Bájos Démon

7. rész

Lassan egy hete nem voltam bent suliban. Lassan egy hete nem beszéltem Lauraval.
Nagyon hiányzik, ezért átmegyek hozzá és megnézem hogy rendben van-e.
Ki keltem az ágyból, letusoltam, majd bementem a szobámba hogy keressek magamnak ruhát. Túrom a szekrényemet a kedvenc pólómért, mire valaki megáll az ajtómban.

-Hát szia kislány, de rég láttalak!-Mondta a nagybátyjám mosolyogva, majd hirtelen el fordult mikor észre vette hogy csak egy törölközőben állok és a pólómat keresem.

-Szia! Hát Te meg hogy kerülsz ide?!-Mondtam majd magamra húztam az első pólót és nadrágot ami a kezem ügyébe került.- Nem úgy volt hogy Új-Zélandon kell maradj a melód miatt?-Siettem oda hogy megöleljem.

-De úgy volt, de már letudtam.- Szorított magához- Hol van édesanyád?-Nézett rám furcsán mikor elengedett az öleléséből.

-Nem Ő engedett be?-Lepődtem meg.

-Nem, apád engedett be.

Elindultunk lefelé hogy megkérdezzük apát, anyu vajon hol lehet.
Nem volt egyedül apa, valami öltönyös férfival beszélt, mire oda rontottam.
-Apa, hol van anyu? És ki ez a férfi?

-Tegnap este be kellett mennie a munkahelyére, azóta nem láttam. Biztos csak műszakot váltottak neki és most kicsit meg van kavarodva. Ez a férfi pedig miattad jött. Miért nem voltál iskolában egy hete? Ki fognak rúgni, túl sok igazolatlanod gyűlt össze.

A férfivel csak néztünk egymásra, és bólintottam.
-Hétfőn bemegyek és viszem az igazolást is, uram.

-Rendben van, de több ilyen ne forduljon elő. Nem szeretnénk magát kirúgni, de ha ilyen a magatartása sajnos kénytelenek leszünk. Még csak most kezdtük az évet de már több mint 30 igazolatlan órája van.

Bólintottam megint.
-Tudom, nem fog több hiányzás előfordulni igérem.

Nagy nehezen elment a férfi, semmi kedvem nem volt most az iskoláról beszélgetni, főleg nem apámmal de így is tartott egy hegyi beszédet arról hogy hova fogok jutni az iskola nélkül.

Mikor már nem tudott mit mondani apa, felindultam a szobába hogy átöltözzek és el menjek Laurahoz. Felvettem a pólót amit kerestem reggel és egy fekete farmert, felhúztam a cipőm, megfogtam egy pulcsit és már indultam is.
-Hova mész kislány?-Kérdezte kedvesen nagybátyjám.

-Van egy kis dolgom de sietek. Pár óra és itthon leszek.

-Vigyázz magadra nagyon, nem akarok a sürgősségin kikötni.-Vigyorgott rám.

-Ugyan, mikor nem vigyázok én magamra?-Mondtam és indultam ki a bejárati ajtón, mikor majdnem felbuktam a küszöbben.

Nagybátyjam felnevetett.
-Mondjuk most?-Kacagott.

-Oké.. Ez nem számít..-Mosolyogtam rá.-Na sietek, szia.

Láttam hogy még figyel az ajtóból ezért vissza fordultam felé.
-Hé,kérhetek valamit?

-Fogadjunk nem bír a pici lábad olyan sokat lépkedni mint a szád beszélni..

-Eltaláltad. El vinnél kocsival egy osztálytársamhoz?

-Persze. Ülj be.

Elindultunk majd egy ideig csönd volt de megtörte.
-Na és van valaki aki beférkőzött már a szívedbe?

-Ah.. Ez bonyolult.. nagyon. Elszúrtam valamit amennyire csak lehetett és már egy ideje nem beszéltünk.. Nem bírom már nélküle.

-Jaj kislány... Beszélj vele. Nem veszíthetsz semmit ha bocsánatot kérsz.