A sorsod nem te választod

÷Prológus÷

Csak ültem. Ültem az ágyamon és bőgtem, mint egy csecsemő. Egy nagy macival az ölemben, ringatóztam, és próbáltam lenyugodni. Eközben az alapozó folyt az arcomról, ezzel felfedve az igazi énemet, ugyanis szinte senki nem tudja ki vagyok valójában. A sok smink, a kontaktlencsék, és a kék hajfesték mind csak egy álca, egy álarc, amit minden hétköznap reggel magamra öltök. A maszk alatt a bőröm színe hasonló a hófehér hajamhoz, és a szememet egy vámpír is megirigyelhetné, annyira vörösek. Ha eddig nem jöttél volna rá, én albínó vagyok. Most is emiatt sírok. (bár nem CSAK emiatt)

-egy nappal korábban-

"Új suli, új osztály, új közösség, és még sok változás. Általában ez történik az emberekkel, ha gimnáziumba mennek. Nem vagyok egy közösségi ember. (főleg a betegségem miatt) Most is csak a gépem előtt ülök és sorozatot nézek. Ezzel próbálom elterelni a figyelmem a valóságról, rólam. Éreztem, hogy a sok semmit tevéstől végtagjaim elgémberedtek, ezért kimentem a konyhába inni. Miközben ittam, körbe néztem a csodás lakásomban. Nagyon szépen van berendezve, és hangulatos is. A sarokban megláttam a kiskutyám, Dopiq-ot, aki összekuporodva aludt a plédjén. Eszembe jutott, hogy elvihetném megsétáltatni, de annyira aranyosan szuszogott, hogy nem volt szívem felébreszteni.

Visszamentem a szobámba, ahol a telóm csippant egyet. Nem tudtam, hogy mit jelezhet ezért megnéztem. A naptáram csipogott, hogy holnap kezdődik a suli. Ennek láttára hullaként dőltem az ágyamra. Komolyan? Már holnap? Szinte meg is feledkeztem arról, hogy nyár van. Nem nagyon tudtam kimozdulni az utcára az erős napsugarak miatt, vagy ha ki is mentem, nem volt barátnőm vagy barátom, akivel lehettem volna. Őszintén szólva szerintem nekem van a világon a legunalmasabb, és a legboldogtalanabb életem. Se barátok, se szerető család, egyedül a filmekből, és a boxból élek.

A suliról, csak annyit, hogy sose tudtam beilleszkedni, ezért elég kevés jó emléket tudnék felsorolni az általános iskolás időszakomból. Most matek-fizika szakra megyek az ország második legjobb gimijébe. Őszintén, egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy felvettek, de nem akarok menni. Félek, hogy ugyanaz fog történni, mint eddig. Kicsúfolnak, lejáratnak, kiközösítenek. Már pedig ezt nem akarom. Nem bírnám ki, ha ugyanez még egyszer megtörténne.

A nap további részében nem történt semmi. Lelkileg felkészültem a holnapra, és egy kicsit elgondolkodtam mit fogok mondani. Megterveztem a sminkem, és kikészítettem a ruhám, ami mindent elrejt a valódi énemből. Már egyáltalán nem fogom senkinek elmondani ki vagyok valójában. Bár tudom jól, hogy előbb utóbb ki fog derülni valahogy. Próbálom ezt az időpontot minél tovább halogatni. Kihasználok minden másodpercet, amíg az lehetek aki lenni szeretnék, amíg nem derül ki......

-¤-¤-¤-¤-¤-¤-¤-¤-¤-

Sziasztok! Egyszer még régebben már publikáltam ezt a történetet, de arra jutottam, hogy borzalmasan írtam meg, ezért letöröltem és kijavítottam! Tudom ez a rész elég rövidecske lett, de nyugi a többi rész hosszabb és 1000x eseménydúsabb lesz. Azért remélem így is felkeltettem az érdeklődéseteket, de ha nem akkor is ajánlom, hogy maradjatok még egy rész elejéig, ugyanis abban el fog kezdödni a fő szála a történetnek. Ha tényleg tetszett nagyon léégyszi írjatok commenteket visszajelzésképp, hogy tudjam mit gondoltok.

Puszi, hamarosan jelentkezem! :)

(A kutya neve direkt Dopiq. Én úgy ejtem:dopik, de mindenki, úgy mondja, ahogy akarja:))