Wings - {ASTRO Ff.}

7.

-Oksi srácok, vége az edzésnek - nézek a telefonomon lévő órára - így is 10 perccel tovább játszottunk.

A fiúk meghajoltak és elköszöntek.
Lassan kezdtek az ajtón kilézengeni, én pedig megfordultam és odasétáltam a magnóhoz, hogy kikapcsoljam, összeszedelőzködjek és végre hazamenjek.

Felkaptam a táskám a vállamra és megfordultam. Hirtelen egy arc volt előttem, amivel sikeresen össze is fejeltem.

-Ó... bocsáss meg, nem volt szándékos - kezdtem el magyarul mentegetőzni, de mivel gondolom semmit nem értett belőle, így értelmetlenül.

Moonbin állt velem szemben. Felemelte a fejét és a nyitott kezében egy pici szárnyacska felét pillantottam meg. Apró volt, szinte elsüllyedt a kezében az egészen kicsi fém dísz. Lapos volt, és ezüstös színű, viszont egyetlen egy darab, nem volt párja. Kicsit magányosnak tűnt.

Megnéztem, majd kérdőn fel Bin arcára.

Hirtelen valaki kiviharzott a teremből, majd dühödt ajtó csapódást  lehetett hallani. Azt sajnos már nem láttam, ki volt, viszont  nem kicsit megijedtem. Vajon én tettem valami rosszat? Ajjaj...

Bin is abba az irányba nézett. Mintha ijedséggel keveredett megbánást láttam volna vegyülni a szemében.
Végül a kezemért nyúlt, majd felemelte és gyorsan belesüllyesztette a szárnyacskát, amiről szinte meg is feledkeztem. Majd meghajolt és kisietett a teremből. Zavarodottan néztem utána, viszont nem nézett hátra.

Mintha zavarban lett volna...

Ledöbbenve álltam, és a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben mint egy autóversenyen az autók.
Ezt miért kaptam? Errefelé ez ilyen szokás féle?
Rengeteg gondolat jutott eszembe, viszont a nagy részük hülyeség... legalábbis nagyon remélem. Miért adott volna ilyet? Hogyhogy? Ilyen figyelmes lenne?

Gondolataimtól egy csoport kislány óvodás szakított el, akik nevetgélve szaladtak be a terembe az órájukra. Mindannyiukon kis tütü és balettcipő volt, biztosan táncolni fognak. Mikor észrevettek, arcukon meglepődöttség futott át. Összesúgtak és kíváncsian figyeltek engem.

Itt miért ilyen furcsa mindenki?

Bocsánatkérően meghajoltam, felkaptam a táskám és kisiettem a teremből; hazafelé indultam.

Ha én túlélem ezt a napot...

MÁSNAP~

Álmosan fordulok át a másik oldalamra. Mennyi lehet az idő? Olyan jól sikerült aludnom...
Rápillantva az órára a szemeim a kétszeresére nőnek. Atyavilág... Az idő 7 órát mutat, azaz épp most kezdődik a nyelvórám. Szusszantva egyet a hátamra fordultam és próbáltam rávenni a testem a további mozgásra. Elfelejtettem volna ébresztőt állítani?! De én úgy emlékszem beállítottam... fölállok, és odasétálok (inkább botorkálok) a töltőn heverő telefonomhoz. Nem az íróasztalomon van a CD-k és a víz mellett, hanem az ágytól legmesszebbi konnektornál. Kifejezetten zavar, ha a közelemben van a telefon, amikor elalszok.
Megnyitottam az ébresztő funkcióját és rájöttem, egy órával későbbre állítottam a csörgést. A fenébe!

Villám gyorsasággal kikapkodtam pár véletlenszerű ruhadarabot a szekrényből majd felöltöztem. Még így is óriási késésben vagyok, így lemegyek apához, aki épp a teáját issza, hogy el tud-e vinni. Ránéz az órájára és bólint.

-Miért nem állítottál ébresztőt? - kérdi kissé kételkedve.

-Nem jó időpontra állítottam - nevettem fel zavarodottan.

-Legközelebb figyelj oda. Na, szaladj készülj és egyél, tíz perc múlva indulunk. A nyelvórádra vigyelek, ugye?

-Azt hiszem igen - bólogatok kómásan és már indulok is a szobámba.