Látlak a sötétben (befejezett)

KILENC (EGYÜTT)

Sziasztok! Fogadjátok szeretettel ezt a bulis fejezetet, és remélem, hozott sok finomságot a nyuszi! :)

Hétvégén találkozunk,

Nilla

Ian azt kérte, ébresszem fel, mielőtt elmegyek a suliba. Nem tettem meg. Tegnap este két mondatot váltottunk egymással elalvás előtt. Szörnyű volt, de a fejemet akkor is magasra emeltem, a büszkeségem nem engedett szólni.

Letusoltam, felöltöztem valamibe, amit csinosnak ítéltem, legyűrtem két falatot reggeli gyanánt – borzasztóan nehéz volt –, és bepakoltam a cuccaimat a kocsiba. A szememre húztam a napszemüveget, és anélkül, hogy szentimentálisan hátrapillantottam volna az otthonomra, elindultam dolgozni. Automatikusan indult el a hangos zene az autóban, ezen a reggelen nem is bántam. Három nap, és Karoláék hazaérnek. Minden rendben velük, és imádják Görögországot. Hál' istennek, legalább velük minden rendben volt.

A dobozaimat egyelőre a járgányban hagytam, és a táskámat a vállamra kanyarítva beléptem a tanáriba. Városi – és hamis – legenda, hogy a tanárokat nem izgatják a diákoknak szervezett programok. Egy perc alatt felmértem a terepet, a várakozó mosolyokat, a lelkes párbeszédeket, és tudtam, hogy ez nem a pénteknek szól. Ezt a mai osztálybulik okozták.

Ez a hely és a gyerkőceim egy pillanat alatt száműzték a fejemből a savanyú gondolatokat. Nem kattogtam Ianen vagy Nevanön, hanem tettem a dolgom, és ez felszabadított.

Még ebédelni is tudtam, noha azt hittem, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Volt egy lyukas órám, úgyhogy kiugrottam a pár utcára lévő szendvicsezőbe, és egy jeges tea mellett annyit ettem, amennyi belém fért.

Az órámra lestem, és siettem vissza a suliba – úristen, nemsokára kezdünk! A gyerekek háromkor hazamentek, hogy két órával később visszajöjjenek átöltözve, beigazított hajjal. Imádtam az ártatlanságukat és a lelkesedésüket. Engem is könnyedén magukkal húztak.

Ki kellett javítanom egy adag röpdolgozatot, úgyhogy bent maradtam az üres teremben, és kihasználtam a szabadidőmet. Gyorsan végigpörgettem őket, szerencsére sok jó jegyet hagytam magam után. Mosolygó arcokat is biggyesztettem az aláírásom mellé, hogy tudják, értékelem a munkájukat.

Fél órával a kezdés előtt izgatottan talpra ugrottam, összepakoltam a felszerelésemet, és mindet a tanáriban lévő asztalom fiókjába söpörtem. Vidáman, már-már ugrándozva mentem ki az autóhoz, és tértem vissza a dobozokkal.

Ella, az angoltanárnő, aki engem kért fel segítségül, már a terem ajtajában toporgott, és engem várt.

– Hála az égnek, már azt hittem, idegbajt kapok.

Felnevettem. A sötét felhőknek nyoma sem maradt a fejem fölött. Ki gondolta volna, hogy egyszer ennyire imádni fogom a sulit?

– Semmi gond! Itt vannak a játékok, amiket ígértem, plusz a hangfal.

– És van zene is a telefonodon, ugye? Mert kétlem, hogy Stinget nagyra értékelnék – nézett rám aggódva.

– Felkészültem. Egy napig bújtam a netet, hogy kiderítsem, mik az aktuális kedvencek.

– Annyira szuper vagy! Kirakom a műanyagpoharakat és a rágcsálnivalókat.

– Rendben, addig én csinálok itt helyet.

A padokat a terem szélére költöztettem, és kifelé fordítottam a székeket, hogy a játékoknál jól láthassuk egymást. Felkaptam egy piros filcet is, és a táblára felírtam, hogy köszöntünk mindenkit az év legjobb buliján.