16. Lee mint a szerelem istene

313 36 5
                                    

Nico szemszöge:

Vacsora alatt Thalia elhúzott szájjal gondolkodott. Jessica leginkább vagy tikkelő szemmel rá pillantott a szoba szélén álló virágra, vagy érdekfeszítően az ételére figyelt. De a társaságból senkinek sem volt étvágya. Én megettem a levest, de a másodikat nem bírtam legyűrni a torkomon, a gyomrom keményen taszított minden létező ételt. Jess is többnyire csak terelgette a krumplit a tányér egyik oldaláról a másikra. Annabeth valamit jegyzetelt a jobb kezével, míg a ballal néha a szájához emelt egy falatot, de látszott, hogy a próféciával vagy valami teljesen mással foglalkozik. Mondjuk mást ne várjunk a bölcsesség istennőjétől. Egyszer annyira elmerült, hogy a fémre harapott rá, Percy abban a pillanatban elvette a tollat és a füzetét.

- Hékás! - csattant fel Annabeth.

- Ha megetted vissza kapod. - vágta rá Percy.

Annabeth duzzogva bekapott három falatot, majd letette a villáját. - Befejeztem. Kérem a füzetem!

- Egyél. - mondta Percy, de ő is csak terelgette az ételt.

Vacsi után mindenki ment a maga dolgára. Percy és Annabeth kézen fogva sétált ki a teremből. Jessica megállt a növény előtt összefont karokkal és valamit mondott neki halkan, de dühösen.

Thalia elkapta Zoé karját és maga után rángatta az emeletre. Lee magában dúdolt valamit, miközben a tányérokat szedte össze. Silena és Beckendorf még vacsi első 15 percében leléptek valahova. Katie Leenek segített és másodpercenként rászólt a fiúra, hogy fogja már be.

- Jess most őszintén. - álltam fel és indultam el felé. - Mi bajod van?

- Semmi! - varázsolt vidám mosolyt az arcára. De látszott, hogy megjátssza magát.

Halkan felsóhajtottam és a növényre néztem. Bár tudnám mit piszmognak.

- Mennyire semmi az a semmi? - kérdeztem.

- Komolyan semmi!

- Jess. - mondtam unottan.

- Komolyan a definícióját akarod? A semmi az a valami ami az által van, hogy nincs.

- Hogy mi van?! - nézett ránk Lee.

- Semmi Lee pakolj tovább. - vágtam rá, mielőtt oly beképzelt Leenk, mint amennyire fényesen ragyog a Nap megszólalna.

- Hát jó. - vonta meg a vállát.

Lee szemszöge:

Máskor általában mókásnak tartom, ha túlbonyolítják az emberek az érzelmeiket. De most komolyan, hogy Nico totálisan vak azon meg se lepődöm. Hádész fia! Hádésznak az a romantikus, ha szeretett hölgyünket elraboljuk és levonszoljuk az Alvilágban. Van ennél nevetségesebb? És, hogy csak azért is belénk szeressen megetetünk vele egy varász almát. Ez a világ leglogikusabb tette nem? Na de, hogy Jess... Jessica csak kerüli az elkerülhetetlent.

A szerelemet, bárki megmondhatja nem kell túlbonyolítani. Annabeth egyszerűen lerendezte. Percy sem akadékoskodott sokat. Luke és Thalia is hamar összefog jönni, hiszen ismerik egymást. Zoé... ő Artemisz, neki ilyen hülyeségekre egyáltalán nincs szüksége! Katienek meg Travis tetszett még régen és ahogy elnézem azóta is szenvednek... Ez valami anya lánya dolog, amit megkaptak Démétertől és Perszephonétól, vagy mi a szarért szenvednek itt?! Charles és Silena sem bonyolította túl és milyen jó, hogy én agyalok ezen, miközben Silena a szerelem istennője! Hát... valamit csinálhatna...

Katie megbökte a vállamat. - Ma még összeszeded, vagy maradsz a szekrény állásánál? - célzott a kezemben tartott tiszta edényekre. 

- Jé. Életedben először mondtál valami majdnem vicceset.

Aranyvér / Szünetel /Donde viven las historias. Descúbrelo ahora