Függőség [+18] (Ideiglenesen Felfüggesztve)

16.rész

*Doktor szemszöge*

-Melyik várba kellene lejutni? Attól függ.-válaszolta.
Ez egy kicsit elgondolkoztatott, mert az üzenetben ez nem állt. Gondolom látta, hogy min gondolkozok, mert hamar megszólalt.
-Mert ha oda ahova gondolom, hogy vitték,vittek akkor tudom hova kell mennünk.-mosolyodott el aranyosan. 
Legszívesebben megcsókoltam volna, de inkább nem tettem meg. Szerencsémre tudtam magamon uralkodni és felkeltem a székről, hátat fordítva neki indultam ki az épületből. Nem néztem vissza csak hallgattam, hogy jön-e utánam. 
-Arra kell menni.-ért be mellém- Nem tudom, hogy maga az épület áll-e még, de azt nagyon jól tudom hol is kellene lennie. De lehet jobb lenne ha a varázs hintóddal -így nevezte el a kocsimat- mennénk oda. Lóháton egy teljes napba is beletelik az út.-jegyezte meg és sétált tovább.
Erre egy kicsit megtorpantam.
-Mennyi?? Hamarabb nem tudtál volna szólni róla?-akadtam ki rá, mert ez egy eléggé fontos információ lett volna.
-Nem kérdezted csak azt, hogy tudom-e hova kell menni.-válaszolt nyugodtan.
Látni lehetett rajta, hogy teljesen másképp nevelkedett, mint a mai emberek. Sütött róla az elegancia és szinte semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni az arcáról. Szinte, mert akadtak olyan helyzetek, amik annyira meglepték, hogy képtelen volt uralkodni az arc izmain.
Mély levegőt vettem és elindultunk haza a kocsimért, amibe még mindig nagy fenntartásokkal ült be, mert nem tudta elképzelni, hogyan is működik. Én pedig nem tudtam neki úgy elmagyarázni, hogy értse is.

*Dani szemszöge*Múlt*

Nagyon megbántott a viselkedésével, én tényleg csak jót akartam neki. Csakhogy a grófúr elhívott egy jó időre a szobájától. De azt mondta ne aggódjak, mert gondoskodott arról, hogy vigyáznak majd rá. Nem is sejtettem, hogy ilyen társaságot talált neki. Nem is csodálom miért fél annyira ettől az egész helytől. 
Mikor sikerült kiszellőztetnem a fejem visszamentem a szobájához. Egy ideig hallgatóztam, szipogott. Vajon ennyire a szívére vehette a dolgokat amiket mondtam neki, vagy még a történtek hatása alatt állt? 
Bármelyik is az kötelességemnek éreztem megvigasztalni, így bekopogtam, amire abba is hagyta a sírást, hogy válaszolni tudjon rá.
-Ki az?-szólt az erőtlen orrhangon.
-Az őr vagyok Dani, bemehetek?- kérdeztem meg. Tartottam kicsit a válaszától, hiszen megbántottam.
-Egy pillanat.-mondta. Hallottam, hogy matat valamit, majd jelezte hogy bemehetek.
Elővettem a kulcsaimat és kinyitottam az ajtaját. Megbíztam benne, hogy nem fog lesből lecsapni rám valami nehéz dologgal. Jól is gondoltam, nem várt az ajtóban semmivel, amivel ártani tudott volna nekem.
-Menjünk el sétálni.-jelentettem ki miért is zavartam meg.
-Mondhatok nemet?- fordított nekem hátat és inkább a fal felé fordult.
-Attól tartok nem lehet.-vigyorogtam, mert tudtam hogy nyert ügyem van.
Így is volt, kikelt az ágyból és odasétált hozzám. Kimentem a szobából, és elindultam a lépcsők irányába, amik a földszintre vezettek, ugyanis lent voltunk a vár pincéjében. Pár kanyar után el is értük azokat. Csendben másztuk meg azt az egy emeletet.
-Szeretsz olvasni?-törtem meg a csendet, ami nem az a nyugodt csend volt sokkal inkább a feszült, kínos csend volt. Válasznak nem kaptam mást, mint egy bólintást, így úgy döntöttem elviszem őt a kastély könyvtárába.

*Vissza a Doktorékhoz*

Amikor megérkeztünk egy nem várt meglepetés fogadott. Hiába volt több 100 éves a hely viszonylag épségben fent maradt és egy turista látványosság lett belőle, ami csak nehezítette, hogy lejussunk a pince részébe. Ötlet híján vettem magunknak jegyet, hogy legalább párpillantást vethessünk a helyre, hogy mennyire maradt éppen.
-Miért kell fizetni azért, hogy bemenjünk ide?-kíváncsiskodott. 
-Azért, mert másképp nem lehet. Ez már nem a gróf kastélya bárki bejöhet, ha fizet érte.-magyaráztam el, mire is való a belépőjegy. Ő erre csak bólintott és elindultunk be. Próbáltunk nem feltűnően viselkedni, ami bevallom őszintén nem igazán sikerült.

-Ez nem is így nézett ki...-szólalt fel az útitársam már sokadjára, minden szobánál volt valami megjegyzése, szerencsére csak nekem fejtette ki őket, de attól próbáltam távol tartani az emberektől, nehogy meghallják mit mond.
-Ez a festmény nem is itt volt, hanem a földszinten. Istenem! Mit csináltak ezek ezzel a hellyel?! És mi az hogy nem nyúlhatok a dolgokhoz? Én ezek között nőttem fel, ezeket a ruhákat hordtam... és sokkal kényelmesebbek voltak mint ezek-itt magára mutatott-ilyet csak a férfiak hordtak...
Kicsit már kezdett elegem lenni belőle, így behúztam az egyik üresebbnek tűnő helységbe.
-Ide figyelj értem én, hogy a te korodban Miss Valaki voltál, de itt nem vagy más mint egy....elmebeteg-keserű szájízzel mondtam ki az utolsó szót, de ami igaz az igaz. Ekkor olyat tett, amire végképp nem számítottam volna. Felpofozott.
-Mintha tudnál rólam bármit is, szerinted én választottam azt az életet? Én akartam parádézni a bálokon a szüleim mellett, akik simán átadtak egy olyan embernek, akit ki sem állhattam. Úgy hogy már a jegyesem voltál, vagyis nem te, hanem a hercegem. Akivel csak az arcotok egy ő sokkal megértőbb mint te. Fel sem érsz hozzá!-ordította az arcomba, utána pedig elszaladt. A shocktól megmozdulni sem tudtam. Ez nagyon váratlanul ért.

*Beteg szemszöge*Jelen*

Nagyon hiányzott az életem. Nem volt a legjobb és sok mindenben le voltam korlátozva, de akkor is az én életem volt. Ott nem kezeltek úgy, mint egy udvari bolondot. Mivel kis koromban sokat jártunk ide a szüleimmel, így ismertem az egész kastélyt. Valamiben mégiscsak hasonlított ez az élet ahhoz ahonnan kiragadtak. Itt is vigyáznom kellett, hogy az őrök ne vegyenek észre, pont mint amikor kisurrantam éjszaka csillaglesésre a szerelmemmel. Az egyik kanyarnál nem voltam elég óvatos és belefutottam valakibe.
-Vigyázzon már-szólt a nálam nagyjából két fejjel magasabb férfi. Felnéztem rá és láttam, hogy a mérges arckifejezése elhalványul és helyére csodálkozás költözik. A nevemen szólított, nem tudtam honnan ismerhet. Hátráltam pár lépést.
-Tényleg te vagy az? Azóta nem láttalak, hogy elköltöztetek. Ki gondolta volna, hogy itt futunk újra össze? Megismersz még ugye? Én vagyok az Levi az egyik legjobb barátod voltam.- csillogtak a kék szemei és várt. Várta a reakciómat, hogy mit fogok lépni. Hogy vajon megismerem-e. Kutattam a test emlékeiben, de semmit nem találtam a srácról, csupán csalódást éreztem.
-Szerintem összekeversz valakivel.-mondtam az első dolgot ami eszembe jutott. Láttam ahogy a mosolya lefagy az arcáról.
-Nem haragudhatsz rám örökké...Hányszor kértem bocsánatot utána!-jött egyre közelebb hozzám, bennem pedig felgyulladt a vészjelző és csak egy valamire tudtam gondolni, menekülnöm kell előle. A nagy hátrálásomban belebotlottam abba a személybe, aki már többször a segítségemre sietett már. Csak átölelt szorosan magához húzva.
-Értem szóval most már a dili doki kurvája vagy- változott meg rögtön a hangulata és nem tudtam megfejteni a nézésüket, amivel vizslatták egymást. Ami a legközelebb állt hozzá az talán a rivalizálás.

Ő lenne az új karakter. Kíváncsi vagyok mit gondoltok róla és hogy szerintetek mi történhetett vele és a másik két karakterrel a múltban. 😃