Vernon Happened || Choi Hansol. /BEFEJEZETT/

II.

Sosem voltam még büntetésben.

Mármint komolyan, konkrétan, sosem voltam még büntetésben, és erre büszke is voltam, mivel az évek folyamán volt pár nagyon kattos tanárom, akik nagyon szívesen szórták ki a diákokat a folyosóra, tartották benn őket tanítás után. Úgy terveztem, mivel nem is nagyon volt kedvem ilyesmivel eltöltenem azt a maréknyi szabadidőm, amit napjaim adtak, nem is nagyon lesz lehetőségem kitalálni, milyen ez az egész büntetés dolog.

Persze, terveztem meg minden, de valaki közbe szólt. 

Ja. Valaki.

Jó kedvűen beszélgettem Minjae-vel, óráink előtt, teljes beleéléssel hallgatta, ahogy magyarázok a kedvenc sorozatomról, magához hűen még figyelt is rám. Az idő telt, és hamar meg is hallottuk a becsöngést jelző hangot, Minjae elült a padomtól, én pedig sebesen vettem elő a táskámba rejtett tolltartót, az egyetlen dolgot ami hiányzott asztalomról. Matek, mindenki teljes csendben várta a tanárunkat, az óra elkezdődött, én pedig szorgosan írni kezdtem a magam kis füzetébe.

Én őszintén megpróbáltam figyelni. Komolyan, oké, nem mondom, hogy a matek a kedvenc tantárgyam, mennyire imádom, sőt, de azért rühellni, se rühelltem. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem láttam az első papírgalacsint a padomon. Majd a másodikat, és jött a harmadik is. Nem én voltam a fő célpont pontosan jól tudtam, az előttem ülő Joshua percenként fordult hátra hatalmas vigyorral az arcán, néha még a hátam mögé is dobva egy ugyanolyan galacsint, aminek sokasága a padomon pihent, hála a mögöttem ülő Vernonnak. Joshua legalább eltalálta azt az idiótát.

És ez így ment, legalább negyed óráig, éreztem, ahogy vérnyomásom egyre jobban az egekben emelkedik, egyre inkább dühösödök. Én tényleg egy kipihent gyerek voltam, csak néhányan tudtak, nehezen kihozni a sodromból. Neki folyamatosan sikerült.

- Abba hagynád a dobálást?!

Még én is meglepődtem volna magamon, ha nem száll a szemem elé a vörös köd, sokkalta hangosabban fordultam hátra, mint ahogy terveztem. Vernon felkapta a fejét, abban a pillanatban épp lapot tépett a füzetéből, értetlenül nézett rám, aki műveletébe közbeszólt.

- Mi?

- Minden egyes francos galacsinod a padomon köt ki, legalább tanulj már meg dobni, ha már annyira ezt akarod csinálni minden egyes matekon!

- Valami probléma van?

Persze, természetes, hangos voltam, nem is nagyon figyeltem arra, hogy épp órán vagyok, sokkal jobban idegesítettek a fehér papírdarabok a hajamban meg a srác mögöttem. Persze tanárom, akinek amúgy sem voltam jegyeim miatt a szíve csücske, egyből elkezdett leszólni, hogy miért kell hangoskodnom órán, legalább öt percig húztam az órát azzal, hogy Ő beszélt, én meg próbáltam közbeszólni. Persze ezt tipikus szemtelenségként vette fel, mire kimondta a szavakat, amiket senki sem akar hallani iskolás évei alatt.

- Büntetés; ma tanítás után.

- De ez nem igazság! - itt már tényleg teljesen elveszítettem a fonalat, nem messze tőlem láttam a szemem sarkából, hogy Minjae karjelzésekkel nyugtat, hogy hagyjam abba, pár iskolatársam az évek alatt nem hallott ennyit beszélni - Vernon dobál folyamatosan! Tele van a hajam papírgalacsinokkal, én csak szóltam neki, hogy hagyja abba!

- Akkor ott találkoznak ismét!

Le is volt tudva, a tanárunk elfordult tőlem, nagyon úgy tűnt nem kíván velünk (pontosabban leginkább csak velem) tárgyalni, fogadjam csak el, amit mondott. Mit is mondott?

Nem volt elég, hogy a délutáni terveimnek annyi volt, valószínűleg mehettem padot sikálni, vagy szemetet szedni, nem, itt nem álltam meg, hála nekem meg a lepcses számnak, mindezt csinálhattam Hansollal. Két perccel később, mikor az óra már javában folyt tovább, én még mindig kifordulva ültem a székemben, felfogva az eseményeket. Csak arra eszméltem fel, hogy egy rúgást éreztem a székem egyik lábán, így reflexből fordultam hátra, ahol Vernon vigyorgó arcával kerültem szemben.