Departure [Got7] Befejezett

6. Departure

Mark: Ahogy hazaérünk Amerikából, felhívom azt az embert, aki korábban felkeresett a fotózás lehetőségével. Nagyon megörül a hívásomnak. Azt hittem ez a lehetőség elúszott, de úgy tűnik, szerencsém van. Még telefonban elmondja a részleteket, de el is olvashatom majd a szerződésben. Jackson még nem költözött vissza hozzám, így felhívom, mielőtt indulnék, hogy elújságoljam, el tudok menni a fotózásra, és meglepően sok pénzt is fogok keresni vele. Kezd felmelegedni az idő, ragyogóan süt a nap, éppen ezért felkapok egy sildes sapkát, meg egy divatos, de laza szerelést, és hamarosan már a fotózás helyszínén is vagyok. Meglepően kevés a személyzet, főleg ahhoz képest, mennyi pénzt kapok én ezért. Egy húszas éveiben járó fiatal nő mutatja meg a szerződésemet, amit átfutok, és aláírok. Megkapom a ruhát, amiben leszek, áthúzom, majd mehetek is a fodrászhoz, és sminkeshez, akik kicsit helyre teszik az arcomat is a képekhez. Már teljes harci díszben ácsorgok, mikor végre előkerül a fotós is. Kiderül, övé a koncepció is. Kellemetlen érzés lesz rajtam úrrá, mikor megáll előttem, és megérzem túlzottan erőtejes pacsuli szagát. Már találkoztam vele korábban. Azon a fotózáson. Aztán megszólal, és elkezd dicsérni. Hogy mennyire örül, amiért elvállaltam a munkát, és reméli, jól fogom érezni magamat vele, a fotózás alatt. Eddig még nem is lenne furcsa. De aztán; "Ejj, tudtam, hogy őrülten jól fog állni neked ez a szerep. Mindig is a könnyűvérű lotyó szerepét vállaltad magadra, de ez a fehér áttetsző ruha, ezzel a vörössel, valami őrjítően áll! Mint egy kis ártatlan áldozat, de közben mégis egy dög vagy." - vigyorog rám, mire minden eszembe jut. Hátra lépek egyet, majd még egyet, egészen addig, amíg valakibe bele nem botlok. Remegek. Emlékszem rá. Ő volt az, aki bántott, csak egy másik földrészen. Fel tudom idézni magamban, ahogy megfogott. Azt hiszem tiszta sem voltam, nem tudtam rendesen védekezni. Erősen megszorította valamivel a csuklóimat, és a bokámat is átkötötte. Piros fonál. Addig ütött, amíg abba nem hagytam az ellenkezést. Erre várt. Lefejtette a kötelet a bokáimról, hogy aztán erővel széttárhassa, és durván elmerülhessen bennem. Azt hittem kettészakadok akkor. Éreztem, ahogy kiserken a vérem, ahogy szétfeszít hátulról. Gusztustalan dolgokat mondott. És hogy szeret. Minden második lökésénél ezt hallottam tőle.
Azonnal sarkon fordulok, és megkeresem az első zárható helyet a teremben. A következő pillanatban már csak a saját, sírástól elfúló hangomat hallom. Hevesen veszem a levegőt, ahogy remegő kézzel tartom fülemhez a tárcsázni kezdő telefont. - Jackson... Vedd fel kérlek..! - suttogom magamban, tovább próbálkozva.

Jackson: Amint hazaérünk, első dolgom az edzőtermembe telefonálni, hogy minden rendben volt-e, amíg távol voltam. Kiderül, hogy akadt egy kis adminisztrációs probléma, ezért megbeszélem a dolgozókkal, hogy másnap reggel nyitás előbb bemegyek, hogy megnézzek mindent. Reggel még beszélek Markkal, elújságolja, hogy kapott egy munkát, aminek nagyon örül. Én is örülök, hogy van mivel elterelnie a figyelmét, és nem fog a múltján rágódni. Már a munkahelyemen vagyok, rég kinyitottunk, de én még mindig a papírokat bújom, mikor az egyik személyi edző megböki a vállam, és kezembe nyomja a mobilomat, ami már kétszer csörgött. Megköszönöm, majd megnézem a kijelzőt. Mark keresett. Furcsa. Összeráncolt szemöldökkel hívom vissza. Szinte azonnal felveszi. - Szia, mi történt? - kérdezem, újra a papírok fölé hajolva, azonban amint meghallom az első szipogást, mindent eldobok a mobilom kívül. Szemeim hatalmasra kerekednek. - Mark, mi történt? Hol vagy?!

Mark: A vonal sípolással jelzi, nem sikerült elérnem. Leguggolva a vécé padlójára, ahova bezárkóztam ölelem át térdeimet. Egész testemben remegek, és nem tudok rendesen levegőt venni a rémülettől. Túl hevesen ver a szívem. Azt hiszem pánikrohamom van. Nekem. Végre megcsörren a telefonom. Azonnal felveszem, ahogy megpillantom Jackson számát. - Én... A vécében vagyok, kérlek... Kérlek gyere értem, ő az, nem merek kimenni, nem akarom látni, nem akarok emlékezni többé Jackson! - sírok fel, kezemmel tompítva a felhukkanásaimat. Elnyökögöm még neki a címet is. Máris hallom a telefonból, hogy elindult értem.