Vernon Happened || Choi Hansol. /BEFEJEZETT/

VI.

Nem tudom, mégis mit gondoltam, amikor azt mondta, neki most mennie kell, és én azt feleltem, igen, szerintem is. Felpattant, én is zavarban voltam, Ő is, hogy ne lettünk volna, a srác, akit napokkal azelőtt a pokolba kívántam, majdnem megcsókolt, én ezzel nem tudtam mit kezdeni. Szóval, ahogy fölkapta a cuccát, másodperceken belül már az ajtóban állt, kiengedtem, visszafordult, rámnézett, de igazából ennyi is volt. Nyitotta a száját, de végül csak nyelt egyet, elmotyogott egy sziát, majd már ott sem volt, így becsukhattam az ajtót, és hatalmasat sóhajtva, neki is dőlhettem.

Tudtam én, hogy az a fránya kosárlabda fogja még a vesztemet okozni.

Szóval igen, a következő hét röviden úgy nézett ki, hogy négy napon keresztül reggelente túl lettünk a kínos kis integetésünkön az iskola előtt, és onnantól kezdve úgy kerültük egymást, hogy az már nevetséges volt. Én nyilván nem sétálhattam csak úgy oda hozzá, mármint könyörgöm, tök más körökben mozogtunk alapjáraton is. Amíg a srácot mindenki imádta, addig engem alig ismertek, az a pár barátom aki volt bőven elég volt, míg Hansolnak konkrétan az egész iskola a baráti köre volt. Aztán ha még ez nem lenne elég, Vernon random csak úgy majdnem megcsókolt, és én azóta sem tudtam mit kezdeni ezzel a ténnyel, főleg azok után, hogy rájöttem, igazából rohadtul nem bántam volna, ha húgom vár pár percet a hazaéréssel.

Igen, persze, gondolhattam volna.

Úgyhogy így telt el, nem egészen öt nap. Kínosan, pár szánalmas szián kívül mást nagyon nem intéztünk a másik felé, komolyan, ennél még az is jobb volt, amikor utáltam Őt, de tényleg, az mindkettőnknek sokkal jobb volt. Egy ilyen kellemes hét után, a pénteki utolsó órámról kicsengetve kényelmesen kezdtem el pakolászni, miközben a fejemben más terveztem, hogy a hétvégét felvezetve melyik sorozatot is folytassam- begubózva a szobámba, ennél jobb tervem nem is lehetett volna. Szokásosan én maradtam utoljára a teremben, ráérősen sétáltam ki, amíg egy hang meg nem állított.

Vajon kié.

- Hé, - megtorpantam, kénytelen voltam odafordulni, Vernon pedig nemtörődömség látszatát keltve dőlt a falnak, zsebre tett kezekkel – jó lassú vagy, igaz? – kérdezte apró kacaj társaságában.

- Iskola után általában egyből haza megyek – szólaltam meg – szóval nem igazán sietek sehova – felém fordult, immáron csak bal vállával támaszkodott a falnak, ajkait zavart mosolyra húzta.

- Akkor... szabad vagy ma este, igaz?

Hirtelen majdnem kiesett a táska a kezemből, épp, hogy eltudtam kapni, Vernon jót nevetett rajta, én még kínosabban éreztem magam. Jó páros voltunk, mit ne mondjak, krákogtam párat megpróbáltam elhessegetni zavaromat.

-Tanulni akarsz?

- Ja, persze – lökte el magát a faltól, vakarta meg tarkóját – aztán meg... a szüleim nem lesznek otthon egész délután. Szóval arra gondoltam, hogy most én csinálnék neked valami... vacsorát? Nem tudom, ebéd, vacsora, amikor éhes leszel. És, apukám nagyon szereti a filmeket, van egy rakat dvd otthon. Nem akarlak befolyásolni, de a Fight Club a világ legjobb filmje úgyhogy, ha esetleg nem láttad még... – akaratlanul is felnevettem, mire Hansol zavara is kicsit elcsendesedett, nagy levegőt véve folytatta – csak mondj igent, oké? Ötödik napja próbállak elhívni.

- Oké, - néztem el egy pillanatra – hazamegyek, lepakolni. Utána?

- Jó, rendben – vigyorodott el – érted megyek öt, fél hatra. Fél óra alatt hozzánk sétálunk.

- Rendben.

- Király – vigyorgott tovább, szerintem ha akart volna se tudott volna leállni – akkor, este.