A negativitás fogságában |befejezett|

Elveszve

Hirtelen riadtam fel ebből az "álomból", majd gyorsan összeszedtem magam, megmostam az arcomat, egy ideig bámultam a képemet a tükörben, ezután pedig nyugtáztam, hogy még sose néztem ki ilyen rosszul.
Visszaosontam a tanterembe, háttal betolattam, mert azt hittem, hogy kicsengettek..de:
Miután bezártam magam előtt az ajtót, éles hang szakította be a dobhártyámat.
-Ms.Davies? Mi maga egy tartályhajó?-kérdezte mire megijedtem és gyorsan megtettem egy 180°-os fordulatot. Tanárúr szeme enyhén tikkelt, szóval inkább csak magabiztosan a szemébe néztem. Agyam a válaszon kattogott.
-Bocsánat tanárúr, olyan büdös volt, hogy elájultam- vigyorogtam, majd lecsüccsentem a helyemre és gondtalanul bámultam ki az ablakon.
Az óra folytatódott, valószínűleg nem érte meg neki, hogy velem foglalkozzon.
Kicsengettek.
A szokásos felfedezőtúrámra mentem volna, de valaki elkapta a csuklómat.
Lassan hátrafordultam a legrosszabbra számítva és nem is kellett csalódnom mert Jakson volt az.
-Mit akarsz?-mondtam flegmán.
-Figyelj szivi...-körbe dongott, mint méhecske a virágot. Majd kezét a derekamra tette és próbálta lejjebb csúsztatni, de én nemes egyszerűséggel tökön rugtam és otthagytam, mert nem voltam kiváncsi a folytatásra.
Szerintem a házi kellett volna, de sebaj, engem nem az ilyesfajta dolgokkal lehet lázba hozni. Már nem.
Mikor kiértem a fénybe, beszívtam a tavasz csodálatos illatait, ami tele volt izzadságszaggal és tömény parfümmel.
A fiúk a kosárpályán zajongtak, a lányok pedig a padon pletyiztek érdekesebbnél érdekesebb témákról és fel-fel vihogtak, amikor az egyik fiú felvonta a figyelmét az egyiknek, mint például levette a pólóját és rákacsintott.
Értelem emberek!
Én meg mint egy szellem járkáltam a suliudvaron.
Jakson és a haverjai felém jönnek. Úristen vizet, vizet mindjárt meghalok annyira lelombozó ez a látvány.
Az előbb említettnek biztos sajog még a középsője ezért nehézkesebben jár és fel-fel szisszen.
A barátai meg mint a testőrei, három kigyúrt monstrum.
Szánalmas, hogy egy ilyen csont és bőr lánnyal mint én, nem bír el egyedül.
Amikor ideértek, elvigyorodott és gyilkos tekintetét enyémbe fúrta, majd kissé csalódottan beletúrt a hajába.
-Köszi az előbbit, megérdemeltem- csípőre tettem a kezem és kiváncsi voltam mi sül ki ebből-de csak annyit akartam kédezni, hogy lenne kedved eltakarodni a Föld színéről? Kimutatott már valamilyen műszer? Egyáltalán tudod igazolni bármivel is, hogy létezel?-égetett sorozatban, de  nem nagyon érdekelt. Sokan kérdezték már.
-És te miből is vagy? Had gondolkodjam...egy kémcsőből jöttél Jackson-ajándékoztam meg egy lesúlytó pillantással és a haverjai "égéééés" kiáltásukat elégedetten fogadtam.
A kémcsőivadék dúlt-fúlt mérgében, majd villámló szemei rám meredtek.
-Még találkozunk szivi..- szólt még hátra a válla fölött és otthagyott.
A suliban ennyi érdekes dolog volt mindössze. Megvártam a 3 órát és hazamentem, tudva, hogy azok akik teremtettek, nincsenek otthon.
Mentem volna fel az emeletre, de egy hang megszólított:
-Sarah Davies. Mit. Keresel. Itt?-hangsúlyozta ki a szavait.
-Kaját-mondtam, vissza se fordulva, mert tudtam, hogy ki ez. Az apám.
-Ne merj így viselkedni velem!
Utánam rohant és mire észbekaptam, az arcomon pofon csattant.
Aztán még egy. Olyan gyorsan történt minden. Hátralökött, a fejem bánta megint, mert lefejeltem a lépcsőfokot, ami nem kicsit fájt. Odakaptam de ő beletalpalt a gyomromba. Fájdalmamban sikítani se volt erőm. Összegömbölyödtem, de a férfi, azaz az "apám" lelökött a lépcsőről, ami elég magasan volt. Mivel csak egy korláttal rendelkezett az építmény, ezért tudta megcsinálni ezt.
Visszatérve, akkorát estem, hogy szerintem eltört a kezem, a sok szenvedéstől mozdulni se tudtam, pedig kellett volna, mert apa felém tartott. Egy késsel a kezében. Szent isten.
Erőtlenül a csomag kenyérért és a 2 literes vízért nyúltam, majd felálltam és felkaptam a ruháimat és kirohantam a hátsó ajtón.
Ahogy lábam bírta, úgy futottam el innen, el a múlttól, el mindentől.
De az a baj, hogy a múlt elől nem lehet elmenekülni. Soha.