Farkas szellem

15. Fejezet

Mikor már azt hittem nem mond semmit, mégis megszólalt:

-Szia!-nem tudtam, most én is köszönjek, vagy mi van, de ő előbb lépett- Nem kell mondanod semmit! Nekem most el kell mennem, de ha végeztetek az alphánál találkozunk!-mondta majd megfogta csuklóm és az autó felé húzott. Kinyitotta a kocsi ajtaját, arcon puszilt, majd az erdő irányába indult! Én a történtek közben csak őt figyeltem nem tudtam megszólalni, úgy éreztem álmodom.
- Szia Danielle!- rántott ki az álomvilágból Christina.
-Hello!- mondtam hallkan és beszálltam az autóba. Az egész út némaságban telt! Még most sem volt erőm megszólalni, csak bámultam ki az ablakon! Az autó fékezett hirtelen egy nagyot!! Egy nagy autósor állt előttünk, összenéztünk Christinával. Egyszerre szálltunk ki az autóból, a sor olyan nagy volt, hogy nem is láttuk a végét. Christina odament valakihez beszélgetni, én pedig füleltem, nem e hallok valamit. Szirénákat hallottam, semmi mást.

-Keresnek valakit, valami körözött bűnözőt és minden autót rendesen átnéznek!-mondta mikor visszatért mellém az autóhoz.

-Már értem miért lehet szirénákat hallani! Így mikor jutunk be a városba? Várjunk egyáltalán érdemes így bemenni? -Kérdeztem félig kétségbeesve, félig megkönnyebbülve.
- Így is bemegyünk!- jelentette ki, majd folytatta- Nem lesz semmi gond! Gyorsan végzünk itt aztán megyünk az alphához, csak telefonálok egyet!- a mondat befejezése után nyúlt is a telefonjáért. Hirtelen egy gyenge sípoló hangot hallottam, eleinte csak zavart. Aztán egyre hangosabb lett, egy ponton már fájdalmas lett. Amennyire tudtam arra koncentráltam, hogy ne ordítsak fájdalmamban. Körbenéztem, rajtam kívül senki sem érzett semmit, az emberek nyugodtan álltak autóik előtt. Hirtelen egy kéz ragadott meg hátulról, belökött a kocsiba rám vágta az ajtót és beült a sofőr ülésre. Christina volt az, elkezdett kutatni valami után a táskájába. Egy fülhallgatót vett ki belőle, a végét bedugta a telefonjába és a másik felét a fülembe dugta. Máris enyhébb lett a fájdalom, de nem múlt el teljesen. Ránéztem, arca kissé kétségbeesett volt, valamit keresett a telefonban. Aztán elkezdett valamit talán írni. A zene ami a fülhallgatóban szólt nem igazán tetszett, de legalább elnyomta a fájdalmat. Christina befejezte a pötyögést és felém fordította a telefont:

Ezek vadászok! Nem tudunk elmenni, mivel ilyenkor a rendőrök nem engednek el, ezért muszáj lesz kibírnod ezt a zajt. Csak akkor vedd le a fülhallgatót, ha muszáj! Ki fogod bírni?

arca nyugodt volt, higgadtnak látszott,de halottam a szívverését. Nagyon félt, nem is tudom engem féltett-e, önmagát, vagy a falkát. Mikor végigolvastam bólintottam egyet. Gyorsan végignézett rajtam, majd ismét elkezdett kutatni a táskájában. Egy csomag nedves törlőkendőt vett ki belőle. Arcomat látva megint pötyögni kezdett a telefonba.

Vérzik a füled! Le kell törölnünk!

Eközben a sor haladt, már nem voltunk messze a rendőröktől. Miközben előrébb gurult az autóval én a fülemet törölgettem, odafigyelve, hogy a fülhallgató a fülemben maradjon. Mikor mindkét fülem normálisnak nézett ki, Christina biztatóan elmosolyodott, és egy like jelet formált a kezével. Ahogy közeledtünk egyre jobban féltem, de nem hagyhattam, hogy ez elhatalmasodjon fölöttem. Nem tudok másra gondolni, nem hagyhatom cserben sem őt sem Calumot. Lassan odagurultunk a rendőrök elé, Christina lehúzta mindkét elől levő ablakot. Valamit beszélt a rendőrökkel, akik rólam kérdeztek(vagyis ezt gondolom mivel a rendőr rám mutatott). Én csak rövid ideig figyeltem őket, inkább bámultam kifelé és reménykedtem. Reménykedtem, hogy nem kell levennem a fejhallgatót és nem kell hallanom azt a szörnyű hangot, de ekkor Christina bökte meg a vállamat. Úgy éreztem itt a vége, most kapnak el a vadászok, csak a remény maradt, hogy kibírom. Gyorsan kihúztam a füleseket a fülemből, a hangot most még csak gyengén halottam, de tudtam, hogy nem kell sok idő hozzá.

-Jó napot!-köszöntem illedelmesen.

-Jó napot! Megkérem önöket, hogy szálljanak ki a gépjárműből.-Christinára pillantottam aki rám sem nézve kezdett kiszállni az autóból. Én is kiszálltam a kocsiból és az előtte álló Christinához mentem. Arcát kémleltem, és a szívét hallgattam. Arca nyugalmat sugárzott, a szíve pedig izgalmáról árulkodott, sem mint félelméről. Furcsa mód én is kezdtem megnyugodni, de ekkor gyenge zúgást halottam. Kezdődik. A rendőrök alaposan ellenőrizték a kocsit, szerencsére a véres zsepiket eldobtuk, hogy ne legyen feltűnő. A hang egyre erősebb lett, de még nem kínzott annyira. 

-Visszaülhetnek! Kellemes utazást!-mondták a rendőrök, én meg amennyire tudtam lassan odamentem az autóhoz és beszálltam. A hang már nagyon kínzott.

-Viszlát!-motyogtam. Christina is mondott valamit, de azt nem halottam. Nem hajtott túl gyorsan, gondolom azért, hogy ne legyen feltűnő. Felakartam tenni a fülest, de Christina a kezemért nyúlt. Már sikítani tudtam volna, éreztem, hogy a szemem sárgán felvillan, vettem egy nagy levegőt és kifújtam. A szemem átlagos lett, majd újra ragyogott, próbáltam megnyugodni de nem ment, erős volt még a hang és nagyon elgyengített. Lassan az ájulás határán voltam, ekkor hirtelen nagy fékezés, és minden elsötétült.........

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Bocsi, hogy ilyen későn hoztam részt, de el voltam havazva (ahhoz képest, hogy nyár van). Remélem tetszett, kommenteljetek!!! Eddig nem írtam, de a helyesírásí hibákért nem vállalok felelősséget.