[MULTI] TRIPLE H - The Good, the Bad & the Madman || Triple H

Tizennegyedik rész - Elrabolva II.

(Kaptok egy kis zenei aláfestést Hui részéhez ♥ Ne kérdezzétek miért, de ha vele írok, mindig valami IAMX szám mellett találom magam :D)

Végre egy megálló. Hui egész testében dübörgő adrenalinnal remélte, hogy nem az utolsó. Az idő, mint fogalom megszűnt létezni, mióta arra várt, hogy valahol félreálljanak. A kinyitott csomagtartó vékony résén keresztül be-beszűrődött a lámpafény, elölről egyre kevesebbszer hallott beszédre utaló zajokat. Idegőrlő volt ez a tétlenség, és csak hálálkodni tudott a szerencséjének azért, hogy végre valahára akcióba léphetett. Tartott attól, hogy fényes nappal sokkal nehezebb dolga akadhat Baem embereivel.

Kicsit feljebb nyomta a csomagtartó tetejét, hogy jobban kilásson. Valahol az országút szélén állhattak meg, sehol szemkisütő neonfények, vagy egy benzinkút vendégcsalogató hirdetései. Nem fognak sokat időzni itt, ez tiszta sor. A kocsiajtók félelmetes egymásutánban nyíltak, majd csapódtak be. Hui tisztán hallotta a rosszfiúk között lejátszódó dialógust.

- Ez a hely is ugyanolyan szar, mint ahol az előbb nem akartál megállni - ez a tagbaszakadt gardróbszekrény fazon hangja volt.

- Mit finnyáskodsz, ha hugyoznod kell, nem mindegy, hogy hol csapod ki a lompost?

Vécészünet. Szenzációs. Törékeny zizegés adta hírül: a két emberrabló álomkortól morcosan becélozta az útszéli csalitost.

- Nekem tök mindegy. Te félsz attól, hogy valaki meglátja a meztelen segged, ahogy elhalad a sztrádán - vágott vissza Wong.

- Ezért a seggért milliókat fizetnének, nem teszem közszemlére csak úgy.

Hui kis híján felröhögött. Szívesen szétrúgta volna azt a millió dolláros hátsót. Fantáziálgatásában azonban nem juthatott ennél messzebb. Az óra innentől kezdve vészesen ketyegett. A csomagtartó egy kicsivel ismét feljebb nyílt, majd még eggyel, egészen addig, míg már magabiztosabban ki tudott kukucskálni. A tagok menetirány szerint jobb oldalon végzik a dolgukat, ő balról fogja megkerülni őket, az autó takarásában. Ha mázlija van, nem vették ki a slusszkulcsot. El kellett szánnia magát. Minden elfecsérelt másodperccel csak a saját esélyeit csökkentette. Mielőtt ebbe jobban belegondolhatott volna, ahogyan abba is, mi vár rá, ha hibát vét, munkához látott. Lassú, egyenletes mozdulattal nyitotta fel a csomagtartót annyira, hogy észrevétlen kigördülhessen onnan. Életében nem gondolta volna, hogy képes ilyen hangtalanul mozogni, már-már nindzsákat megszégyenítő módon.

Visszafojtott lélegzettel lelt menedékre a járgány oldalában, biztonságos takarásban a két férfi szemei elől. Ostobaságnak tartotta, hogy rajtuk üssön, hiába kínálkozott remek alkalom rá, ahogyan az a kettő a természet lágy ölén ringatózva szabadult meg a hólyagjukat nyomó feszítő érzéstől. Ha lett volna nála egy fegyver vagy valami, sokkal magabiztosabban állt volna a kérdéshez, így viszont csak egyetlen megoldás maradt, az, amelyhez mindig is olyan jól értett: észrevétlenné válni.

Apró lépésekkel haladt az ajtóig, közben néha-néha lopva kipillantott az ablakokon keresztül. Mintha csak egy akciófilmben találta volna magát - bár be kellett látnia, nem először érzett így a kaland kezdete óta. Jéghideg verejtéktől csúszós ujjait az ajtónyitó köré fonta, mire az egy halk kattanás kíséretében bebocsájtást engedett számára a volán mögé.

A nyurga fazon felhorkant a susnyásban.

- Wong, hozz már egy cigit!

Már csak ez hiányzott!

- Kávét ne főzzek?! - érkezett az udvarias válasz, de a léptek zajából ítélve Wong azért teljesíteni látszott a kérést.

- Egy cukor, tej nélkül!