Farkas szellem

Barát vagy ellenség?

A hang után fordultam, de nem állt ott senki. Hirtelen valaki megfogta és erősen tartotta a kezeimet. A következőt súgta a fülembe:

-Figyelj, elengedlek ha nyugodtan végighallgatsz és nem futsz el!

-Ki a fene vagy te? Mit akarsz tőlem?- mondtam, közben próbáltam kiszabadítani a kezeimet.

-Elmondom ha megnyugszol végre!- közölte hűvösen.

-Rendben!- mondtam, de nem igazán gondoltam komolyan.

Végre elengedett, szembefordultam vele. Az arca úgy mint a hangja ismerős volt. Vajon honnan ismerem? Ki ő? Mit akar? Mit tud az álmomról?

- Hagyj békén! Én most elmegyek!- közöltem volna vele, ha nem vág a szavamba.

-Tyler vagyok. Emlékszel rám?- közben minden eszembe jutott- Danielle, emlékszel rám? Mindegy! Mire emlékszel a tegnap estéből?

- Te vagy az a srác, ötödikben mindig engem és Iant piszkáltad, leégettél minket az egész suli előtt, nem is egyszer. Te szemétláda!-És már lendült a karom, hogy megpofozzam. Meg is pofoztam, éreztem, hogy ha akarta volna elkapta volna a kezem, de nem tette De miért nem? 

- Most boldog vagy?-kérdezte gúnyosan.

-Nem!- vágtam rá dühösen-Mi a fenét akarsz tőlem?

-Segíteni!-mormolta alig hallhatóan.

-Te segíteni nekem? Vajon a nagy Tyler miben segíthet nekem?- kérdeztem gúnyosan.

-Segítek megérteni mi történt tegnap este!- már dühös volt.

-Valóban? Rendben akkor mond el!-vágtam rá.

-Tegnap este- kezdte bizonytalanul- nem fogsz hinni nekem! Mindegy a lényeg, hogy megharapott egy vérfarkas.

- Mégis tudsz rólam valamit! Nem hiszek neked! Most pedig elmegyek és nem hallgatom a hülyeségeidet tovább!- fordultam meg, de elém állt.

Először semmit sem láttam, aztán a keze, az ujjai végén éles karom szerű dolgok nőttek körmök helyett. Aztán az arcát néztem, szeme sárgán felragyogott, olyan volt mint tegnap este a vörös szempár. Arcán szőrszálak jelentek meg, kinyitottam a száját szemfogai nagyok és ijesztően hegyesek lettek. 

-Mostmár hiszel nekem?-morogta.

Egy hang sem jött ki a torkomon, nem is tudom hogy féltem vagy egyszerűen csak kíváncsi voltam-e. Erőt vettem magamon és gyorsan a hazavezető út felé kezdtem rohanni. Furcsamód Tyler nem követett, csak utánam kiáltott:

- Visszajössz te még ide, hozzám! Kell majd a segítségem!

Én csak futottam és meg sem álltam hazáig.Otthon felmásztam a tetőre, be az ablakon. Bebújtam a sarokba. Ekkor egy nagy ajtócsattanás, és egy hangos ordítás.

- Danielle Blake!!!- zúgott lentről anyám hangja. Ha mindkét nevemet hallom az csak rosszat jelenthet. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy leszidjon a vacsora miatt!Gyorsan kimásztam az ablakon, leugrottam a tetőről, és befutottam az erdőbe. Küzdöttem a saját félelmemmel, de oda mentem ahol 10 perce Tyler volt.

- Itt vagyok!-ordítottam, nem is tudom talán dühösen.

-Ez gyorsabb volt mint vártam!-mondta kis csalódással a hangjában.

-Nem tudom miben segíthetnél, nincs semmi bajom! Nem is a segítségedért jöttem!

-Majd egy hét múlva lesz bajod, és kelleni fog a segítségem! Telihold! És tudom, hogy legalább ezer kérdésed van! Nekem is van egy! Hogyan élted túl a harapást ilyen fiatalon?