Azt mondták neki, hogy meg kell ölnie Amerika Kapitányt. A férfit a hídról. Éljen a Hydra, ezt is mondták, de erre már nem igazán figyelt. Végeznie kell a másikkal. Egyszer már majdnem megtette. Nem tudja, miért hátrált meg akkor. Teljesen összezavarodott a kék szemektől, a véres ajkaktól, a kócos, szőke tincsektől. És ott a pajzs. Annyira ismerős. Mintha már látta volna. Mintha egyszer már megmentette volna az életét – egy másikat. Aztán a férfi Buckynak nevezte.
Buchanan. Bucky.
Bucky. Bucky. Bucky.
Újra és újra kimondja magában a nevet, mintha rágni tanulna. Fáj az arcizma, de nem tudja befejezni. Artikulál. A szája megremeg. Ismétel. Ismétel. Ismétel. Meg kell ölnie.
Ő a célpontja.
Egy másik életében is ő volt a küldetése. Akkor még más volt a helyzet. Egy oldalon álltak. Amerika Kapitány sokkal gyengébb volt. Nem is létezett. Csak Steve volt. Törékeny, védtelen Steve hatalmas szívvel és igazságérzettel. Folyton megverték. Kék-zöld volt az egész bőre. De azokat nem ő okozta. Ő tüntette el őket. Évről évre. Egy egész életet leélt vele – túl rövid volt. Az volt a feladata, hogy vigyázzon rá, óvja még a széltől is és mindent megadjon neki, ami csak tőle telik. De azok más idők voltak. Ő már nem az a férfi. Steve sem Steve. Amerika Kapitány. És meg kell ölnie.
Rosszul néz ki. Vérzik. Bedagadt a szeme és az ajka. Alig tud beszélni, ő mégis érti.
A barátom vagy.
A CÉL-PON-TOM!
Akkor fejezd be. De mindig melletted leszek.
Ökölbe szorult acélujjai nem mozdulnak többé. Nem érintik a feldagadt húst, a csontokat. Csak a bemocskolódott ruhát fogja, de azt érzi. Az a karja még ép – amennyire egy eltört kar ép tud lenni.
Rémlik neki valami. Ott a mellkasában, a szíve legmélyén, a rengeteg tél alatt. Nem az volt a küldetése, hogy megölje Amerika Kapitányt, az volt a feladata, hogy megvédje Steve Rogerst.
Amerika Kapitány
Steve Rogers
Tél Katona és James Buchanan Barnes célpontja.
