Látlak a sötétben (befejezett)

TIZENEGY (REMÉNY)

Sziasztok! :) Meghoztam az újabb kis fejezetet, jó olvasást hozzá, a következőt nagyon szerettem írni, úgyhogy alig várom, hogy hétvége legyen, és ti is láthassátok! ^^

Mindenkinek szép hetet kívánok,

Nilla

Fogtam a cuccaimat, és hazaköltöztem, amíg nem találtam új albérletet. Magamnak. Ahol egyedül fogok élni. Megfogtam a gyűrűsujjamat, amelyet már nem díszített ékszer. Szinte szíven ütött a kis karika hiánya.

Viszonylag könnyedén sikerült összeszednem magam, és kimennem Karoláék elé a reptérre. Idegesen vártam, hogy végre megjelenjenek, de a gépük késett vagy fél órát. Felpattantam a helyemről, amikor végre feltűntek a színen. Szinte rohantam feléjük.

– Végre! – borultam Karola nyakába, és fél kezemmel Francest öleltem. Majdnem összerogytam a boldogságtól, hogy végre viszontláthattam őket. Karola kacagott.

– Alig egy hete mentem el! Ugyan, mi történt?

Nyomtam egy puszit a tündérem buksijára. Ugyanúgy örült nekem, mint bármikor máskor, ki is nyújtotta pici kezecskéjét felém.

– Minden – leheltem Karola felé.

– Miért nem hívtál fel? – érezte meg a helyzet komolyságát azonnal, és az arcomat fürkészte. Pillanatokon belül... – Te sírtál. És nem alszol pár napja.

– Kész káosz az életem. Gyertek, együnk valahol, biztosan éhesek vagytok.

Karola elkapta a bal kezem, megállásra késztetett.

– Mi a baj?

Egy pillanatig néztünk egymásra, aztán megérezte. A gyűrű hiányát az ujjamon. Elképedve emelte fel a kezemet, és meredt rám falfehér arccal.

– Addig sehova sem megyek, amíg ezt meg nem magyarázod!

– Elhagyott – suttogtam, és kitöröltem a könnyeket a szemem sarkából. – Azt mondta, elenged, mivel nem ugyanazt akarjuk már az élettől.

– És mindezt egy hét alatt?!

– Azt mondtam neki, hogy még nem akarok gyereket.

– Ő pedig erre kirúgott?

– Nem. Elengedett.

– Hol a különbség? – csattant fel Karola indulatosan. Becsatolta Francest a gyerekülésbe, és beültünk a kocsiba. – Majd én vezetek... – biccentett.

– Köszönöm...

– ... és egyenesen elütöm Iant.

Még ennek a keserves helyzetnek az ellenére is elmosolyodtam.

– Még mindig ki akarsz nyírni néhány pasit?

– Csak bizonyos alakokat.

– Kérlek, mesélj. Hogy élted túl Austin mellett?

Elindultunk hazafelé, és Karola nagyot sóhajtott, mielőtt belekezdett volna. Félretette a napszemüvegét, hogy ne zavarja vezetés közben. Ekkor tűnt fel, milyen csodálatos napbarnított színű a bőre.

– Hát... – húzta el a száját. – Először azt hittem, felrobbanok mellette. Aztán láttam, hogyan bánik a lányával... Hiába nem látogatta meg három hete, ennek nyoma sem látszott rajta. Ő etette és altatta is.

A hangja egészen ellágyult. Ez a tónus mély szeretetről árulkodott, és már tudtam, hogy valami történt közöttük.

– Próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez nem így, és...