Vlad

B e v e z e t é s

Nos, akkor 'in medias res' el is kezdem talán nem túl érdekes, ám számomra annál jelentősebb történetemet.

Azért mégsem vágok teljesen a dolgok közepébe, bemutatkozással kezdeném, hisz valószínűsíthetőnek tartom, hogy az illem ezt követeli meg, még akkor is, hogyha csak egy egyszerű szereplőként leszek jelen a műben. Kilétem nem szeretném felfedni, szeretek titokzatos maradni, afféle miszticizmus által átszőtt egyén. Legyen mesém közben a nevem Pityu... „mert a Pityu csinos név!" - na azért nem. Nem fogok túlzottan ironizálni, és ha már az elején elkezdtem, akkor többet rajzfilmekből sem szeretnék idézeteket eltulajdonítani. Csak gondoltam kissé borús eseményeimet bevezetem egy kis humorral. Szóval a Vlad név mellett döntöttem. Hogy miért? Jómagam sem tudom. Mindesetre hangzásilag erős, határozott, karizmatikus férfi jellemre vall. Nem mintha ilyen lennék, de az illúzióim világában bármi megtörténhet. És meg is történik.

Jellememet tekintve összetett egyéniségnek számítok. Néha jó vagyok, máskor kevésbé mondható ez el rólam. Néha mindenre képes vagyok, olykor semmi sem érdekel. Általában nyugodtság jellemző rám, azonban ha elpattan az a sokszor emlegetett húr, akkor képes vagyok kifordulni magamból és kegyetlen mód dühöngeni. Néhány ember már pár megnyilvánulásával képes ezt elérni nálam. Bevallom, férfi létemre még hisztizni is szoktam néha. Tényleg csak néha! Azért próbálom menteni a menthetőt, mint láthatjátok. Talán az értékrendem nem épp helyén való, hisz utálom a tucat dolgokat. Szeretek egyedi lenni. Utálom, ha valaki a tömeg után koslat, csak azért, hogy elfogadják, mit sem törődve azzal, hogy ezáltal egy bábbá válik. Én egyedi akarok maradni! Ne értsetek félre, nem az a feltűnő-féle egyedi, inkább az a magának való, tömegek számára érthetetlen dolgokkal foglalkozó, világ dolgain elmerengő figura. Őszintén szólva, szeretek egyedül lenni.

Bár van, hogy vonz a társaság. Igaz, csupán maréknyi ember áll közel hozzám. Sajnos, vagy szerencsére, az élet megtanított rá, hogy csupán nagyon hosszú ismeretség és bizonyítás után engedjek be a magánéletembe bárkit is. Ők mindig, minden téren számíthatnak rám! Mások dolgai viszont egyáltalán nem izgatnak és nagyon merem remélni, hogy őket sem igazán foglalkoztatja az én életem. Nem, nem vagyok szívtelen. Igenis óriási szívem van, még akkor is, hogyha ezt nem mindenki tudhatja. Szeretek segíteni, odafigyelni, meghallgatni embereket, azonban ezt - bármennyire is egoistán hangzik - ki kell érdemelni. Nos, ezt elérni nálam, bizony nagyon nehéz feladat. Néha már-már majdhogynem lehetetlennek tűnő.

Külsőségek... Érdekes dolog ez. Van aki a közelembe sem szívesen jönne, és vannak akik mindent megadnának értem. Nem tudom az utóbbi tárgykörbe tartozó embereket mi vonzza igazán, de bevallom, néha jól esik, és segíti az egyébként önbizalomhiányban szenvedő, ám ezzel nem igazán törődő személyiségemet. Az ellenpólushoz tartozók pedig... Őszintén? Üresek, felületesek, ítélkezőek, és tucatemberek. Szerintem ez utóbbi jelző elárulta a véleményemet róluk. Gyűlölöm, hogyha bármiféle megnyilvánulásom nélkül ítélkeznek. Legalább annyit látnának belőlem, ahogy másokkal beszélek, vagy épp ahogy viszonyulok a többi emberszerűséghez.

Hajam sötétszőke, sajnos közelebb áll a szőkéhez, mint a barnához, de talán ettől karizmatikusabbá válok, mint egyébként lennék. Megközelítőleg a felkarom közepéig ér, mely lágy esésének és puhaságának köszönhetően művészien teríti be mellkasomat, és hátamat. Középen szigorú vonalban van elválasztva, csupán azért, mert nekem az tetszik. Nem igazán adok a külsőségekre, de azért ennyit talán megkövetelhetek magamtól, illetve az igényesség is utat mutat, hogy azért mégse legyek csapzott. Bevallom, szeretem a hajam. Mintha Sámson lennék, ki hajának köszönhette erejét. Szemeim mogyoróbarnák, mélyen ülők, melyeket szintén barna, óriási szempilláim, és dús, ám művészien formált szemöldököm határol. Nem, senki nem nyúlt hozzá, a természet ívelte ilyenre.

Középmagassággal rendelkezem, bár nem tudnám pontosan megmondani, hogy hány centiméteresre nőttem az évek során, de megközelítőleg 180-182 lehet. Igazán nem is érdekel. Alkatom szikár, ám meglepően sok erővel rendelkezem, bár ez valószínű, hogy az elszántásom és akaratom következménye. Mint mondani szokták: „Minden fejben dől el!" Szerintem ez is.

Bal felkaromat vörös-fekete tetoválás díszíti. Mély jelentőséggel bír számomra az általa ábrázolt motívum-halmaz. Emlék-sorozat, mely néha fájdalmat, néha viszont erőt sugároz felém. Azt hiszem felvarratása után egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy megformáljam az életem teljességét. Ha lehetőségem lenne rá, még akkor sem szeretnék megszabadulni tőle soha. Mindemellett a jobb vádlimon is található egy nagyobb minta. Az előzővel ellentétben ennek nincs túlságosan nagy mondanivalója, de azért nagyon szeretem. Olyan Vlad-os. Az első felkerülésének elég érdekes története van, a második csupán spontán mód került rám

Életem Nyugat-Suomi-ban, Kokkolában éltem, élem és valószínű, hogy itt is fogom mindvégig. Nyugodt, meghitt, kellemes, szívet melengető és szeretnivaló. Afféle tipikus, takaros kisváros. Viszonylag közel van a Balti-tenger. Kellemes. Imádom. Az országos fagazdálkodási-tervnek köszönhetően, minden zöldbe burkolózik, és tiszta, friss a levegő.

Az otthonom szintén tipikus. Tipikus Suomi-s, rengeteg fával és különféle bokrokkal határolva, hófehér burkolattal, sötétszín tetővel, téglaszín járdával, kerítés nélkül. Igen, érdekes dolog ez, de annyira békés helyen élünk, hogy szükségtelen, hogy kerítésekkel határoljuk a házakat, sokszor még az ajtókat sem zárjuk be.

Nos, szerintem az lesz a legjobb, hogyha nem görcsölök rá ennyire a bemutatkozásra, illetve környezetem, jellemem bemutatására hanem szép lassan elkezdem mesélni a történetemet. Abból úgy is sokkal több dolog fog kiderülni, mintha direkt mód próbálnék átadni némi információt. Azt hiszem, már így is túl sokat fecsegtem. Nos, akkor ideje belekezdenem.