Függőség [+18] (Ideiglenesen Felfüggesztve)

1. rész

*Doktor szemszöge*

Reggel. A leggyűlöltebb napszak. Arra keltem, hogy a telefonom rezeg. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és megnéztem a bejövő hívást, ami megzavarta az édes álmom. Személyi asszisztensem hívott, aki csak munka ügyben szokott keresni. Felvettem hátha fontos híre van esetleg az egyik betegemről.
-Jó reggelt- szoltam bele a telefonba elnyomva egy ásitást.
-Jó reggelt Doktor úr! Az északa behoztak egy új pácienst. - fogott is bele nyomban, mert tudja hogy nem szeretem ha húzzák a dolgokat. - A lány szülei direkt magát kérték kezelő orvosnak. A nyugtató már kiszállt belőle most a 7-es kórteremben van.- fejezte be.
-Rendben köszönöm, hogy értesített róla. Viszontlátásra! -meg sem várva a reakcióját kinyomtam és elkezdtem készülődni.

Napi rutinom elvégzése után útnak indultam a klinikára. Egy pszichiátriához képest otthonos hely volt. Az épületet körben fák szegélyezik, egy kis parkot alkotva pár paddal. Ide időnként kihozzuk a betegeket egy kis friss levegőt szívni, ha állapotuk engedik. Megálltam az orvosoknak fenntartott parkolóban, majd komótos léptekkel indultam meg a kapu irányába. A hatalmas vaskapu nyikorogva nyílt ki, ahogy a kis mágneses kártyát behelyeztem a leolvasóba. Hiába dolgoztam itt már egy ideje, mindig kiráz a hideg, ha esetleg éjszaka megyek haza innen, vagy épp behívnak ügyelni.

Bementem az irodámba és magamra vettem a fehér köpenyem, nyakamba akasztva a sztetoszkópomat, leültem az asztalomhoz és átnéztem az esti jelentéseket, változásokat. Csak ezek után fogtam neki az új betegem tanulmányozásába. Az alapvető adatokat átnézve nekikezdtem a papírmunkának, amit csak én végezhetek. Majd megakadt valamin a szemem... 24 éves.
Sokáig gondolkoztam rajta, hogy vajon mivel kerülhetett be egy tőlem 3 évvel fiatalabb nő erre a helyre. Majd tovább haladva a papírokban rájöttem jöttének okára.

Diagnózis: Erős alkoholizmus, szexfüggőség..

Többet nem is kellett olvasnom, tudtam hogy nehéz eset lesz. Előzményről semmit nem írtak, tehát azt is nekem kell kiderítenem, hogy mért került ilyen helyzetbe. Mikor mindent befejeztem felkeltem az asztaltól és magamhoz vettem az egyik jegyzetfüzetem és nagy betűkkel felírtam a nevét az egyik oldalra. Magamhoz vettem a 7-es szoba kulcsát és egyedül indultam el. Már javában tartottak a mosdatások és egyéb ilyen dolgok. Az ápolok hangosan köszöntek nekem. Sose értettem minek akarnak ekkora feltűnést kelteni annak, hogy ott vagyok. Nagy levegőt vettem és betettem a kulcsot a zárba. Hiába hangszigeteltek a falak halkan már hallani lehetett, hogy a benn lévő személynek kicsit sem tetszik a helyzet és, hogy nem tud semmit sem.

De mikor benyitottam azonnal abbahagyta az üvöltözést.
-Jó reggelt hölgyem! -köszöntem neki és végig néztem rajta, szemem egy kicsit elidőzött a mellein, de hamar felkaptam onnan. Viszont már az is későn volt, mert észrevette és kajánul elmosolyodott. - kérem foglaljon helyet feltennék pár kérdést.- nem tette meg amire kértem. Nehéz eset.
-Nem szándékozom semmit se csinálni amíg nem mondja el hogy hol vagyok ki maga és mért vagyok itt.- felelte nyugodt hangon, de mindketten tudtuk, hogy kicsit sem az.
-Bocsánat nem mutatkoztam be Dr. Tiszai Alexander vagyok a kezelő orvosa- nyújtotam felé a kezem, amit nem fogadott el.
-Milyen orvos? Mért vagyok itt? Egyáltalán hol van az az itt? - tette fel további kérdéseit.
-Pszichiáter vagyok. A szülei küldték be elvonásra, valamit gyógyulást reményében. Ez pedig a Megyei Elmegyógyintézet és Pszichiátria- válaszoltam meg kérdéseit.
-Nem vagyok őrült- nevetett fel cinikusan- nem kell semmiből sem meggyógyulnom, nem vagyok dilis - nevetett cinikusan tovább.
-Én sem tartom annak magát, de kezelésekre van szüksége. A szülei számítanak a gyógyulásában- próbáltam a tárgynál maradni.
-A szüleim megbaszódhatnak ők küldtek ide, mikor semmi bajom sincs.- vágott bele egyet a falba.
-Kérem nyugodjon meg semmire nem megy, ha kárt tesz magában.- erre még jobban elkezdett nevetni.
-Maga szerint én tettem magamban a legnagyobb kárt? Maga szerint magamtól vagyok olyan amilyen? Maga...maga....maga nem lehetne inkább tegeződni? Olyan távolságtartónak érzem ahogy beszél velem- indult meg felém már másfajta mosollyal az arcán.
-Ezt akarom kideríteni, de abban segítenie kell- léptem hátra pár lépést, mert nem tetszett ahogy rám nézett.
-Kérem tegezzen, akkor mindent elmondok magának, amit igazán tudni akar rólam- a fal állított meg a hátrálásban. Nem tudtam mi bajom lehetett, soha nem viselkedtem még így beteggel. Lábujjhegyre állt, így szemeink majdnem egy magasságban voltak. A tekintettem szeméről a szájára tévedt, ahol felfedeztem a már tapasztalt kaján mosolyt. Lefagytam, nem tudtam, hogy vajon mi lesz a következő lépése, vagy hogy most mit akar tenni. Nem mozdult, ahogy én sem tudtam. Végtelennek tűnő percekig álltunk így. A némaságban felfedezni véltem a szívverésem szapora ritmusát is.

Ezután kuncogást hallatott, majd ellépett előlem és felült az ágyára. Nem értettem mire reagált így, de hamar magyarázatot adott rá.
-Olyan kis naiv vagy kezdened kéne magaddal valamit látom rajtad, hogy legszívesebben most megdugnál. - mondta foghegyről. Hamar rendeztem a légvételem és megigazítottam magamon a köpenyem.
-Csak pár kérdést akarok feltenni semmi többet- álltam meg az ágya mellet.
-Hallgatom Doktor úr!- feküdt le a hátára.
Feltettem a neki szánt kérdéseket. Igaz sok olyan volt, amire durván reagált vagy semmit se mondott, de legalább azzal is haladtam valamire.
-Köszönöm ennyi lesz mostanra, majd később visszanézek magára- fejeztem be a jegyzetelést, ezután vissza felnéztem a papírból, de rögtön el is vörösödtem, mert a betegem épp a vállairól tolta le a vékony hálóinget.
-Nyugalom Doki tudom, hogy maga is akarja ne ellenkezzen- mondta kéjes hangon. Én pedig amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a kórtermet és kulcsra zártam. Felmentem az irodámba és annak az ajtaját is bezártam és lehuppantam az asztalhoz. Ekkor fogtam fel, hogy valóban kurvára állt a faszom és nem tudom, hogy válthatta ezt ki belőlem. Az ég szerelmére ő is csak egy beteg a sok közül.