A negativitás fogságában |befejezett|

A valóság

Megidéztem a valóságot.
Behunytam a szememet és mélyeket lélegeztem ebből a dús oxigéntartalmú levegőből.

-Hé te ott!-szólított meg egy ismeretlen.
-Ismerem magát?-tettem fel a kérdést.
A pasi kb. 30 éves, 190 cm, szőke, páva hajú, öltönyös, hájas és kerek arccal rendelkezik.
Tipikus 21.századi üzletember.
-Nem hiszem. Bemutatkozom: Valóság vagyok. Kövess-intett.
Eleget tettem kívánságának.
Egy diszkóba vezetett, ahol óriási decibelekkel szólt a zene, a fiatalok piától bűzlöttek: úgy hatott mintha egy állatsimogatóba érkeztem volna.
Megálltunk, majd ujjával lapozott egyet a levegőben.
~♥~
Első jelenet

Egy lány a sarokban kuporog, valószínűleg egy társasággal jött, de szingliként, így azt gondolja, nem tud mit csinálni és amúgy sincs mersze hozzá.
Kissé illuminált állapotban lévő fiú társaság megy oda, felráncigálják a földről, valamit adnak a kezébe.
Az áldozat ijedten körültekint, segítségre várva, de a barátai sehol.
Odarohannék, de a Valóság elém áll és így szól:
-Ők nem látnak minket.
Így hát leteszek előbbi szándékomról, tovább követem az eseményeket.
A csaj visszaadja, azt a dolgot, kiröhögik, az egyik pofon is csapja.
Kezét arcára helyezi, elkezdi dörzsölni, ezzel enyhítve a fájdalmat.
Utána eszébe jut valami, kissé ribis beállást vesz fel, hátrasepri a haját, majd megeszi a tablettát (mint most már kiderült).
A fejéhez kap, összeesik, a fiúk továbbállnak, de szegény rángatózik, majd elernyed a teste: elájult.
Szaladnék felé, de mindhiába, kezem ökölbe szorul, sikítani tudnék.
A férfi tovább görgeti az eseménysort.
~♥~
Második jelenet

Egy kisfiú ugrál koszos, szakadt ruhájában, egy bódékkal teli utcán.
Vajon miért lehet ennyire boldog?
Kezében egy papírt lóbál, biztosan pénz. Valószínűsíthető, hogy régóta nem evett, ahogy a családja sem.
Egy hússal teli pult felé veszi az irányt, de mielőtt odaérne, elbotlik, mert elakasztották.
Három nagy melák férfi ment oda hozzá, kezéből kitépték minden kincsét.
Elverték és megfenyegették, ha követni meri őket, akkor megölik a családját.
A kisfiú összetörten fekszik a földön, nincs ereje felállni.
Kerülgetik, majd egyszer csak egy főmufti hintóját húzó lovak dobogását hallom.
Mindketten tudjuk, hogy mi lesz ennek a végkimenetele, de csak én tudok cselekedni.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve a szekér elé állok, kezeimet magam elé tartom, felkészülve a legrosszabbra.
Már csak néhány centi, de mi lett?
Testem mintha levegőből lett volna, átment rajta, így átgázolt szegény párán.
De senki se vette észre és senki sem segített neki. Egyszerűen nem izgatta őket az eset.
A Valóság megszólal:
-Mi itt nem létezünk, a képzeletedben vagyunk, képtelen vagy bármibe is beleavatkozni.
Átléptetett a következő történéshez.
~♥~

Harmadik jelenet

Egy 20 éves forma fiú fekszik egy kórházi ágyon. Gépekre van kötve, szeme zárva: nincs eszméleténél.
-Rákos-súgja fülembe a Valóság.
Egy nővérke tipeg be az ajtón, látogatókkal, a beteg hozzátartozói lehetnek.
Körülállják. Egy öreg néni, ki megfogja a kezét, szemeiben könnyek csillognak.
Egy kislány, egy 30-as éveiben járó férfi nyakában, szintén sírt, ahogyan a többiek is.
A látogatottal egykorú fiú áll komoran, rezzenéstelen arccal az ágy mellett.
Az orvos sürög-forog, majd egy gép elkezd pittyegni, a fiú felébred.
Meglepődöttség és öröm tükröződik az arcokon.
Megszólal:
-Ha elmegyek....-köhögés-...jól jegyezzétek meg azt....,hogy én mindig is...szerettelek titeket, bár nem mutathattam ki eléggé, de így érzek...vi...vi...vi...
Az előbbi szerkezetek örült tempóban jeleztek, egyszerre pánik tört ki, orvosok özönlöttek a kis szobába, mindent megtéve azért, hogy a fiú életben maradjon.
A látogatók arrébb álltak, eközben a többiek újraélesztették, de mindhiába.
A fiú meghalt.
~♥~

Érzelemhullám

Lihegve ébredtem fel, ordítottam volna, de nem akartam elárulni hollétemet.
Senkit sem érdekel, hogy mi történik itt? Mindenki csak a maga kis problémájával törődik, azt hiszi, elveszett, mások pedig az életben maradásért küzdenek, az emberiség fele pedig könnyű lelkiismerettel eldobná egyetlen életét?!
Nézzetek már körül, tudom, hogy a Valóság csak egy ici-pici részét mutatta meg ennek a borzalomnak, ami lássuk be elég reális, de tudom, hogy egyesek ezek után se változtatnának se magukon, se a társadalmon.
Összegömbölyödtem, majd a könnyeimben tértem nyugovóra.
~♥~