A szerelem, mely nem meri kimondani a nevét

Nélküled már monoton a Mennyország

Gregory

– Biztos, hogy a barátod megtalálja a kisboltot? – kérdezte aggodalmaskodva Nani, miközben épp a pulykát tömte meg.

– Biztos – feleltem, míg én a zöldségeket vágtam fel a salátához. – Amellett haladtunk el, biztos, hogy nem felejtette el egy nap alatt.

– Remélem, igazad van. Annyira aranyos fiú, örülök, hogy végül mellette döntöttél.

– Kösz, Nani – mosolyogtam, és próbáltam leplezni a fülig érő számat és az elpirultságomat. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a nagymamám ilyen jól fogja fogadni azt, hogy elmondom neki Nicolas jelenlétében, hogy kihez is húz a szívem. Először mosolygott, aztán könnyekben tört ki, és átkarolt engem is meg Nicolast is, és nem bírta mondani, hogy mennyire boldog. Örömömben én is sírva fakadtam, majd Nanira borulva örültünk.

– Én azért felhívnám a helyedben – kezdte újra az aggodalmaskodást Nani.

– Mondom, hogy megtalálja, nem kell ennyire aggódni. – Végszóra ki is nyílt az ajtó. – Látod, mondtam, hogy megtalálja. – Ott hagytam a salátát, és Nicolashoz mentem, aki vacogva vette le az átázott kabátját.

– Nagyon hideg van kint, ráadásul a hó is rettenetesen szakad.

– Meghiszem azt, Nick. – Megcsókoltam, majd átöleltem, hogy felmelegítsem. Éreztem a karomon, hogy a foga vacogása lassan elhal.

– Itt minden rendjén haladt? – kérdezte, miután visszaindultam a konyhába. – Már érzem a pulykát, Nani.

– Még be se tettem a sütőbe, drágaságom.

– De érzem, hogy isteni lesz.

Dél körül járt már az idő, mikor már Nani lassan elkészült a pulykával, és a sütőbe rakta. Én a salátát lassan befejeztem, Nicolas pedig, amióta megérkezett, azóta a mézeskalácsokat készítette, emellett a bejglit, de abban segédkeztem neki. Időre készen is lettünk mindennel, öt órakor pedig, karácsonyi hangulatban telt a vacsora. Nani kicsattant az örömtől, hogy az unokájával tölti ismét a karácsonyt, ráadásul a barátja is eljött vele. Nem elég, hogy Nani elfogadta mindezt, de Nicolast percek alatt megkedvelte – köszönhető volt a konyhában való jártasságának.

– Még nem is mesélted nekem, kedvesem, hogy hol dolgozol.

– A városban egy utazási irodánál.

– Jaj, kedvesem, az roppant érdekes lehet. És természetesen kaphatunk kedvezményt egy európai utazásra?

– Nem tudom, majd elintézek valamit – mosolygott Nicolas, mire kénytelen-kelletlen megcsókoltam. Imádtam, amikor mosolygott, imádtam, mikor a nagymamámmal nevetett, viccelődött. Szívet melengető látvány volt, hogy a nagymamám végre megérte azt, hogy az unokájának legyen valaki, aki mellett boldognak érezheti magát.

– Intézd is el – feleltem élcelődve. – Mindig is látni szerettem volna Párizst.

– Miért pont Párizst? – kérdezte Nani, mire rákacsintottam Nicolasra.

A vacsora nem is telhetett volna jobb hangulatban. Azelőtt kettesben vacsoráztunk Nanival karácsonykor, elmeséltük, hogy mi történt velünk míg nem találkoztunk, néha pedig régi történeteket is feldobtunk. De most, hogy Nicolas is köztünk volt, sokkal oldottabb, sokkal felszabadultabb volt a hangulat, Nanit még sosem láttam ennyi nevetni. Nicolast sem hittem volna, hogy ennyire jóban lesz a nagymamámmal.

– Azt hiszem, hogy a nagyid kedvel engem.

– Még a végén elhappolod az unokának járó megbecsülést előlem.