Departure [Got7] Befejezett

8/1. Departure

Jinyoung: Már rég óta tervezem, hogy hazamegyek Jaebummal a szüleimhez, de ez mostanra elkerülhetetlenné vált. Anyám folyamatosan azt kérdezi, mikor megyek haza hozzájuk "legalább egy rövid időre". Szerinte jót tenne a depressziómnak a főztje. Hm. Minden esetre most, hogy kisimultabb vagyok, meg merem látogatni őket. Mindenképpen Jaebummal együtt szeretném, hiszen neki köszönhetem, hogy ilyen hamar össze tudtam szedni magamat. Apának már mondtam is, aki kifejezetten örült, hiszen jóban vannak Jaebumieval.

Jaebum: Tudtam, hogy előbb-utóbb elérkezik ez a pillant. Imádom Jinyoung szüleit, ezzel nincs probléma, de tudjuk mindketten, hogy muszáj lesz beszélnünk velük a kapcsolatunkról. Az, hogy az én szüleim elfogadták, nem újdonság, hiszen régóta tudják, hogy a fiúkhoz vonzódom. De Jinyoungnál merőben más lesz a helyzet, kezdve onnan, hogy a fiúknak nem is olyan rég még menyasszonya volt. Innentől kezdve nem lesz zökkenőmentes a dolog. Izgulok. Főleg azért, mert tudom, mennyire fontosak neki a szülei. Nem akarom, hogy csalódjon, vagy szomorú legyen. Még csak épp, hogy kijött a depresszióból. Szeretném, ha az a bájos mosoly már nem tűnne el többet az arcáról.

Jinyoung: Mielőtt elmennénk a szüleimhez, bejelentem nekik, nem egyedül megyek. A kocsiban lefelé azon gondolkozom, meddig kellene halogatnom a vallomásomat, de úgy döntök az lesz az első, amint oda értünk, hogy leülünk beszélgetni. Anya a megszokottnál nagyobb, szinte megjátszott örömmel fogad. Apa csak mosolyog, és szinte mindkettőnket ugyan azzal a szeretettel ölel magához. Jaebumnak megköszöni, hogy így törődött velem a nehezebb időszakomban is. Megható. Aztán bemegyünk a nappaliba, és én megfogom Jaebum kezét. - Jaebum nem csak a legjobb barátom többé. - mosolygok páromra.

Jaebum: Egy egészen picit összeszorul a gyomrom, ahogy várjuk a választ. Fogalmam sincs, hogy én most beleszóljak-e ebbe. Úgy döntök, ha nem kell, nem fogok, csak ha eldurvul a helyzet. Nem hagyhatom, hogy Jinyoungot esetleg bántsák. Se fizikailag, se lelkileg. Jinyoung édesanyja összepréseli ajkait, majd visszafojtott hangon, kezeit tördelve kérdez vissza, hogy ez mit akar jelenteni. Amint a fiától megkapja az egyenes választ, lehajtja fejét. Nem néz ránk. Jinyoung édesapja csak elmosolyodik, és megsimogatja mindkettőnk térdét. Ez az a pillanat, amikor az anyja kirobban. Talán még soha nem hallottam így kiabálni. A szemére veti, hogy elment az esze, fel nem foghatja, mi történt vele. Hiszen nem rég még menyasszonya volt, családot terveztek. Szó sem volt fiúkról. Mielőtt a fia válaszolhatna, szemei rám villannak. "Ez a te műved!" - vicsorogja. - "Magad mellé vetted a fiamat, hogy egy mocskos kis buzit csinálj belőle!"

Jinyoung: Soha nem voltam még olyan mérges, mint abban a pillanatban, mikor anyám elkezd ordítozni a párommal. Nem is gondolkodom, csak kitörnek belőlem a szavak. - Elég ebből! - csattanok fel. - Nem beszélhetsz vele így! Nem tudod, mennyire jó és értékes ember ő! Fogalmad sincs mi mindent köszönhetek neki! - anyám fintorogva, megjátszott nevetéssel közbeböki, hogy "El tudom képzelni!" Érzem, mostanra teljesen elvesztettem az önuralmamat. De nem fogok sírni előtte. Miatta. Soha. - Nem szoktam panaszkodni. Nem is fogok, de ha nincs Jaebum, lehet, hogy nem lett volna ki hazajöjjön hozzátok. - suttogom, ám megint közbeszól, most, mint aki a könnyeivel küszködik. "Nagyon jó szanatóriumok vannak kincsem, meg tudnak gyógyítani, nem kell, hogy belebolondulj a fájdalomba. Fei tökéletes nő volt. Nekem is hiányzik, hidd el!" - simogatja meg a térdemet, mire elhúzom. Szerencsére mielőtt megszólalnék, apám megelőz. "Elég lesz. Jinyoung őszintén sajnálom. Menjetek most haza, anyád elvesztette önmagát úgy tűnik. Örülök nektek, vigyázzatok egymásra!" - megpaskolja még Jaebum vállát. Komolyan nem hiszem el. Azonnal felállok, hogy Jaebummal együtt visszaüljek a kocsiba. Ez gyors látogatás volt.

Jaebum: Jinyoung előbb viharzik ki, mint hogy utána szólhatnék. Én nem akarok ennyire szó nélkül távozni, így utoljára visszafordulok az édesanyjához. - Tudtam, hogy nem lesz zökkenőmentes ez az egész. De szeretném, ha tudná, előbb voltam együtt Jinyounggal, mint hogy Fei bejött volna a képbe. - látom, ahogy a kedves anyuka fehérebb lesz, mint valaha, míg az apja csak elvigyorodik, és int, hogy most már menjek. Őt még egyszer megölelem, majd párom után megyek, aki láthatóan idegesen és mérgesen vár a kocsiban. - Ne haragudj, de nekem is volt még mondandóm. - simogatom meg arcát, hogy aztán lágyan megcsókoljam. - Én itt vagyok. Anyád pedig előbb-utóbb fel fogja dolgozni, ne félj! - suttogom szeretettel. Remélem nem bántották meg annyira, mint amennyire gondolom.