7 Ways Of Losing You

1.

Záporozó hópelyhek között állunk az úton, te meg én, egymást átkarolva, elveszve a gondolatainkban. Remélem, tudod, mennyit jelent ez nekem. Az érzés, hogy nem vagyok, vagy legalább egy ideig nem voltam egyedül. De most elmész, és bár megígérted, tudom, hogy soha nem jössz vissza. Ez nem az a fajta ígéret volt, amit be szokás tartani. Én már csak tudom.

A többiek is mind itt vannak, de mintha megfagytak volna az idővel és a hópihékkel együtt. Mondhatnám, hogy fáj elismerni, de valójában egy tollpihénél is könnyebb szívvel jelenthetem ki, hogy ők sohasem számítottak. Csak te meg én. A te jégbe zárt szíved, amit egyedül a hozzád hasonlóan ridegek tudtak megmelengetni, s az én lelkem, mely nem több egy érzelmi viharok által sújtott óceánon hánykolódó lélekvesztőnél. A te jégkék kristályokként ragyogó bánatod, és az én békés belenyugvásom, mely ezt a havazással megkoronázott örök tavaszt is alkotta.
Egyedül mi ketten hittünk az álmainkban, így csak is mi voltunk képesek el is veszíteni azokat, s egyik pillanatról a másikra arra ébredni, hogy egymás helyett a saját párnánkat öleljük, miközben a nyári nap fájdalmasan forró sugaraival igyekszik minket visszarángatni abba a valóságba, melyben többé nem ismerjük egymást.