Függőség [+18] (Ideiglenesen Felfüggesztve)

4. rész

*beteg szemszöge*

Fejemre húztam a takarót, de még azon keresztül is hallottam miként kopognak a ablakon az esőcseppek. Próbáltam elterelni róla a figyelmem, de nem sok sikerrel. Túlságosan is tiszta a fejem ehhez. Hogy kitudjam zárni a fejemből, úgy döntöttem körbenézek a szobában, hiszen mióta bedugtak ide nem igazán foglalkoztam vele vagy épp mással foglalkoztam. Szenvedve lehúztam magamról a takarót és nehezen felültem az ágyon. Nem sok minden volt bent. Egy mosdókagyló és egy kézmosó volt a szoba másik felében, valamint itt az ágy amin ültem mellette egy kis éjjeli szekrény amin a személyes dolgai lehetnek a betegeknek. Az egész kongott az ürességtől, ahogy én is. Akaratlanul is a jóképű doki jutott az eszembe. Vajon milyen lehet? Mekkora lehet neki? Mondjuk a testalkatából ahogy láttam biztos nagy.
A gondolattól is bizseregni kezdett a gyomrom.
Számat beharaptam, mert lelki szemeim előtt láttam a meztelen doktor urat.

Elmélkedésem egy ajtó csapódása szakította meg.
-Vacsora- jött be a mogorva ápoló és ledobta az éjjeli szekrényre a kaját vagyis az annak nevezett valamit. A válaszom meg sem várva kifordult az ajtón és már zárta is be azt.
-Kössz baszd meg!- válaszoltam az ajtónak.
A kajáért nyúltam, hogy megnézzem itt mit neveznek annak. Nem volt nagy felhozatal csak két szelet kenyér, egy kis vaj, meg három szelet szalámi. Nah ezzel lakjon jól valaki.. Ráraktam a kenyérre a szalámit és falatozni kezdtem. Kés nélkül kicsit nehéz lett volna megkenni a kenyeret így a vajat hagytam úgy ahogy volt.

Éjszaka nem tudtam aludni csak az esőt hallgattam, de az nem akart elállni, így nem csodálkoztam rajta, hogy másnap úgy néztem ki, mint egy zombie, aki három napja rohadt a forró napon.

-Jó reggelt!- hallottam egy "kellemes" hangot. - meg tud fürdeni magától vagy segítsek benne? - látszott rajta, hogy semmi kedve ehhez.
-Elboldogulok magamtól is csak nincs benn semmilyen dolgom. -mondtam neki kicsit elhúzva a számat.
- Akkor majd fürdik amikor lesz. -ezzel ki is ment a szobából.

Egész reggel ilyen hangulat volt, már alig vártam a vizitet, mert akkor láthatom a doki bácsit. Persze azt sem bántam volna, ha anyámék hoznak be valami ruhát vagy ilyesmit.
Nyílt az ajtó én pedig rögtön felnéztem a jövevényre. Apró mosolyra húzodott a szám, mikor megláttam a 12 éves húgomat.
-Szia babom- szólaltam meg kicsit reketten.
-Naah hányszor mondtam már, hogy ne hívj így! -fújta fel kicsit a pofiját.
-És én hányszor mondtam el, hogy akkor is így foglak hívni? -nevettem fel.
-Sokszor túl sokszor -nevetett ő is. - hoztam neked dolgokat. Anya küldte be őket.
-Köszi dobd csak le az egyik sarokba, majd kipakolok, ha lesz kedvem.- ahogy jött úgy is ment el a jó kedvem. A húgom hallgatott rám és letette az ágy mellé a kis sport táskát, majd leült mellém az ágyra.
-Aggódunk érted. Minden rendben van?- kihallottam a hangjából amiről beszélt, de valahogy nem jutott el hozzám.
-Sose voltam nekik olyan fontos, azután meg végképp nem.- válaszoltam neki érzelemmentesen.
-Sajnálom. -hajtotta le a fejét szomorúan.
-Nem kell baba- adtam neki egy buksi puszit.
-Bocsánat, de el kell kezdenem a vizitet- hallottam meg az orvosom hangját, amire húgom fel is kelt mellőlem.
-Majd máskor is jövök szia- ölelt meg szorosan.
-Várni foglak szia- visszaöleltem, majd elment.
-Akkor kezdjük is el...