam.
-Hogy hogy ez téged nem akaszt ki?-Kérdezte a homlokát ráncolva, ami most annyira aranyosnak tűnt mintha egy kisgyerek kérdezte volna ezt azzal kapcsolatban hogy nem kaptunk volna egyforma játékot.
-Már úgy ismerkedtünk meg hogy mi vagyunk a fura lányok nem emlékszel?-Mosolyogtam rá.- Nem érdekel hogy mi vagy. Meg akarlak ismerni teljesen, hogy milyen vagy mérgesen,boldogan,szomorúan.. Esküszöm sosem éreztem még ilyet mint most. Általában elzárkózott vagyok.. de veled más a helyzet.-Egy darabig a szemébe néztem, aztán elkezdtem bámulni a földet. Pár percig csendben ültünk, mikor már meg akartam ezt törni megszólalt:
-Még mindig nem tartom jó ötletnek. Még mindig nem tudom irányítani ezt az egészet. Próbálom.. de nem megy. És én is meg akarlak ismerni, nehogy azt hidd hogy nem. De Te már most sokkal fontosabb vagy nekem mint kellenne.. Vigyázni akarok rád, nem akaro hogy bajod essen. Kérlek értsd meg ezt.-Mondta a szemöldökét húzva.
-Én... értem.. de mi volna ha talán tudnék neked segíteni? Mármint uralni saját magad. Akkor már nem elleneznéd.-Mondtam újra a földet bámulva.
-Ez jó ötlet lenne, de így még nagyobb az esélye annak hogy bántalak.-Mondta.
-Ha fontos vagyok neked akkor nem. Ha tudod hogy ott vagyok és nem akarsz bántani akkor talán hamarabb sikerül leküzdened.-Mondtam.
Elkezdett csörögni a telefonja, a testvére hívta hogy menjen haza.
-Add meg a számod.-Mondta, és nyújtotta felém a telefonját.
-Oh. Oké.-Elvettem a telefonját és bele írtam a számom.
-Köszi, később felhívlak, és talán vissza jövök csak megnézem mi olyan sűrgős.-Mondta a szemét forgatva.
-Rendben.-Mosolyodtam el.
El ment haza, anyám is elment tehát teljesen egyedül vagyok.
-Remek. Unatkozhatok megint.-Gondoltam magamban.
Ekkor csöngetett valaki, le szaladtam és kinyitottam az ajtót. De ami akkor ott fogadott hihetetlen volt.
-Álmodok vagy mi a szar? Ez nem lehet.. ez... lehetetlen!

Folytatás hamarosan 😊