Stone Cold|✔️

11.

_____________________

Hát, mindenestre a tiszta lapomnak lőttek. Múltkor fogadalmat tettem magamnak, ami persze most a gondolataim közötti szemetesben landolt. Újra akartam kezdeni mindent. Tiszta lappal.

De hogyan is tudnék újra kezdeni mindent, úgy, hogy már megint minden a feje tetején áll?

Az eset óta három nap telt el. Igen, esetnek hívom, ez a mi kis esetünk, ami bár megtörtént, újra és újra lejátszottam a fejemben, és akárhányszor rá gondoltam, bár meg nem történtnek nyílvánítanám. Logannel kerüljük egymást, és ez nem vicc. Ha ebédelünk ő mindig Ryanéknál van. Szinte már ott lakik. Reggel megvárja míg elmegyek, esetleg már korán reggel elmegy iskolába, csak hogy ne is fussunk össze. Sőt, még a suliban is kerül. Nagy szerencséje hogy két közös óránk van csak.

Shelbyvel viszont azóta rendesen átbeszéltem a dolgokat. Úgy láttam nincs meglepve, de mégis...

Másrészt neki is volt mesélni valója.

-Megcsókolt. -nyögtem ki, és nem kellett látnom magam ahhoz, hogy megállapítsam milyen szerencsétlenül festek.

A márciusi esti időhöz képest elég kellemes idő volt, és Shellel éppen a város központja felé tartottunk. Gyalog.

-Micsoda? -torpant meg.

Csak bólintottam, mire hangosan felsóhajtott.

-És? Mi történt? Miért nézel ki ilyen szerencsétlenül?

-Mert a csókunk után benyögte hogy hiba volt, és sajnálja, meg amúgy is a mostoha apja lánya vagyok, ez így nem helyes. -suttogtam. -Tudod milyen rég vártam már arra hogy megcsókoljon? Hogy azt mondja velem akar lenni? Olyan sok minden történt már velünk.. Csak.. boldog akarok lenni. -sóhajtottam.

-Boldog  lehetsz nélküle is Doroti! És fiatal vagy, sok mindenki van körülötted a suliban akivel össze jöhetne. Például ott van Scott Carter! Össze illenétek. -mosolyodott el.

-Shelby! -emeltem égnek a szemeimet. -Nem akarok senkit se! Érted? Maximum őt, csakis őt. De ha nem jönne össze, ami nyilvánvaló, akkor inkább folytatom az eddigi elfoglaltságomat. Majd távolról figyelem ahogy randizik, ismerkedik, aztán megismeri a nagy őt, majd ott leszek az esküvőjén mint a nyűg mostoha húg, aztán ő leéli a hosszú és boldog életét én meg apámnál öregszek meg. -hadartam el, magam elé nézve és teljesen elborzadtam.

Shelby csak rezenéstelen arccal nézett rám.

-Kínosan rád férne egy lazulós csajos nap.

-Az nem kifejezés.

Ezek után csendben tettük meg a belváros felé vezető utat. Aztán hirtelen Shell megszólalt.

-Össze jöttünk Ryannel. -mondta.

-Komolyan? -fordultam felé, és az elmúlt három nap után először, őszíntén elmosolyodtam.

-Igen. -bólintott. -Bocsi, nem akartam benyögni mikor ilyen szar helyzetben vagy. -húzta el a száját.

Csak megráztam a fejemet aztán magamhoz öleltem.

És ezek után következett csak az igazi önmarcangolásom. Eltelt egy hét, aztán még egy, és nem változott semmi.

Sosem gondoltam volna, hogy majd így történik minden. Ennyire kuszán és bonyolultan. Arra próbáltam törekedni hogy soha  többé ne fájjon  semmi. Egyáltalán. De újra itt voltam, ebben az őrjítően kiábrándító helyzetben, és baromira fájt.

Ugyanazokat a köröket futom, újra és újra. Ha így folytatódik, azt hiszem meg fogok őrűlni.

És akkor kirajzolódott előttem, ott a szobámban ülve, és megjelent előttem egy név. Szinte már a falon láttam élesen a kacskaringós betűkkel felírt nevet. Dávid.

Tudtam, hogyha más nem, hát ő lesz az én megváltásom. Már senki más nem tud segíteni. Senki. Csakis ő.

Annyi szeretetet kaptam az elmúlt hónapokban, azok a kegyetlen dolgok után, hogy kissé beletörődtem a dolgokba. Aztán megismertem újból az igaz barátságot, rám talált a szerelem, ami talán csak egyirányú volt, de lassacskán, apránként kiélvezhettem. De ennek is vége szakadt. Olyan szar, hogy semmi sem tart örökké..

És ott volt az apám. A férfi aki kihagyott hét évet a lánya életéből, és csakugyan mint én, megváltást keresett. Nos, ő megkapta. Megbocsájtottam, és végre felszabadult. De én? Én mikor fogok felszabadulni?

Kegyetlenség volt a reménybe kapaszkodni, mikor márrég nem volt reményem.

Alexa