A szerelem, mely nem meri kimondani a nevét

Kialszik a gyufafény

Gregory

Különös belegondolni, hogy három héttel ezelőtt álmodni sem akartam volna arról, hogy egy férfi mellett érezzem jól magam. Mi több, az agyamban is elraktároztam ezt a gondolatot agyam egyik szigorúan őrzött kamrájába. De én mégis találkoztam Nicolassal, feltörte ennek a kamrának a pecsétjét, és egy pillanat alatt szabadon engedte a bent ólálkodó szellemet. Napokon keresztül viaskodtam magammal, hogy vajon mi volna a helyes cselekedet, úgy értve számomra. Hogy ódzkodjak a dologtól, mert így a legféltettebb titkomat valóssá teszem, vagy ne foglalkozzak semmivel, csak éljek és érezzek. És most már érzek, tiszta szívemből érzem, hogy Nicolas mellett van a helyem.

Szinte minden nap találkoztunk Nicolassal, természetesen csak titokban. Hol az én lakásomban ütöttük el az időt együtt – bevett szokássá vált, hogy amíg én az óravázlataimat rendezgettem, addig Nicolas valami finom vacsorát dobott össze –, hol pedig őnála. Természetesen én jobban szerettem az előbbi változatot, mivel így tudtam is készülni az óráimra, emellett Nicolassal is együtt tudtam lenni.

Szabadnak éreztem magam. Nem teljesen, mert a bilincsek ott voltak a kezünkön, amik megtiltották, hogy a találkozásaink csak a négy fal között történjenek, de legalább az öntagadás erős láncait levetettem végre valahára, és teljes szívemből képes voltam Nicolast szeretni. Azt az elképesztően helyes arcát, azt, ahogyan a konyhában sertepertél, a lényét, mindent. És ezt minden nap elismételtem neki.

– Szeretlek, ugye tudod?

– Ahogy én is, de miért mondod ezt el minden nap?

– Mert azt akarom, hogy minden nap tudd.

És csókkal pecsételtem meg mindezt.

Mikor Nicolasnál voltunk, akkor általában számolni kellett azzal is, hogy Zack is jelen lesz majdnem minden egyes beszélgetésünknél, ami kicsit zavart engem eleinte, de rájöttem, hogy Zack rendkívül könnyen vesz mindent, és a lehető legmegbízhatóbb ember, ha a titkomról van szó.

– Haljak meg, ha elmondom valakinek!

– Azért azt ne.

– Akkor mit csináljak, ha elmondom?

– Ne mond el senkinek sem, és kész.

– Nyugi, Greg, nem fogom – és sunyi vigyorral rám kacsintott.

Néha természetesen voltak olyan napok is, amikor egymásnál aludtunk. Leginkább nálam, mert a lebukás veszélyét mindenféleképpen el akartam kerülni. Amikor nálam aludt, olyan volt az egész lakás, mint még soha máskor. Mintha megtelt volna élettel, nem azok a szürke falak tekintettek vissza rám, hanem olyasmi, ami csak akkor jelent meg, mikor Nicolas is ott volt. Az egész lakást élettel töltötte meg, mi több, mintha az életem is sokkal aktívabbá vált volna. És természetesen az éjszakák is elképesztőek voltak. Valahányszor elaludtunk egymás karjában, csak arra vártam, hogy még egyszer este legyen, és még egyszer meg tudjuk ezt ismételni. Elképesztő érzés egy ennyire tökéletes férfi mellett aludni és ébredni.

Az iskolában is más volt a hangulat, ami leginkább az én feldobottságomnak volt köszönhető. Olyannyira megváltozott a látásmódom, hogy még a számomra is unalmas modern líra bemutatása is izgalmasnak tűnt. A diákoknak is. Mintha Nicolas adta volna meg azt a kezdőlöketet, amire amúgy nem lett volna szükségem, de mégis éltem vele. Eddig is kedveltek a diákok, ezután sokkal jobban bírtak, amit a kollégáim is észrevettek. Dicsérték, hogy mennyire jól bánok velük, még a legmegzabolázhatatlanabb osztályból is sikerült egy 3,5-ös átlagot kicsikarni egy témazárónál, ami nem kis teljesítmény.