Vlad

1. F ö l d i l é t e m e l ő t t

Már a születésem előtti időszakom sem mondható épp zökkenőmentesnek. Véletlen gyermekként születettem meg, Jóanyám pedig mindent megpróbált elkövetni annak érdekében, hogy ne ízlelhessem meg az életnek nevezett jelenséget. Néha úgy érzem, hogy sokkal jobban jártam volna, bár ki tudja. Mikor egy magas, erős testalkatú, morcos, komor megjelenésű, őszes hajú orvos közölte vele, hogy várandós – természetesen ő terhességnek titulálta az állapotát... hmm, milyen találó szó volt ez rám nézve az ő esetében ... teher ... elnézést, csak ízlelgettem kicsit – azonnal sírásban tört ki, majd őrjöngeni kezdett, mely szerint 'az a valami ott a hasában egész életében csak nyűg lenne számára, nem beszélve arról, hogy tönkretenné az egész életét", majd gondolkodás nélkül az abortálás mellett döntött. Mondhatni szerencséje volt, mert még éppen időben észrevettek engem, így könnyedén megkaphatta a gyilkos injekcióját. Gyilkos. Milyen érdekes, hogy ilyen könnyedén ki lehet oltani egy ember, illetőleg ember kezdemény életét, ráadásul legálisan.

Roppant egyszerű eljárásnak számított, és mindösszesen néhány órát vett igénybe a bennfekvéssel együtt. Ekkor még olyan aprócska voltam, hogy állították, a szer segítségével felszívódok a szervezetében, így észrevétlen marad Jóanyám akkori állapot a külvilág számára, mivel előzetesen senki nem tudott róla. Hipochonder lévén, már egy apró fejfájás miatt képes volt orvostól orvosig rohanni. Néha már szánalomra méltó volt, amit művelt. Ekkor is valami hasonló történt, így közölték vele a 'jóhírt'.

Pár óra elteltével már oly' vidáman libbent ki a kórház ajtaján, mint ki szorgos munkáját dicséretek tömkelegével fejezte be, és megkapta méltó jutalmát erőfeszítéseiért, majd folytatta tovább szánalomra méltó, silány, törtető életét. Legalábbis ő ezt gondolta.

Az eljárás során a már említett morcos orvos közölte vele, hogy néhány hétig lehetnek még tünetei, de ezek természetesek, hiszen mégis csak várandós volt, és valószínűsíthető, hogy a szervezete nem reagál azonnal a változásra. Ez pontosan így is történt, majd egyre kevésbé volt észlelhető a jelenség, míg nem újra észrevehető tünetei lettek. Kétségbeesés, dührohamok és sírógörcsök váltották egymást, majd elegyedtek tudatában és megnyilvánulásaiban, mikor újra meglátogatta a klinikát. "Túléltem!" - kiáltottam volna fel aljas, gonosz, erőtől szétvetődő kacajjal, miközben nyelvem pimaszul rányújtva grimaszolok. Természetesen, ha tisztában lettem volna a külvilág eseményeivel, illetőleg, ha a magzatok, emberkezdemények tudnának ilyet. Bár, azt mondják, hogy lehetnek emlékek ebből a stádiumból is. Mindenesetre nagyon érdekes. Nos, igen. Olybá tűnik, hogy vagy roppant mód erős voltam már ekkor is, kiben túltengett a túlélési ösztön, netán valami mennybéli csoda történt, illetőleg orvosi hiba is lehet. Bár az utóbbi nem túl varázslatos és misztikus, így ezt inkább elvetném. Ha már így történt, akkor tulajdonítsunk neki egy kis természetfeletti jelentőséget.

És igen! Nem túl sokan mondhatják el magukról, hogy már evilági életük kezdete előtt is túléltek egy halálosnak szánt csapást. De én igen! Bár, tudjátok valahogy szégyellem, mintsem büszke legyek rá. Hiába is kérdeznétek, nem tudom, hogy miért, egyszerűen csak szánom a sorsom, hogy már apró "semmiként" is ilyesmik álltak az utamba.

Jóanyám – szerintem feltűnt már Nektek, hogy szándékosan hívom így, szeretek ironizálni, még akkor is, ha nem épp vicces helyzet áll elő, no meg azért annyi tisztelet csak van bennem, mindennek ellenére, hogy nem fogom csúnya jelzőkkel illetni – nem adta fel csak úgy, még a saját testi, illetőleg lelki épségét is képes volt kockáztatni, csak azért, hogy születendő gyermekének, azaz nekem ártson. Ellenségeként tekintett rám. Lényegében nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki, de valószínűleg nyomós oka lehetett rá, hogy ilyenné vált. Vagy nem. Mindenesetre nagyon céltudatosan próbált törni a célja felé.