Melletted -Dzsudzsák Balázs & Németh Krisztián Fanfiction- |Befejezett|

46. rész

*Varga Laura*

És Kittinek megint csak igaza volt. Krisztián tényleg nem erőltetett semmit, úgy, ahogy azt az én drága barátnőm is megmondta. Egy belső hang azt súgta, hogy a tapasztalat beszél belőle, de igyekeztem ezt a gondolatot elhesegetni, és nem mutatni, hogy egyáltalán ez eszembe jutott. Pedig így volt.

Egészen hajnalig beszélgettünk, most volt időnk rendesen átbeszélni az összes dolgot, ami nyomja a szívünket, és a terhesség ennek egy meghatározó pontja volt. Mindent elmondtam neki, amit láttam, hogy nem hallgatott annyira vidáman, de azért hagyta, hogy elmondjam a gondolataimat. Ő főként a másnapi meccsről mesélt, és arról, hogy mennyire be van parázva, még ha nem is mutatja. Hát, azt el tudom hinni. Hihetetlen élmény ez az egész EB még külső szemlélőként is, nemhogy akkor, mikor az ember játszik.

Valamikor hajnali 2 körül ébredtünk rá, hogyha meccs van, akkor bizony korán kell kelni (haha, micsoda szóvicc), és nem ártana Krisznek frissen kilépnie a pályára, nem pedig zombiként, úgyhogy álomra hajtottuk a fejünket.

Másnap reggel a felkelés már nem volt olyam egyszerű. Hiába volt beállítva az ébresztő egyikünk se kelt fel, úgyhogy csak az erőteljes kopogtatás az ajtón riasztott fel minket. Nem tudom kitől jött, nem is érdekel, csak azt tudom, hogy azonnal kezdődik az edzésük!

Gyorsan felráztam (szó szerint) Némót, majd a már előző este kikészített ruháimmal a fürdőbe rohantam. Egy gyors hajigazítás, ruhafelvétel, egy minimális smink, és máris késznek nyilvánítottam magam. Krisz már nem volt a szobában, gondolom ő is rájött, hogy nagyjából 10 perc múlva kezdődik az edzésük. És milyen jól gondoltam. Az edzés után volt egy taktikai megbeszélés, és máris indultunk a stadionba. Némó sajnos ezúttal sem került be a kezdő 11-be.

A stadionban hatalmas volt a hangulat, már így a meccs elkezdése előtt. Mind a magyar, mint a izlandi szurkolók a saját nemzetük színeivel ki voltak festve, különböző zászlókat, sálakat lógattak kezükben. Már most szurkoltak kedbenc válogatottuknak, pedig a meccs még javában nem kezdődött el. Elképesztő, hogy egy ilyen esemény ennyire összekovácsolja a kicsinyke nemzetünket.

A fiúk gyorsan átöltöztek, majd a műfüves pályára rohantak melegíteni. Ahogy látom mindenki a legjobb formájában van, és most is ki tudjuk hozni magunkból a 100%-ot. Hirtelen megrezzen a zsebemben a telefonom, üzenetem érkezett.

,,Mennyi lesz?" - áll a Kittitől kapott üzenetben, aki a meccs végeredményére kíváncsi.

,,2-1 a javunkra" - pötyögöm be gyorsan, majd megint a pályára koncentrálok, hiszen a srácok hamarosan vonulnak be. Elől megy a kopasz játékvezető a két segédjével, majd utánnuk vonulnak be a focisták a gyermekek társaságában.

Meghallgattuk mindkét nemzet himnuszát, amit szerintem minden magyar óriási odaadással énekelt. A nemzeti imádságunk eléneklése után fel is állhatott a két kezdő 11, a többi játékos a kispadon foglalt helyet.

Hát, mit ne mondjak, nem ilyen kimenetelre számítottam. Az első félidővel még úgy nagyjából meg voltam elégedve, hiszen akkor nem született gól. Inkább maradjon így, csak mi ne kapjunk...

Ez a könyörgésem nem vált be, hiszen amit ezt kigondoltam már az első gól a hálónkban volt. A magyarok csalódottan, az izlandiak az örömtől túlfűtve reagálták ezt le. Viszont a mi szurkolóinknak a lelkesedése továbbra sem apadt. Ez meg is hozta a gyümölcsét, hiszen pár perc múlva már az ellefél játékosok egyike eltalálta a saját hálójukat. Öröm és üdvrivalgás. A játékosok egymás hátán ugráltak, én meg Némó nyakában csüngtem. Hihetetlen... ha ebből a meccsből egy döntetlent kihozunk, már az is nagy szó.

És végül így is lett. 1-1-es állással ért véget a meccs, és én hihetetlenül büszke voltam a fiúkra. Nem adták fel, végig hajtották mind a 90 percet, hosszabbítással együtt. Látszik rajtuk, hogy hatalmas erőt adnak nekik a szurkolók, és hogy értük is csinálják. Hatalmas alázatot mutattak mindeddig, és nagyon reméljük, hogy ez a felfogásuk továbbra sem fog csökkenni. Egy népből nemzetet kovácsoltak, rengeteg embert hoztak össze azzal, hogy kijutottak ide, rengeteg felejthetetlen perc, és rengeteg véget nem érő barátság. És mind ezt a tudtuk nélkül. Nem csak nekik felejthetetlen ez az élmény, hanem minden futballszurkoló magyarnak. Mert mi egy vérből valók vagyunk!

Sziasztok! 😊
Ez a rész inkább szónoklat-jellegű lett, de remélem, így is tetszett nektek 😊
Ha így volt, ha nem, jelezzétek valahogy! 💖

Ui.: lehet, hogy a meccs körülményei nem voltak pontosak, de nem is arra törekedtem 😊

xoxo Dóri            2017.05.07.