Farkasok (vázlat)

Menekülőút (Part 8)

- R -

Azért most kezdtünk, mert reggeli előtt ilyenkor kiengedik a lányokat. Ellie megint fütyült egy dallamot, mire lassanként minden lány megjelent a sziklánál. Halkan beszélgettek, a legtöbben rólam, hogy vajon ki lehetek. A legtöbben Ellie párjának gondoltak. Már nincs rá sok esélyem.

Missi ugrott a nyakamba. Ha lehet, még lelkesebb volt, mint tegnap. Aztán Mary is felbukkant. Elég kelletlenül. Aztán meglátott. Úgy tűnik, Missi nem mondta el neki, hogy itt vagyok. Ők ketten szintén féltestvérek, de sose jöttek ki olyan jól, mint én Missivel. Mary szaladni kezdett, gyakorlatilag félrelökte Missit, és... megcsókolt. Hogy mi van?

- Hagyd abba, Mary! Rickinek már van barátnője - jelentette ki Missi és Ellie-re mutatott.

- L -

Mary arca azonnal felderült, amint meglátta Ricket. Ácsi. Missi mindig is Rickiként emlegette, most meg kiderült, hogy régebben Gavinnek hívták. Mi van?

Mary megcsókolta.

Mary szájon csókolta a bátyját. Vagyis... köztük nincs vérkapcsolat és nem lehet nagy korkülönbség köztük, de... Megcsókolta!

- Ellie. - Ricki félretolta a lányokat és idejött hozzám.

- Igen? - préseltem ki.

- Vigyázz rájuk! - Tessék? - És... Maradj velem! - ezzel elrohant. Ez most meg mit akart jelenteni? Kellene az a szótár...

A lányokhoz fordultam. Nekik is megvolt a maguk véleménye a jelenetről.

- Most pedig elmegyünk - közöltem velük.

- Hová ment Ricki? - kérdezte Mary. Ő volt a lányok közt a legidősebb. Anno csak a húgát kísérte el a buliba. A többiek mind évekkel fiatalabbak nála, felnéznek rá. Nem ártana, ha legalább egy kicsit kedvelne, de mindezek után ennek bolhányira zsugorodott az esélye.

- Megkeresi az intézet vezetőjét - Végül is igaz. - Vissza fog jönni. Ha odaértünk a találkozóhelyre, elmondom, pontosan mi történik. Addig annyit, hogy megtaláltam pár rokonotokat.

- Haza megyünk? - suttogta Kenzie.

- Igen.

- Senki nem megy sehova. Veled biztos nem - jelentette ki Mary. A kicsik mind felé kapták a fejüket.

- Én menni akarok - suttogta Kenzie, aztán határozottabban folytatta. - Látni akarom a mamát! Meg aput is. - A többiek is jönni akartak. Hála az égnek.

- Addig nem megyünk sehova, amíg meg nem mondod, mi folyik itt - pontosított Mary, mikor látta, hogy vesztésre áll. Oké, adok valamit, ha te is.

- Most igazából sietnünk kellene, de - gyorsan folytattam, mielőtt közbevághatott volna - ha velem jöttök, mondjuk, száz métert, válaszolok pár kérdésedre. - Várakozóan néztem Maryre. Száz méter igazán nem sok, még bőven belül van a határon, amit nem ajánlatos átlépniük. A lányon látszott, hogy nem érti. Jobb híján hülyének néz. Nem újdonság. A kicsik könyörögve bámulták.

- Megegyeztünk.

- Csodás! Mindenki, irány lefelé! - Felhangzott pár meglepett sikoly, mikor kinyitottam a rejtett csapóajtót. A hazai pálya előnye.

- Megvolt a száz méter - állt meg velem szemben Mary. A kicsik előttünk a visszhangot próbálgatták az átjáróban, Kenzie büszkén ment elöl a zseblámpámmal. Ennyi fény bőven elég volt, hogy lássam a másik lány arcát.

- Mire vagy kíváncsi?

- Hogy találtad meg Rickit?

- Ez az igazi neve? Ó, ez kérdés volt, bocsi. Sehogy. Ő talált meg engem.

- Már hogy ne lenne az igazi neve. - Én is erre vagyok kíváncsi. Többek között.

- Kövi kérdés? - Hallottam néhány pukkanást valahonnan a felszínről. Ezek szerint valahol mégis voltak őrök. És Rick is odaért már apához. Addig nem volt hajlandó fegyvert használni, amíg nincs biztonságban az összes lány.

- Eddig miért nem jött értünk?

- Mert nem tudta, hogy éltek.

- De... az igazgató...

- Azt mondta, csak azok vannak itt, akiknek meghaltak a rokonaik, vagy nem tudnak gondoskodni rólatok. Tudom. Nekem is ezt mondták. Aztán találkoztam a bátyáddal. Beszéltem az alfával, akihez ez a terület is tartozik, de nem tudott rólatok. Ezért eljöttünk, hogy kiszabadítsunk benneteket. - Megint. - Most már...

- Tényleg a barátnője vagy? - Őő. - Csak ezt mondd meg, aztán mehetünk. - Tényleg?

- Nem igazán vagyok képben a bátyádról, meg a vele való kapcsolatomról. De nem, nem vagyok a barátnője. Igazából csak harmadik napja ismerem. - Nem tűnt elégedettnek. Már ketten vagyunk.

- Menjünk. - Hurrá! Az út maradéka részemről csendben telt.

A másik szikla, ami a járat egy másik kijáratát jelölte, már kívül esett a falkaterület szigorú határán.

- Ellie? Te vagy az? - kérdezte az öreg Mike, akinek a roncstelepén felbukkantunk. - Ó, egek.

- Végre egyszer igazán hasznát láttam, hogy megmutattad az alagutakat - mosolyogtam rá, ahogy nézte az egymás után előbújó kölyköket.

- Akarom én tudni, hogy mi folyik itt?

- Azt hiszem, egyelőre nem. Viszont szükségünk lenne egy buszra. Meg egy sofőrre is - jut eszembe. Sok mindent elvezetek, de egy kislányokkal teli buszt inkább nem vállalnék.

- Hova lesz a fuvar?

- R -

Az előtér kezdett megtelni a megemlékezésre érkező kiszakadt hímekkel. Egyikőjük sem tudta, miért helyezte át Barry a moziba. Egy másik városba. Még Barry sem tudta, csak tette, amit mondtam, és mindenkivel személyesen beszélt, hogy feltétlenül jöjjön el valahogy. A helyet Ellie választotta. Azt mondta azért, mert csak. A falkájánál senki sem tudta, hogy ide hozza a lányokat. Még az apja sem. A többiek igazából azt sem tudták, miért támadták meg a helyet. És kinek jutna eszébe, hogy a frissen szabadított kölyköket mozizni viszi?

Hirtelen megváltozott a kisebb tömeg moraja. A belépő Ellie-t bámulták. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, aztán Barryre nézett.

- Elnézést! A kisasszony a...

- Per pillanat a Nyugati Falkától. Ha nem bánják... hoztam néhány vendéget. - Füttyentett, mire viháncoló gyereksereg lepte el a termet.

  wp2016nov27