1.

242 24 2
                                    

Mindent bepakoltam? - rohangálok fel alá a szobában, a cuccaimat keresve. - Hol a papucsom? És az esernyőm? Ott szokott esni az eső egyáltalán? - ilyen és hasonló dolgokat mormogva pakoltam össze a táskám.

Felültünk a gépre, ami közvetlen járat Dél-Koreába. Láttam (felismerem), hogy egy koreai lány ült le mellém.
-Helo! - köszöntem
-Ohh, Helo! - kicsit meglepett arcot vágott, mikor észrevette, hozzá beszélek - Beszél magyar?
-Igen. Hogy hívnak?
- Jung MinAh. Te?
-Havasi Melinda, de csak Meli.

Így beszélgettünk még közel 1 órát, és elég jól megismertem őt, viszonylag jól beszéli a nyelvet, amiért óriási elismerésem.
Később én elaludtam, mert az izgalomtól éjszaka alig tudtam lecsukni a szemem.

A gép leszállt. Még kiszállás előtt számot cseréltünk, mert nagyon megkedveltük egymást.

Elmondta, ő koreai, de magyarul tanul már évek óta, és örül, hogy találkozott velem, mert így tudja fejleszteni a magyarját, én pedig a koreaim.

Miután megkerestük a csomagjainkat, megnéztünk, hol is van a házunk, és egy taxit hívva oda is értünk.

Egy társasház előtt parkolt le az autó, ami kis otthonosnak tűnt. A ház Fehér színű, 5 emeletes. Mi felcapplattunk a lépcsőn, egészen a mi szintünkig.

A lakás gyönyörű. A bejárat egy viszonylag kicsi lakásba nyílt. Minimalista stílusú, és lesimult hatású, nekem nagyon tetszik.

A szobámat megkeresve elégedetten dőltem végig az ágyamon Még egy ideig ezt a helyet hívhatom az otthonomnak.

Előhalásztam a gépem, és rögtön hívtam is Skypon Bogit, a másik legjobb barátnőmet.

-Helooo - szólt a képernyőhöz beszélve életvidáman.
-Szia - mosolyogtam rá a képernyőn keresztül virító barátnőmre - Mi ez a háttér? Hol vagy?
-Háát van egy kis meglepetésem! - elfordítva a kamerát az osztállyal találtam szembe magam. Mindenki mosolygott, és integetett.

Hirtelen honvágy és szomorúság költözött belém, hogy ezt a rengeteg lükét még nemtudom meddig látni se fogom.

-Hol vagy? Milyen idő van ott? Élőben szebbek az emberek? Rég láttunk! Hány óra van ott? Milyen volt az utazás? - Még ezer meg ezer kérdést kaptam, viszont nagyon jól esett, hogy így gondolnak rám.

-Nyugi-nyugi! Jól vagyok, nincsen semmi baj, és a gép is jól landolt. Itt fogok suliba járni, majd tudunk beszélni esténként. A ház nagyon szép, a kilátásom viszont pocsék. - mondtam most már nevetve - A táj is gyönyörű; a hőmrérsékletet még nemtudom, mert még nem nagyon mentem ki a házból. Ja igen! Amikor hazaértek a suliból, itt pont este van, olyankor tudunk beszélni.

Mindent elmondva nekik elköszöntem, és lehajtva a gép tetejét, punnyhadtan a párnáimra dőltem. Még sokat gondolkozva aludtam el, igaz még csak este hét óra fele volt, viszont az időátállás eléggé megviselt.

Másnap éppolyan fáradtan keltem, mint előző este voltam. Kikászálódtam az ágyból, és hálát adtam az égnek, hogy az öcsémmel nem egy szobában alszunk.

Miután felettem az egész konyhát, elindultam, legalább megnézem, milyen a környék. Egy olyan negyed órája bolyongok a friss levegőn, de a betegségemnek köszönhetően le is kell ülnöm egy padra.

A betegségem neve az asztma, más néven légszomj. Nagyon utálom, mert jóformán nem futhatok, sétálni is csak egy elég lassú tempóban. Születésem óta megvan, és örülök, hogy legalább tánc közben nem nagyon jelentkezik. Viszont az a baj, hogy az utóbbi időben eléggé elsúlyosodott. Jó ideje gyógyszert kell szedjek, hogy ne legyen nagyobb bajom a levegő kapkodásánál, és ne kezdjek el fulladozni.

Hirtelen egy kéz érintését érzem a hátamon, mire odakapom a fejemet.
Egy borzasztóan ismerős ábrázat fúrja a tekintetét az én szemeimbe.

Hirtelen lefagytam. Ez Ő?! Az nem lehet!

Sziasztok! Remélem tetszett ez a bevezetésként írt első részem. Nem tudom mennyi tehetségem van ehhez, de próbálkozom. Kommenteket, építőjellegű kritikát most is várok; és ha hibát észleltek, kérlek szóljatok!
Köszi:
Tündi

Wings - {ASTRO Ff.}Where stories live. Discover now