A sorsod nem te választod

ˇSecondˇ

  Nem is kellett nekem több, fogtam magam és mégjobban elkezdtem bőgni, aztán elfutottam. Csak futottam, és futottam ... az életem elől......

  Mostanra már itthon voltam, akarom mondani a lakásomban, amit kicsit sem tartottam ennek. Az ágyamon ültem és áztattam a plüss Macim. Szerintem már pár órája sírtam. Mostanra szerencsére kezdett  abbamaradni a sírás, de az érzéseim megmaradtak. Tomboltam és dühös voltam. Leginkább a vérszerinti anyámra, aki után rögtön apám jött, aztán a gyerekek akik egész eddigi életemben gúnyt űztek belőlem, és persze a sorból nem maradt ki az a srác se aki utánam futott. Le akartam vezetni a feszültségemet, ezért gondoltam elmegyek az edzőterembe.

  Kb. fél óra múlva egy fekete, csuklyás pulcsiban, és edzős öltözékben léptem ki a ház ajtaján. Egy hátizsák kíséretében, gyalog indultam az edzőterem felé. Ide nem szoktam sminkelni, ugyanis itt elfogadtak. Azt szeretem a boxban, -ugyanis, igen boxolok, már elég régóta- hogy itt mindenkit elfogadnak. Nem az számít kinek milyen a bőrszíne, vagy milyen származású, hanem az, hogy a ringben vagy azon kívül van-e. Itt van pár barátom akikkel találkozok, és ezek közül a legjobb az Dhriti.  (igen furcsa neve van, de illik rá, mivel ő is ilyen furcsa, és mivel nehéz kitalálni elárulom, hogy lány)

  Odaérve az első dolgom volt betenni a holmim az egyik fémszekrénybe. Egyedül a vizet és a boxkesztyűket vittem magammal. A szememmel mindenhol Dhriti-t kerestem, de nem találtam sehol. Pár pillanatra rá meg is tudtam miért, és ha őszinte akarok lenni, kicsit se lepődtem meg. Már megszoktam ezt tőle.

     -Na, kii vaaaagyyok?-kérdezte megváltoztatott hangján, amit akár egy gonosz mesehős is megirigyelhetett volna, és közben a befogta a szememet. A kis partizán, lehetőségtől függően mindig ezt csinálja.

     -Vajon? Várj gondolkoznom kell....-mondtam unott, szarkasztikus hangon, aztán megfordultam és megöleltem-Szia, amúgy! Hogy vagytok?-bontakoztam ki az ölelésből.

     -Mire gondolsz?-ráncolta össze a szemöldökét az előző kérdésem hallatára.

     -A csajoddal. Tudod az előző hetivel-próbáltam visszafolytani a röhögésem. Azt tudni kell róla, hogy neki volt a világon a legtöbb randipartnere, persze mint rájöhettetek mind lány. Viszont Dhriti, így volt tökéletes, a sok csajával, és az egyéjszakás kalandjaival.

     -Ah, tudom mért kérdezed, és kivételesen nem jóra gondolsz. Még mindig találkozgatunk-esküszöm a szívem majdnem kihagyott egy ütemet, annyira meglepődtem. Főleg az ezután következő mosolya után már tudtam... szerintem bele fog szeretni, még ha ő ennek nem is volt tudatában.

     -Azta, ez egy új rekord. Másfél hét, ugye?-boxoltam bele a vállába, mire ő bólintott. Még mindketten ittunk pár kortyot a kulacsainkból aztán felvettük a kesztyűket. "Indulhat a játék!"-gondoltam magamban, miközben beugrottam az üres ringbe. A barátosném a másik oldalról ugyanezt tette.

     -Vigyázz, mert ma kegyetlen leszek, de nagyon.

     -Oké, de azért ne annyira, mint a boxzsákkal, légyszi-nézett rám kérlelve, aztán rá kellett jönnöm, hogy csak tetteti magát és nem fél tőlem. Mind ezek ellenére tudtuk, hogy kettőnk közül én sokkal jobb vagyok, de szerencsére sosem rivalizáltunk. Olyan volt, mint a testvérem, mivel ő volt az egyetlen ember akit szeretek. (persze csak barátként) Rajta kívül a nevelőszüleim voltak, de..... már nincsenek.

  Egy ütés, és elkezdtem a játszmát.

     -Fuu Heather, ma tényleg nagyon jó voltál! Na, mondd baj van?!-nézett rám aggódó szemmel  amikor már a zuhanyzóban voltunk. Tudom furi, hogy ő leszbi és én nem és zuhanyzás meg stb... de még az se zavarna, ha megbámulna. Egyszer megegyeztünk: soha nem lesz köztünk semmi, de ha véletlen belémszeretne, akkor egyenesen megmondja, és nem próbál meg "elcsábítani".

     -Nem, semmi különös-mondtam, bár fölöslegesen, hiszen pár perccel késsőbb ki fogom önteni neki a szívem.

     -Tehát, elmondnanád kérlek?

     -Renbden!-húztam a számat aztán elmeséltem a történetet az elejétől a végéig. Közben kisétáltunk az épületből, és a közelben lévő park felé vettük az irányt.

     -Hűű....-hallatszott barátnőm értelmes válasza a hosszú monológ után-ez király!

     -Hogy miiii?! Ez a világ legnagyobb atomkatasztrófájával is vetekedik, és te azt mondod király? Mégis mi ebben a király?-mondtam teljesen felháborodva. Szerintem paradicsom vörös lehetett a fejem, vagyis hupsz....nem is tudok elpirulni se dühömben, se zavaromban.

     -Nézzük csak mi olyan jó ebben!-kezdett el töprengeni- Először is lett egy új barátnőd rajtam kívül-be kellett vallanom, ebben igaza van-Jó osztályod, van és eddig senki nem tudja milyen vagy valójában. Bár tudod, hogy ezzel az egész szerepjátszós dologgal nem értek egyet. Az emberek ugyanúgy szeretnének, ha tudnák milyen vagy, ez esetben a bőrszíned milyen.

     -Tudod, ezzel az élettapasztalatom nem ért egyet, sőt....... ez alapján az érveink ősellenségek-jelentettem ki, mire mindketten elnevettük magunkat, de az én arcomról hamar lefagyott a mosoly-Szerinted mit kezdjek a sráccal? Azzal aki "meglátott"?!-néztem rá aggodalmasan.

     -Hát, beszélj vele. Gondolom az osztálytársad, szóval már holnap találkoztok. Kérd meg, hogy tartsa titokban vagy hasonló. Szerintem ezzel elintéz..-csörgött a telefonja, és ez mindig azt jelenti, hogy éppen késik valahonnan. Az apja elég idegeskedő, és pontosan szeret érkezni, ezért már fél órával előbb elkészül, ha mennek valahova. Ez alól persze ő se lehet kivétel, szóval halkan mondtam, hogy nyugodtan menjen. Még visszaintegetett a sarkon, ahol befordult, és utána egyedül maradtam.

  Már elkezdett lefelé menni a nap, de attól függetlenül sok időm volt. Közel laktam, és kora ősszel még egész sokáig világos van. Gondoltam bemegyek a játszótérre, hisz úgyse volt gyerekkorom, legalább egy kicsit bepótolom. Leültem egy, hintára, és újra 6 évesnek éreztem magam. A játszótéren nem volt senki, bár kár volt erre gondolnom, mert valaki megsajnálhatott és küldött nekem egy "pajtást". (biztos, hogy nem Isten volt) Abban a pillanatban lefagytam. Semmi nem jutott az eszembe, csak ültem és tátott szájjal néztem őt, ami mellesleg csak fokozta a lebukásom eséjeit. (nem tudom emlékeztek-e még rá, de most nincsen rajtam semmi smink. Totál fehér vagyok, piros szemekkel.) Tehát akit láttam, nem más volt, mint maga a suli egyik nagymenője, -tudjátok a sok  szabadidőmben sokat kutakodok- Ysgawyn Sorden, de mivel kb. senki nem tudja, hogy kell kimondani ezt a ritka francia nevet, ezért Isa-nak szokták hívni.

  A sokkból felébredve egyből keresni kezdtem a menekülési útvonalaimat. Hamar végeztem, sajnos. Ugyanis, ha elfutok feltűnést keltek, és meglátná a bőrszínem, ha nem akkor is, tehát gondoltam szép lassan feltűnés nélkül elsettenkedek, de ez a tervem most bukott el....Most, amikor felémnézett..............

************************************
Sziasztok!

Ez lenne mára az a kis rész. Remélem tetszett, ha igen tudjátok mit kell csinálni, ha meg nem.... Még egyszer elmodnom, ez csak az eleje, és ennél még csak bonyodalmasabb lesz. Minél hamarabb próbálom hozni a kövit. Remélem velem tartotok!

Puszi, Abbye!