Látlak a sötétben (befejezett)

KETTŐ (FÁJVA JÓ)

Sziasztok! :) Hoztam az előzőhöz hasonló pörgős fejezetet, remélem, tetszeni fog! :) Jó olvasást kívánok, és köszönöm a kommenteket, igazán jólestek!

Hamarosan jövök,

Nilla

Két órát aludtam összesen. A fejem zsongott, még két aszpirin után is. Sőt a forró zuhany után is, és akkor leginkább, amikor megszólalt a csengő. Összerezzentem, és gyors léptekkel Ian után iramodtam a fürdőbe.

– Megérkezett a haverod.

– Beengednéd? Vagy fogadjam ádámkosztümben?

– Miért ne? Nagy cimborák lettetek, nem? – kérdeztem vissza fapofával, de Ian arcán és felsőtestén és... Mindenén végignézve végül elnevettem magam. – Rendben van!

– Kösz, bébi.

Kifordultam a fürdőből, nem siettem el a dolgot. Még belenéztem az előszobatükörbe, és ellenőriztem a cicanadrág plusz kapucnis pulóver kombinációmat. A hajamat csapzottan fogtam össze a fejem tetején: élő példája lettem a vasárnapi viseletnek. Minél trógerebbnek néztem ki, annál jobb. Legyűrtem a fanyalgásom utolsó cseppjeit, és kinyitottam az ajtót.

Aúcs.

Napszemüveg, farmering, szakadt gatya. Nevan minden volt, csak vasárnapi viselet nem.

– Helló – biccentettem, és megpróbáltam nem felmérni őt. Segített, hogy a szemét eltakarta, mert egyáltalán nem hiányzott az óceánszín.

– Szia, napsugár.

Keményen néztem rá, és reméltem, ebből leveszi, hogy fogja vissza magát. Meg a száját is fogja, befelé. Csak azután kaptam a homlokomhoz zavaromban, hogy Nevan ellépett mellettem. A pillanatnyi, húszcentis távolság közöttünk, Nevan illata és már a puszta jelenléte is rossz hatással volt rám. Kiszáradt a szám, tekintetemet a járólapra szegeztem. A kétségbeesés hullámokban öntött el, először amiatt, hogy a szöszi az otthonomban tartózkodott, másodszor azért, mert az életemben is, harmadszorra pedig, hogyan mert napsugárnak szólítani?

– Sage? – kérdezte. Összerezzentem. Lassan sandítottam fel rá. – Jól vagy?

Összepréselt ajakkal bólintottam.

– Ian mindjárt jön.

Nevan egy hosszúra nyúló másodperc után elfordult, és körbenézett a nappalinkban. Számba vette a személyes csecsebecséket, a falon függő képeket és a dohányzóasztalon heverő dolgozatkupacot. A fél pár, szőrös mamuszomat.

– Nem vicceltél. Tényleg javítanod kell.

– Én nem szoktam hazudni – kértem ki magamnak.

Összeakadt a tekintetünk, és ezúttal ezerszer rosszabb volt, mint az előbb. Mert mélyebbre láttunk egymásban. A némaságban hallani lehetett a hatalmas szívdobbanásaimat. Nyeltem egy nagyot, és akaratlanul is pörgetni kezdtem a jegygyűrűmet az ujjamon. Megszakítottam a szemkontaktust, a konyhába léptem inkább. Remegett a kezem, miközben tányérokat szedtem elő.

Ekkor jött Nevan utánam, azonnal megéreztem a jelenlétét a helyiségben. Zsigerből éreztem, hogy meg fog szólalni, de mégsem azt mondta, amire számítottam.

– Van egy tetoválásod?

A lábamra néztem, a bokám alatt húzódó feliratra. Miért nem tudtam felkapni egy zoknit?! A válasz nyilvánvaló volt, úgyhogy nem feleltem neki.

– Mit jelent?

Jókora távolságra állt tőlem, lehetetlen volt, hogy kiszúrja az apró betűket. Ráadásul még el is fordítottam a lábfejem.