Farkasok (vázlat)

Hajóút (Part 20)

- L -

A rakodás ránk vonatkozott. Minket kellett felpakolni egy bárkára. Más szó nem igazán írja körül azt a vízi alkalmatosságot, aminek el kellett bírnia több, mint félszáz felfegyverzett fajtársamat anélkül, hogy fennakadna a csatornácskában felhalmozódott szeméten.

Be kell vallanunk, hogy nem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Ahogy Mat tervezte. Nem hiszem, hogy számított Ray árulására. Igazán én se számítottam rá. Nem változott vissza, így nem tudtam megkérdezni, mégis miért tette. A Farkasokra nem jellemző az ilyen fokú elégedetlenkedés.

A Nap már eltűnt a horizont alatt, ahogy Ken-ék lélekvesztője elindult. Az irány és a térkép emlékei alapján a folyó felé. Afelé a folyó felé, ami a Nyugati Falka területét határoló hegységben ered, majd a falkaterület közepén kanyarog és csak ezután közelíti meg ezt a várost.

Ketrecekben csücsültünk páronként, de egyesével. Olyanokban, mint amilyen abban a raktárban is volt. Nem tudom, honnan szereztek ennyit. Vagy azt, hogy lehet, hogy ekkora súllyal nem feneklik meg ez a vízen úszó tákolmány. Mellém került Rick, Dom jóvoltából, hogy az utolsó óráinkat együtt tölthessük. Milyen kedves. Egymásnak háttal ültünk, közöttünk a rácsok. Így voltunk a legközelebb egymáshoz. Az ujjaink legalább összeértek, így nem vette el az eszét a düh, mikor egy-egy kiszakadt túl bizalmas pillantást vetett rám. Velem szemben Mat Ray-t méregette, ha a látóterébe került, vagy rám vetett bűnbánó pillantásokat. Mintha az ő hibája lenne, hogy nem vette észre.

Én nem őt hibáztattam.

- Héj, Percy! - szóltam oda neki, mikor elsietett a ketrec mellett. Egy táska volt nála. Megtorpant. - Miért vagyunk még életben? - Ez a bárka őket is alig bírta el.

- Ez Ken terve. Arra az esetre, ha nem tudnánk téged meggyőzni - vonta meg a vállát. - Tudod, én nem így akartam. - Az arca már majdnem bocsánatkérő volt.

- Percy! - üvöltött ide Ken az orrból, ahogy észrevette, hogy a hím megállt mellettem. - Ne merészelj fecsegni! - Percy összehúzta magát és folytatta az útját. Többet rám se nézett.

Ezért aztán addig fixíroztam Ken-t, amíg ide nem ette a fene.

- Tehetek érted valamit, drágaságom? Talán meggondoltad magad? - Drágaság? Rick felmordult, megszorítottam az ujjait.

- Csak egy kérdés. Ha már úgyis meghalunk. Megtudhatnám, miért nem történt már meg? Mármint a halálunk.

- Mindig okos kislány voltál, találd ki!

- Hát jó. Lássuk, mihez kellhet egy csapat zsoldos. Pontosabban: a Farkasok. Meg fogtok ölni minket, ez biztos. Ha eddig nem tettétek, márpedig nem tettétek, akkor vagy élve kellünk nektek még valamire, ami nem valószínű. Mert nem tennénk meg. A másik lehetőség, hogy az a fontos, hol és mikor halunk meg. Ez már megfontolandóbb. Ebben az esetben, mivel épp hazafelé tartunk, a falkaterületen akartok kivégezni. Látványosan, ami nem sok jóhoz vezetne, vagy titokban, vagyis azt kentek ránk, amit akartok. Például, hogy én, a szegény alulértékelt alfa leánya meguntam a zsoldoslétet, és felkértem a csapatomat és néhány más ismerősömet, hogy segítsenek átvenni az engem megillető helyet az apám székében, de ti, a hősies és hűséges Anakondák - közülük most csak Ken és Percy volt itt - legyőztök minket. Sajnos azonban az apám és még ki tudja, hány ragadozó életét veszti az akcióban. Az életben maradtak persze roppant hálásak lesznek, hogy az A-osztag és hős vezére - Ken - megmentette őket, talán annyira, hogy felajánlják neki az alfa posztját. - Az egész kis történetet jó hangosan és érthetően meséltem el, hogy mindenki hallja ezen a vízíjárműnek csúfolt romhalmazon. Közben Ken lassan elfehéredett. A lassabb észjárásúak kedvéért, és hogy lássam, Ken és Percy elájul-e, még hozzátettem: - A kiszakadtakat az előtt vagy után akarod kivégeztetni, hogy meggyilkolod a családomat?

  wp2017már26