[MULTI] TRIPLE H - The Good, the Bad & the Madman || Triple H

Hetedik rész - Deus ex machina hős

Rázós utazáson voltak túl, E'Dawn pedig, ahogyan mostanában mindennel kapcsolatban, így a nemrég átélt kaland irányába is ambivalens érzéseket táplált. Kis híján emberrablás áldozatává vált, a rendőrség a nyomukba szegődött, a sofőr szerepében tetszelgő Hui pedig két balesetet is generált az éjszakai forgalomban, mire sikerült lerázni a terhes társaságot.

Jobb híján örülnie kellett volna, amiért mindezt megúszta ép bőrrel. A hatalmas katyvaszban viszont, amely a fejében kavargott, és földi nyelven gondolatoknak hívták őket, olyan szinten elvesztette a térképet, hogy hiába próbálta, nem tudott kiigazodni magán. Valahol mélyen, legbelül élvezte ezt az egészet; a kockázatot, a veszélyt, a kiszámíthatatlanságot. Amikor centiken múlott, hogy az a teherautó nem rohan beléjük, nem érzett semmit, legfőképpen félelmet nem. Teljes közönnyel várta, hogy bekövetkezzen legrosszabb, az viszont nem jött. Kifejezetten csalódottnak sem tartotta magát emiatt.

Saját zavarodottságát már megszokta. Tisztában volt vele, hogy az agya nem más, mint egy évek óta tomboló vihar helyszíne, és ha ebben az ütemben folytatja önmaga leépítését, soha az életben nem süt ki odabenn a nap. A törékeny, tűzcsókolta lány viselkedésén azonban még ő is meglepődött. Hozzá hasonló, épeszű szerzetek kapva kapnának az alkalmon, hogy minden nyom nélkül elmeneküljenek, erre ő homlokegyenest az ellenkezőjére vágyik. Hyuna vékony kezecskéje úgy csusszant ki az ujjai közül, mint egy sosemvolt ábránd, piciny ajkai pedig remegve nyíltak ketté, hogy utat adjanak néhány kifelé kívánkozó, halk szónak.

- El akarok tűnni... veled.

Hui rezzenéstelen arccal fürkészte a vele szemben ücsörgőt, ahogyan az a könnyeivel küszködik. Arcáról semmiféle érzést nem lehetett leolvasni, az általa viselt kifejezés olybá festett, mint egy tökéletesre megmunkált ókori görög szoboré.

- Eszednél vagy? - kérdezte a helyzethez piszkosul nem passzoló higgadtsággal.

Hyuna ajkába harapva igyekezett visszafojtani a kitörni készülő zokogását. E'Dawn némán figyelte a kettőjük között játszódó jelenetet. Nem tudta, mennyire lenne helyes beavatkoznia. A lány újabb nyögvenyelős kísérletet tett a beszédre.

- Nekem nincs hová mennem - hebegte el-elcsukló hangon.

- A semmi még mindig jobb hely annál, ahová én készülök.

- Akkor sem maradhatok itt! - Hyuna kétségbeesetten kapott a fiú karja után, ujjaival körbefonva azt, miközben folytatta - Felvettél a kocsidba, megígérted, hogy magaddal viszel, tartsd be a szavad!

Hui csak a fejét csóválta, miközben finoman lefeszegette a lány ujjacskáit a dzsekijéről.

- Az ki van csukva, stopposkám. Semmit sem ígértem meg neked, és nem, nem számít, mivel próbálsz megzsarolni, mert most már nélküled is a seggemben vannak a zsaruk. E'Dawn légy szíves, segíts kiszállni a kisasszonynak a meseautómból. A körutazás ezennel véget ért, remélem, hogy jól éreztétek magatokat.

E'Dawn némán engedelmeskedett a parancsnak. Óvatosan ért a lányhoz, attól tartva, hogy egy határozottabb mozdulattal fájdalmat okozna neki. Hyunához hasonlóan ő maga sem tartozott a jól tápláltak közé - főleg mert az elmúlt években ritkán érzett éhséget, azt általában valami sokkal felsőbb rendűbb impulzus sikeresen eltompította a szervezetében -, de annyi erő azért szorult belé, hogy ha akarta volna, simán kihúzza azt a makacs kis vöröst a kocsiból. Úgy tűnt, nem lesz más választása, Hyuna ugyanis magától egy tapodtat sem volt hajlandó moccanni az ülésben. E'Dawn felsóhajtva kapott a problémás útitárs jobbja után, hogy csöppet megnoszogassa némi kifelé irányuló erőkifejtéssel.