A szerelem, mely nem meri kimondani a nevét

Fáj, de mégis jó nekünk

Gregory

Az éjszaka kellős közepén, a megalázottság árnyékában egyáltalán nem akartam hazamenni. Túlságosan is sok lyuk tátongott az életemben ahhoz, hogy ne tegyek ellenük valamit. A belsőmet mardosta a sztriptíz bárban történt affér és a Nicolas iránt érzett szerelmem közötti párharc, miközben én egyre csak biztosabb lettem benne, hogy Nicolas nekem több, mindig is több volt, mint holmi botlás. Mindössze akkor még nem akartam elfogadni, mint ahogy egész eddigi életemben nem akartam elfogadni az érzéseimet. De most mégis úgy éreztem, hogy nincs itt semmit sem elfogadni, a lehető legnormálisabb dolog az, hogyha szerelmes az ember. Nem számít a nem, csak az, hogy szeretjük egymást. A ma esti botlás azonban nem szerelem volt. Semmi sem volt. Azon kívül, hogy szexuálisan stimuláló volt, mást nem igazán éreztem. Nekem pedig ez egyáltalán nem elég. Nicolas való mellém. Aki mellett érzek és élek., nem pedig csak egy farok vagyok...

Nicolas lakásához vezettem. Egy héttel ezelőtt, mikor megismertem álmaim férfiját, elmondta, hogy pontosan hol is lakik, így fél óra alatt eljutottam a lakásához. Ötödik emelet. Olyannyira fel voltam dobódva, hogy nem bírtam volna ki azt a fél percet a liftben, ezért a lépcsőn haladtam fel. 5/b lakás. A lépcsőkön felfelé haladva elgondolkoztam, hogy mit is kéne mondani Nicolasnak. Hogy mégis miért gondoltam meg magamat. El kéne neki mondani az igazat? Hogy egy másik férfival voltam. Vagyis... csak majdnem. De ez nem tartozik rá, mivel még nem is járunk. De akkor mit mondjak neki? Boruljak a karjai közé, csókolgassam össze-vissza? Mit csináljak? Sohasem éreztem még ehhez foghatót, nem tudtam, mit is kéne tennem.

Mikor elértem az ajtót, és csengettem, újra felerősödtek a kérdések. Mit csináljak? Hogyan csináljam? Egy teljesen biztos volt már: mindenféle ellentmondás nélkül készen álltam már arra, hogy megmondjam neki, mit is érzek. Szeretem Nicolast, vele akarom az egész életemet leélni. A mosolya, a humora... a teste... Minden tökéletes, és szeretem őt. Ráadásul ő is szeret engem. Lehet még valami ennél is tökéletesebb?

Az ajtó lassan kitárult, és egy számomra teljesen ismeretlen férfi nyitott ajtót.

– Haver, van fogalma arról, hogy hány óra van?

A döbbenettől megszólalni sem tudtam. Első dolog, ami eszembe jutott, hogy Nicolas már ennyi idő után szerzett is valakit magának, miközben én magamba burkolózva próbáltam megtalálni a helyes utat. Szinte éreztem, hogy Nicolas mindjárt feltűnik a háttérben meztelenül. Az is lehet, hogy nem jól emlékeztem a címére. Megpróbáltam elvonatkoztatni mindentől, ami csak eszembe jutott.

– Én csak... Nicolast kerestem. Azt hittem, itt lakik.

A férfi fáradt tekintete egy szempillantás alatt eltűnt. Szeme felpattant, és mintha csak egy csodát látott volna, megszólalt.

– Te volnál AZ a Gregory?

Nem kis meglepettséget okozott számomra, hogy Nicolas nem tartotta titokban a köztünk történteket, mi több, ez a férfi teljesen biztos, hogy tudja a titkomat. Vajon még kinek mondta el mindezt?

– Szerintem igen... – feleltem vonakodva.

– Jaj, haver, annyira örülök, hogy találkozhatok a legjobb haverom szerelmével.

– Halkabban! – csitítottam számomra is meglepő hirtelenséggel. Nem is érdekelt már, hogy ez a férfi mit tud, és mit nem, csak Nicolassal találkozzak végre. – Nicolas...?

– Pont most hívott, hogy még akadt dolga a munkahelyen. Úgy húsz perc, és megérkezik. Eléggé zavaros most a munkahelyén a dolog... De miért nem hívtalak még be? Gyere!