Kavics és Molylepke kalandjai [BEFEJEZVE]

8. felvonás

*Illum*

Esik... a világ velem zokog... miért? Nem, semmi értelme... de van... ne érezz... ne gondolj rá... engedd el... tudnod kell, hogy a jó dolgok megtörténtek, de maradjanak meg emléknek. A gyász természetes. Ne gondolj Esztire... ne gondolj rá... ne gondolj a fájdalomra...

HÉT ÉVVEL KORÁBBAN

- Hogy érzed magad? – Kérdezte Heni néni, mire elszakítottam a tekintetem a falon függeszkedő, mosolygós napocskáról készült rajzról, és belenéztem a doktornő szemébe. Nem érdeklődött, csak a dolgát végezte. Nem érdekelte, hogy én mit érzek, ahogy azt sem, hogy a kint várakozó kisfiú mit érezhet...

- Jól. – Mondtam halkan, és elmosolyodtam – Tudom, hogy Patrik meghalt, tisztában vagyok vele, és nem kell feltennie a kérdéseit, amiket akar, mert tudom, hogy ezzel akarja felmérni a tudatom sérüléseit. És kérem, ne írja fel a papírra, hogy érzelmileg labilis, mert tudom, hogy rosszat jelent, és akkor anyu be akar jönni beszélgetni, és ezt nem akarom.

- R-rendben... - Hebegte Heni néni elképedten, majd letette a papírt és a tollat, és keresztbe tette a lábát. Én is igazítottam magamon, leeresztettem magam alól a lábaimat, feltoltam a szemüvegemet, és hátra dőltem a fotelban.

- Mit szeretne tudni? – Kérdeztem mosolyogva, és várakozón néztem a nőre.

- M-mit éreztél Patrik iránt? Milyen kapcsolat vo-

- Érzek. – Javítottam ki élesen – És a kapcsolat még megvan. – Nagyot sóhajtottam – A legjobb barátom. Ő az egyetlen, aki megért és elhiszi, amiket mondok neki, és ugyanúgy szereti a Rejtélyek Városkáját, mint én. A kapcsolatunk pedig baráti, nem vagyok belé szerelmes és nem is lehetek,mert negyedikben a szervezetem még nem képes ilyen érzelem kifejtésére.

- Mit értesz az alatt, hogy elhiszi, amiket mondasz neki? Miket szoktál neki mondani?

- Ha elmondom, megígéri, hogy nem mondja el senkinek?

- Persze.

- Szívébe vési? Akár egy nagykéssel is? – Néztem rá eltökélten, mire bólintott, így behunytam a szemem, és halkan suttogtam.

- Olyan dolgokat látok, hallok és érzek, amiket tudom, hogy nem lenne szabad...

- Konkrétan?

- A múltkor... a fiúk szétnyomtak egy békát... - Lehajtottam a fejem, és magam elé képzeltem a jelenetet – Amikor elmentek és odamentem, még élt. Egyenesen a szemembe nézett, és láttam a szemében, hogy fél. De mikor Márti néni odajött, ő nem látta, és közölte, hogy a béka meghalt. De élt...

- Volt más is?

- Amikor Patrik búcsúztatójára mentünk... Nem tudtam bemenni a templomba... Mintha vissza akart volna húzni...

VISSZA A JELENBE

Bámultam a sötét eget, ahonnan hatalmas cseppekben hullott az eső. A fűben feküdtem, zokogtam, és csak arra tudtam gondolni, ahogy Eszti szájából feltört a vér.

Vajon az ő búcsúztatóján be tudnék menni?

Hatalmasat villámlott és dörgött én pedig csak feküdtem, és egyé akartam válni a fűvel.

Élvezted... valld csak be... mikor a vér utat tört a száján...

*

Lassan sétálgattam, kezemben a paintball-puskával, másikban a pillangókéssel, hátsó zsebemben egy pisztollyal, és azt sem tudtam, miért megyek, de mentem. A gyászom üres haragba váltott át, végül ürességbe és egy hét alatt, mondhatni teljesen rendbe jöttem.