Stone Cold|✔️

17.

___________________

Az az elmebeteg csak fel alá járkált a kis helyiségben, és be nem állt a szája, miközben nekem sós könnyek marták az arcomat. Össze vissza beszélt, már rég eltért a témától amit elkezdett, és folyton azt szajkózta hogy meg kell fizetnem mindenért, ami kiderült hogy nem is az én saram, folyton Rebeka szüleiről meg az anyjáról beszélt, a bosszúról és arról hogy mennyire vágyik már arra hogy úgy végezzem mint a barátnőm.

Megállíthatatlanul sírtam, és próbáltam kizárni, de egyre hangosabbak lettek a szavai, ordibált hozzám, én pedig olyan kicsire próbáltam össze húzni magamat amennyire csak tudtam.

-Figyelsz te egyáltalán rám ribanc ? -kiáltotta, mire összerezzentem.

-S..sajnálom. -motyogtam.

-SAJNÁLOD? -ordította.

Azt se tudom már mióta lehettem ide kötözve, de a csuklóm már sajgott, a lábaim zsibbadtak, és egyre jobban úrra lett rajtam a fáradtság. Egy pillanat erejéig lehunytam a szemeimet, mire éles csípést éreztem meg az arcomon.

Az a barom felpofozott!

Kipattantak a szemeim, és remegve az idegtől és a félelemtől végre szemközt köptem azt a rohadékot.

Meglepetten törölte le az arcáról a nyálam, aztán a nyakamat megragadva maga felé rántott, mire fájdalmasan fel kiáltottam.

-Meg foglak ölni. -suttogta ijesztően halkan. -Majd üdvözöld a barátnődet helyettem. -mondta, és már épp készült csinálni valami olyat, amitől még a szőr is felállt a hátamon, mire éles csattanást hallottam, és az ajtóhoz kaptam a fejemet, amit éles robbanással rúgtak be, és egy pillanat alatt a sötét helyiségbe bekúszott a fény.

A remény.

Hunyorogva pillantottam a már földön levő ajtóra, és zavartan egyben megkönnyebbülten néztem a két egyenruhás férfira, akik azonnal megragadták a meglepődöttségtől megdermedt fiút, miután egy pillantást vetettek rám. Mikor már bilincsben volt az a kurafi, a fekete hajú fickó felém lépett, és leguggolt elém.

-Kisasszony, minden rendben? -szólalt meg.

Hülye kérdés volt. Nagyon hülye kérdés, mégis bólintottam a fejemmel.

A férfi eloldozta a kezeimet, aztán talpra segített.

-A barátai értesítettek minket. Kint várják önt. -mondta, aztán a hátamra tette lapát kezét, és ki vezetett a rideg helyiségből.

Kevin már egy rendőr autó hátsó ülésen volt, de egy pillanatnál tovább nem bírtam rá nézni. Aztán a barátaim felé pillantottam, akik azonnal megindultak felém.

Shelby arcát könnyek áztatták, és szerintem még sosem láttam ilyen állapotban a mindig vidám barátnőmet, így nekem is újra könnyek szöktek a szemembe. Ryan tekintete fájdalmas volt és bosszút ígért. Logan pedig.. a fiú gyönyörű szoborszerű arcán most megannyi érzelem tükröződött, ami bár szokatlan volt tőle, mégis ez volt most a leginkább furcsa ebben az egész helyzetben.

Amint egymás elé értünk, a fiú azonnal a karjai közé zárt, és szorosan fogott. Azonnal biztonságban éreztem magamat, és nem is tudom, talán a megkönnyebbülés vagy a tudat, hogy újra a karjai között lehetek tehetett arról, hogy hirtelen zokogásban törtem ki, és ha egyáltalán lehetséges ez, még szorosabban hozzá bújtam.

-Shhh. -nyugtatott. -Most már minden rendben lesz D. -nyomott egy puszit a homlokomra.

Ha a többiek meg is lepődtek ezen a tettén, nem nagyon foglalkoztak vele, és mindketten ők is körbe öleltek minket.