Stone Cold|✔️

3.

______________

Miután le értem az étkezőbe, amit végül sikeresen meg is találtam, két mosolygó arcot és egy annál inkább komorabb fiút pillantottam meg az asztal körül.

-Ülj le Doroti! -biccentett apa egy szék felé.

-Remélem szereted a spagettit. -mert ki egy tálra elém az említett ételből Elis.

-Szeretem. -bólintottam.

Mikor felnéztem, egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem Loganéval. Valami megcsillant abban a két, gyönyörűen szép zöld szempárban. Felvontam a szemöldökömet, mire elkapta a tekintetét, és az előtte lévő pohár vízre nézett.

Nem értettem, de nem akartam sokat foglalkozni a fiúval, nekem is meg volt a magam baja.

A csendet apám mély hangja törte meg, mire egyszerre kaptuk fel a tekintetünket Logannel, és mindketten felé fordítottuk a fejünket.

-Jó étvágyat. -mosolygott ránk, aztán össze csapta a tenyereit, és nekilátott az ebédjének.

Csak biccentve felé egyet, én is neki kezdtem az étel elpusztításának. Be kellett hogy valljam, Elis istenien főz, és magamban elmosolyodtam azon, hogy mostantól nincsen többé mirelit pizza. Hála istennek, hiszen anya főztje nem a legjobb. Vagyis, csak volt.

Most bármennyit meg tudnék enni a csirkéjéből, amit folyton oda égetett.

-Ízlik? -kérdezte a nő rám emelve csillogó tekintetét, és kizökkentve a gondolataimból.

-Igen. -nyeltem le egy falatot.

-Annak örülök. -nézett körbe rajtunk még mindig mosolyogva.

Kissé feszélyezett az, hogy egyfolytában mosolyog. Valamilyen formában, de furcsa volt a nő. Pont úgy mint a fia.

Mikor végül megebédeltünk, én már vissza vonultam volna a szobámba, apám utánam szólt.

-Doroti, mit szólnál hozzá hogy ha már ma ellátogatnánk az új iskoládba? Tudod, a papírok miatt amit még át kéne néznünk, és az épülettel kapcsolatban, hogy semmi se érjen váratlanul, viszont a könyveid már a szobádban vannak, remélem megtaláltad őket. -nézett rám kedvesen.

Kissé ijedten néztem rá, és mikor észrevette az arcomra kiülő félelmet, kérdőn lépett elém.

-Minden rendben? -kérdezte.

-Persze. -motyogtam. -Menjünk. -bólintottam.

-Akkor menj, és szedd össze magad, tíz perc múlva ugyanitt találkozunk oké? -tette a vállamra a kezét.

Bólintottam aztán megfordultam és felszaladtam a lépcsőn.

Az ajtóm előtt megállva hirtelen éreztem ahogy valami vagyis inkább valaki elhalad mellettem. Ijedten fordultam meg.

-Bocs. -szólt a hang.

Egyenesen a fiú hangja.

-Semmi gond.- motyogtam.

-Jól vagy Doroti? -vonta fel a szemöldökét, és érdekes volt a szájából hallannom a nevemet. Evarázsolt a brit akcentusa.

Meglepetten néztem bele zöld szemeibe, majd nem is törődve vele, magam után jól bevágtam az ajtót.

Lehet túlságosan bunkó voltam vele, de mentségemre szóljon, pár órával ezelőtt ő is így fogadott. Miután kicsit össze szedtem magamat, már indulásra kész is voltam. Leszaladtam a lépcsőn, aminek az aljában már apa várt, és mikor észre vett, halvány mosoly tűnt fel ajkain.