Attention

7.rész

~Jimin pov~

-Jimin? - szólongatott egyre aggódóbb hangon.
-Sugaa, ezt látnod kell! - néztem le rá csillogó szemekkel...
***
-Gyere feel!
-Biztos fel nem mászok! -jelentette ki. Pedig ezt látnia kell. Gyors körbenéztem hátha találok valamit. Egy kötéllétra? Mi menő már.
-Suga vigyázz! - dobtam le neki a létrát.
-Gyere mássz fel!
Elsőnek csak szemezett a létrával. Gondolom nem találta valami biztonságosnak. Őt annyira az ilyen dolgok sosem érdekelték, de reméltem, hogy miattam ráveszi magát és nem is kellett csalódnom. Kicsit vonakodva bár, de azért elindult. Szép lassan mászott egyre feljebb. Már nem volt több fok ahova a kezét tegye. Bizonytalanul nézett rám.
-Fogd meg a kezem felhúzlak. - fogtam meg a kezeit. Nem nagyon akarta elengedni a létrát.
-Nagyon magasan vagyunk Jimin!! - mondta félve.
-Ne aggódj megtartalak. - mosolyogtam rá biztatásként. Mérlegelte egy kicsit a dolgokat, majd egy nagy sóhajjal megfogta az egyik kezem közbe meg feljebb lépett egy fokkal. Lassan haladt és végig szorította a kezem. Kicsit megunva ezt húztam rajta egy nagyobbat mire szó szerint magamra rántottam. Hangosan felnevettem a bénázásán, olyan kis ártatlan ilyenkor. Felkönyökölt és ismét kaptam egy durcás nézést, majd leszállt rólam.
-Mi volt az a nagy dolog, ami miatt mindenképp fel kellett jönnöm? -kérdezte vissza váltva a hülye bunkó stilusára.
-Le is mehetsz akkor Hyung, ha ennyire nem érdekel. - jelentettem ki, majd odasétáltam ahonnan az a baromi szép kilátás volt.
De tényleg messze ellehetett látni és egy kisebb domb tetején lehettünk, mert a város felé már csak lejtett a terület. Még a magas fáktól is látszódott valamennyi a városból. Én csak megakartam mutatni ezt az egészet ennek az idiótának, de elfelejtettem a bunkó stílusát. Hallottam, ahogy egyre közelebb ér hozzám. Szinte már éreztem a lehelletét a tarkómon, olyan közel állt hozzám.
-Neharagudj, ez tényleg nagyon szép.- ölelt át hátulról fejét pedig a vállamra tette.
Ezeket a hangulat változásait nem bírom elviselni. Lelöktem magamról a kezeit és sértődötten arrébb álltam. Rá se nézve vizslattam tovább a tájat.
-Jimin kér..-kezdte volna.
-Nem szükséges mondanod semmit. Én voltam a hülye, hogy azthittem magadon kívül érdekel téged más is.- szakítottam félbe.
Lecsuszott a kis korlát szerűség mellett és az arcát a tenyerébe temette. Egy ideig nem szólalt meg, már bocsánatot akartam kérni a durva beszólásomért, de akkor nézett fel rám. A szemei mérhetetlen csalódottságot tükröztek.
-Jimin én nem akartalak megbántani.. Én csak..én csak zavarban voltam attól, hogy ott feküdtem rajtad. Tudom, hogy te nem gondoltad komolyan a vallomásom, de én tényleg kedvellek és nem könnyű az érzéseimet a szőnyeg alá söpörni miután itt vagy velem. Én csak kiszeretném élvezni ezt a pár pillanatot még kettesben vagyunk. És nem kell mondanod semmit. Jól tudom, hogy nem kölcsönös a dolog, csak ezt az egy napot hagyd meg nekem, utánna minden olyan lesz, mint eddig. Ígérem. - láttam, ahogy a szemei könnybe lábadtak de vissza szorítja őket.
Nem tudtam mit mondani erre. De itt ahogy néztem őt rájöttem, hogy ő a csapattársam a családom, nem játszhatok vele úgy, mint másokkal. Ő túl fontos ehhez. Nem mondtam semmit. Szavak nélkül is tudta, csak letérdeltem vele szembe. Végig simítottam az arcán, mire becsukta a szemét és úgy dörgölőzött, mint egy kiscica. Az ilyen aranyos dolgai mellett én is mindig megnyugszom és teljesen ellazulok. Csak ő és én semmi más, pont ahogy kérte. Szépen lassan közelebb araszoltam, majd jó szorosan megöleltem. Csak egy kis idő elteltével viszonozta, viszont akkor már úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlt volna rajta. Még egy darabig így maradtunk. Majd eltolt magától.
-Basszus elcsesztem a hangulatot.- jelentette ki mire csak nevetni tudtam.
Leültem mellé és én is a gondolataimba merültem. Élveztem ezt a semmit tevést, ezt a nyugalmat.
-Mióta? - kérdeztem egy idő múlva. Tudta mire értem, ahogy láttam kicsit el is pirult attól, hogy szóba hoztam.
-Hát nem is tudom.. Elég régóta..-  vakarta meg a tarkóját kicsit elszégyelve magát.
Régóta? De hogy nem vettem észre, hogy akivel az időm nagy részét töltöm, így néz rám? Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ennyire vak vagyok. De most ahogy visszapörgetem az emlékimet, néhány pillantás elárulhatta volna. Vagy amikor próbán elestem és ő egyből aggódva rohant hozzám, vagy amikor megakarta mutatni mindenkinek, hogy igen is tudok rappelni és egy saját számát rappelhettem. Ez a sok kis dolog. Külön külön nem bírnak nagy jelentőséggel, de így egybe már látom. Suga elkezdett teljesen másról beszélni. Aranyos. Gondolom észrevette, hogy elég kellemetlenül érzem magam. Órákig beszélgettünk, már olyan két óra lehetett, mire megéheztünk, ezért leszaladtam a kajáért, amit még Jin pakolt nekünk. Megebédeltünk, közbe végig beszélgettünk. Életemben nem nevettem ennyit. Soha nem gondoltam volna, hogy Suga ilyen jó fej. Elterveztük, hogy kocsikázunk egy kicsit mielőtt haza megyünk, de előtte még egy fél órát könyörögtem neki, hogy másszon le a létrán semmi baja nem lesz. Kín szenvedve komolyan egy fél óra alatt, de leért. Én gyorsan visszahúztam a létrát.
-Mit csinálsz? - nézett rám értetlenül.
-Nem egyértelmű? Felhúzom a létrát, hogy rajtunk kívül más ne tudjon feljönni. Így rajtam kívül senki mással nem tudst majd idejönni.- néztem rá és ahogy a mondandóm végére értem úgy lett egyre vörösebb, nekem meg egyre nagyobb lett a mosoly az arcomon.
Tarzan is megirigyelné, olyan famászást hajtottam végre megint. Persze Suga végig aggódva ordibált, hogy megöl, ha leesek.Kis kedves.

Visszamentünk a kocsihoz. Mielőtt még hazamentünk volna beültünk egy elhagyatottabb kajázóba, nehogy azzal elrontsák a napot, hogy felismernek minket.
Teljesen feldobódva értünk be a dormba. A többiek meg szomorúan és fáradtan panaszolták, hogy Jin nem hagyta őket még minden nem ragyogott. Szörnyen vicces volt. Még ők lestrapálva, addig Jin boldogan mászkált a házba. Hát végül is kit mi tesz boldoggá.
Ami viszont zavart de nemtudom megmagyarázni mért, az az hogy Suga tényleg úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna. És még nekem csak körülötte forogtak a gondolataim. Ő vissza változott a megszokott flegma énjébe.
Most hogy figyeltem is rá, ő egyáltalán nem. Lehet hogy jobban megismert és meggondolta magát. Nem értettem, de talán így lesz mindenkinek a legjobb. Nincs dráma és legalább nem hisztizik, amivel szétzilálná a csapatot. Úgy mint Kookiek. Huu vele se beszéltem az elmúlt pár napban, pedig, ahogy ismerem biztos szüksége lenne rá.
***
Hát egy hosszabb kihagyás után itt a következő rész.:)