Intenzív késztetések [18+]

Tíz

Elérkezett a nap. Hűvös volt, esőre állt az idő és megfagyott körülöttem a levegő. Nem akartam kimenni a szobából, nem akartam semmit. Se Rosie-t, se a lányokat, se doktor szemétládát se.

Mégis kimentem Rosie-nak szólni, hogy vigyen a társalgóba, legalább a figyelmemet tereljék el, bármi. Sajnos Dowson már nem volt közöttünk, mármint agyban, tudatban.

- Eve, te félsz? - kérdeztem a velem egy cipőben lévőt.

- Nem. Miért féljek? Nem leszek ezen a világon tulajdonképpen. És attól félek-e, hogy nem fogom többet észlelni a külvilágot? Nem. Innen úgysem kerülök ki soha. Ha mégis, nem tudnék normális életet élni. Újra gyilkolnék, de ha nem akkor is nagy ívben elkerülne mindenki, a családom pedig úgy sem él. Nincs értelme tovább küzdeni, ha egyértelmű hogy a háború elbukott - Nem tudtam mit reagálni, csak bólintottam, de ez mindent elárult. Eve-nek igaza volt. Hatásszünet után téma elterelés volt, nehogy valamelyikünk depresszióba essen, mint Dowson.

- Ti gondolkodtatok, hogy milyen lenne kiszökni erről a szar helyről?

- Igen, fantáziáltunk róla, de soha nem jönne össze. Sok az őr, a kódolt ajtó, a nővér - a beszélgetés magától haladt tovább, elterelte a figyelmemet, megnyugtatott.

A társalgásunk véget ért, mikor Rosie értem jött visszavinni a szűk lyukba.

- Minden rendben lesz - Ez volt az utolsó mondat, amit Rosemarie Gold szájából hallottam. Tudtam, hogy nem igaz, mégis megnyugtatott.

Eljött hát az idő. Rosie idejött, a vadállattal együtt. A doktor teljes erőből állkapcson ragadt megint, álltam a tekintetét. A képembe röhögött. Teljes erőből szorongatta a csuklóm azt hittem eltöri. Húzott maga után. Fájdalmat és megbánást éreztem. A szívem a torkomban dobogott, lüktetett a vér a fülemben. Végig rancigált három vaskapun át, egy aprócska nem túl modern eszközökkel felszerelt műtőhelységbe. Leültetett egy régimódi, szürkés-barna székre. Injekciót kaptam, ami nem tartott sokáig hogy hasson.

"Nem is tudom pontosan, mit miért tettem és mit miért nem. Miért öltem meg a saját szüleimet, miért öltem meg az egyik legjobb barátomat? Hogy talált rám az az idegeimen táncoló hang? Miért rám? Azt hittem nem tudom a választ, pedig mindvégig megválaszolt volt. Azok  a bántások amik idáig értek. Átvertek engem, kihasználtak. A sajat szüleim sem voltak velem őszinték. Minden szó beleülte magát az agyamba, beleivódott minden porcikámba. Az utolsó pillanatokig próbáltam erősnek látszani. Nem sikerült."