A hófehér sziklafal úgy magasodott előttem, akár egy megdermedt vízesés. Megbűvölve bámultam a tökéletes kör alakú tisztás szélén állva, miközben ti valami számomra teljesen értelmetlen kérdést vitattatok meg a tisztáson keresztül sétálva. Apró sárga pillangók tették idillivé a képet, meg a friss, mézédes levegő, amely lágy szellő formájában járta be az erdő ezen szegletét, kisöpörve fejemből a gondolatokat, teret hagyva álmaimnak... melyek helyére azonban rémképek kúsztak, ahogy a sziklafal egyik pillanatról a másikra összeomlott, úgy hullva darabjaira, ahogy az én életem esett szét abban a másodpercben, amikor ráeszméltem, hogy már nem vagy mellettem. Óriási porfelhő maradt hátra, a csodálatos látvány, mely az imént a szemem elé tárult, mintha soha nem is létezett volna. A por nehéz és sárga volt, a törmelék vakítóan fehér és éles, s tudtam, egy örökkévalóság sem lenne elég, hogy megtaláljalak. Ő valahogy megmenekült, mellettem állt, s valószínűleg ugyanaz járt a fejünkben, ugyanis nem hogy egy örökkévalóság, de még egy perc sem állt rendelkezésünkre, amikor is mintha az egész hely imbolyogni kezdett volna, én pedig eszméletemet vesztve zuhantam egy másik, valóságosabb dimenzióba.
YOU ARE READING
7 Ways Of Losing You
RandomÁlmok, amelyek soha nem válnak valóra. Álmok, melyek abban a pillanatban beleégtek az elmémbe, hogy az agyam elém vetítette őket. Álmok, melyek álom mivoltuknak köszönhetően úgy kísértenek, ahogyan egyetlen emlék sem képes. És annyiszor rabolnak el...
