A szerelem, mely nem meri kimondani a nevét

Mégis ő a mindenem

Shaqayla

Szinte teljes testemben remegtem. Gregory annyira jóképű, annyira figyelmes, és annyira... tökéletes. Nem is tudom, talán már kezdem elveszíteni az eszemet, mindenhol csak Gregoryt látom, mindenhol csak őt akarom látni. Gregory elképesztő, soha nem is gondoltam volna, hogy valaha egy ennyire tökéletes férfival lehetek együtt. Mindig arra gondoltam, hogy túl csúnya vagyok ahhoz, hogy bárki rám nézzen, erre megkaptam az egész campus legelképesztőbb hímjét. Miket is beszélek, hisz' szeretem őt, mindennél jobban. Valahányszor mellette vagyok, úgy érzem, a szívem kiugrik a helyéről, hogy szinte egy szempillantás alatt eltűnhetne a világ a lábam alól, akkor sem venném észre, mert végig az ő kezét fognám, és rajta kívül senki más nem lenne.

Kilenc hónapja vagyunk már együtt. Kilenc hónap tökéletesség: figyelmes, tényleg mindig a lehető legaranyosabb, legkedvesebb. Néha-néha összezördülünk, de az mit sem ér, mindössze pár másodperces csetepaté, utána, mintha mi sem történt volna. Olyan aranyos, mindig ő kér bocsánatot, még ha én is voltam az, aki felkapta a vizet. Néha lelkiismeret furdalásom is van emiatt...

Kilenc hónap... Bár egyáltalán nem vagyok az a fajta lány, de a barátnőim már mind megtették azt ennyi idő alatt, amit két szerelmespár megtesz. És mi még nem. Nem is tudom, félek is tőle, meg minden, mi lesz akkor, ha Gregorynak mégsem jövök be? Ha Gregory úgy dönt, hogy ez nem az ő ízlésvilága. Rettegtem, az utóbbi napokban végig csak ezen járt az agyam. De Gregory sem túlságosan siette el, nem is mondta soha, hogy most kedve lenne hozzá. Még amikor együtt aludtunk, akkor is. Lehet, hogy tényleg nem tetszek neki? Lehet, hogy undorodik a testemtől? Úristen...

Végül mégiscsak Gregory volt az, aki indítványozta ezt az egészet. Az ábrándjaimban úgy élt ez a pillanat, hogy majd egy romantikus este után hozzá bújok, csókolózunk, és csak úgy jön maga az egész érzés, a vágy. De valahogy nem jött be az elképzelésem. Esett az eső, és mivel Gregory kolija volt közelebb, azt mondta, menjünk oda, így nem ázok meg annyira. Annyira figyelmes volt, nem tudtam neki nemet mondani. Aztán... nem is tudom, mi történt...

Csókolóztunk, de nem olyan csók volt, mint amit addig váltottunk egymással. Nem volt benne semmi vágy, mintha Gregory csak valami megírt forgatókönyvre cselekedett volna. Borzasztóan feszült volt, és borzasztóan merev az egész. Csókolóztunk, aztán lerángatta rólam a ruhát. Elkezdte a mellemet tapogatni, miközben én egyre inkább kezdtem úgy érezni magam, mint egy darab hús. De nem akartam az lenni, így hát úgy döntöttem, én is levetem róla a ruhát. Szép lassan meg is szabadultunk minden ruhadarabunktól, miközben Gregory görcsösen csókolgatott mindenhol. Én pedig kezemmel egyre lejjebb és lejjebb haladtam a hasán. És ott lenn, a férfiasságánál hirtelen megálltam. A döbbenettől, hogy nem éreztem ott azt, amit éreznem kéne. Egy pillanatra beugrott, hogy Gregory talán testileg nem is vonzódik hozzám. Mikor hozzáértem, abbahagytuk a csókolózást, és szinte villámgyorsan eltávolodott tőlem.

Nem is tudtam, mit reagáljak erre. Meg voltam lepődve, szinte sokkot kaptam, mikor rájöttem, hogy mégis mi folyik itt. Még kényelmetlenebbül éreztem magam, mint mikor agresszívan csókolgatni kezdett. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, de ugyanakkor rettenetes nagy sajnálatot is éreztem Gregory iránt. De nem mertem megszólalni, féltem, hogy azzal csak rontok a helyzeten. De mégis... hogyan? Hisz' eddig minden olyan tökéletes volt. Gregory szeretett engem, Gregory imádott engem. Mégis hogyan lett hirtelen... meleg? Vagy eddig is az volt? Nem tudtam, kérdések kavarogtak bennem, olyanok, amiknek a válaszára nem is voltam konkrétan kíváncsi. De ugyanakkor nem hagyhattam, hogy megszégyenülve váljunk el mind az én, mind az ő részéről...