Te vagy a jobbik felem

Egy vallomás melyben elmondom szeretlek

Ken jött, meg utána a többiek, N-el bezárólag. Azonnal eltoltam Ravi-t s úgy tettem mintha az asztalon pakolàsztam volna eddig is. Szánalmasnak èreztem magam. Persze ezt is tettem, de csak hogy leplezzem zavarom s tereljem a figyelmet. Képtelensèg, hogy ne vettek volna észre semmit. Nem is akartam túl sokàig maradni. Tudom, hogy még lesz dolgunk, így jobb híján hamar abbahagyva tevèkenysègem, közöltem kimegyek. Meg is tettem. Meg sem álltam kisbuszunkig amibe szinte úgy ugrottam be mintha kergettek volna. Majd talán megmagyaràzom viselkedèsem, addig is igyekszem feldolgozni Ravi szàjra puszijàt.
Ahogy várható volt nem sokkal később megjelentek a többiek is. Ravi szokàsosan mellém ült. Kezét ölemben pihenő kezemre tette mire én lelöktem azt. Ugyanis akkorra már elhitettem magammal, hogy csak véletlenül tette amit tett, vagy erős felindulásból, esetleg viccből. Feldùlt az egész, pedig nem tartott pár másodpercnèl tovább.
Miközben a többiek beszélgettek addig én mereven nèztem ki az ablakon s közben megindult velünk kisbuszunk.
Meglepetèsemre, szegyellem nem figyeltem s ezért ért vàratlanul minden, házunknál állt meg velünk kisbuszunk. Talán jó volt, hogy még elcsìptem egy kicsit a beszèlgetèsből.
- Akkor egy óra múlva itt vagyok értetek. - mondta sofőrünk.
- Rendben. - N nyitotta is az ajtót. Ő szállt ki elsőkènt, utána mi többiek. Bementünk a házba, s mielőtt felroboghattam volna az emeletre N elkapott s kicsit félre hívott. -  Házibuli, az a félhivatalos fajta. Később beszèljünk. - kis mosoly közben érintette kicsit karom. Én meg csak bòlintottam, s mert nem volt akadálya már siettem fel az emeletre.
Alap volt, hogy harc folyik a fürdőèrt. De mert kerülni akartam Ravi-t, ami lehetetlensèg tekintve hogy egy szobàn osztoztunk, beálltam a türelmetlenkedők sorába.
Egyenesen csoda szàmba ment, szerintem, hogy egy óra múlva mind készen voltunk s még sofőrünknek sem kellett várnia egy percet sem ránk.
Zökkenőmentesen zajlott a beszàllàs a buszba, aztán az út is ha azt vesszük s a megèrkezèsünk is. Volt már pár kocsi meg busz a helyszínen. Szólt is hangosan a zene. Őszinte legyek? Most kb a hàtam közepére kívántam ezt a bulit. Na persze bennem volt az is, hogy talán segít lelki àllapotomon ha találkozom néhány ismerőssel, baràttal akik elterelhetik figyelmem.
Bementünk, köszöntünk pár embernek aztán kicsit szètszèledtük.
Nem kellett túl sok hogy megleljem első de nem egyetlen jó ismerősöm. A U-KISS-es Kiseop személyében. Vele egész sokàig beszélgettem. Aztán keresnem sem kellett másik ismerősbe botlottam, mégpedig a B.A.P-os Himchan személyében. Vele is beszélgettem jó ideig. S ők csak egy kis fènyfoltjai voltak a beszèlgetőpartnereimnek. Igazàbòl ők voltak akikkel többet beszéltem. Persze közben ittunk is. Ami az én esetemben nem túl szerencsés, tekintve hogy nem bírom olyan jól az alkoholt mint mások.
Ebből jött az, hogy amint tehettem kivonultam a friss levegőre. Ekkor lettem fültanùja egy beszèlgetèsnek.
- Ugye semmi esélyem most már? Annyira elbasztam.
- Dehogyis Ravi. Te jó ember vagy és nem utolsó sorban jó pasi. Biztos van még esèlyed.
- Annyira szeretem.
- Én is. Persze...
S nekem elég is volt ennyi. Eljöttem onnan. Visszatértem a vendégek közé, majd hirtelen felindulásból mégis megittam valami erőset, aztán futva hagytam el a házat. Futottam amerre làbaim vittek, futottam míg lábaim bírtàk.
Hogy hogyan már igazán nem tudom, de egyik kedvenc bùvòhelyemre az egyik kis eldugott parkba, jutottam el. Ott rogytam össze, ott bömböltem mint egy fogfàjòs elefánt, s ott akartamegállhatok megèrteni, hogy miért vér engem így a sors, hogy Ravi miért szórakozott velem. Fel is ordìtottam, s ha valaki arra járt biztos totál őrültnek gondolt. De nem èrdekelt abban a pillanatban, hogy ki mit gondol rólam. Még az ég is beborult s pillanatokon belül, két villámlást követően, esni is kezdett. Az időjárás híven tükrözte érzelmeim s a bennem dùlò vihart. Telefonom nálam volt, rezgett is kitartóan, de nem nèztem meg ki hìv s így nem is vettem fel. Nem akartam senkivel s beszélni, nem akartam senki sajnàlatàt sem aggodalmàt. Csak egyedül akartam lenni. Ahogy eddig mindig.
- Miért?! - üvöltöttem újra s újra, közben pedig tehetetlen dühömben a földet püföltem ököllel.
Aztán ez is abbamaradt. A vihar tovább tombolt én pedig csak ültem a sárban s némán néztem magam elé. Én is olyan vagyok mint a sár. Nem szereti senki csak elviselni mert az időjárás ilyennel jár.
Mit vètettem, hogy csak arculcsapàs és àrulàs a jussom boldogsàg helyett? Talán nem kellett volna megszületnem? Akkor jobb lenne minden? Talán ha a vihar semmivé tenne a világ is megvàltozna.

Fejfàjdìtò szagok szùrjàk orrom s teszik nehezebbè a lègzèst, idegesìtő lassú majd egyre szaporàbb csipogò hangok bàntjàk fülem. Hol vagyok?
Felnyitva szemeim kissé homályosan látok, így kell párat pislognom, hogy tisztàbb legyen minden. Ekkor nyílik egy ajtó és én veszem észre az arcomon lévő maszkot. Mi a jó isten van már?
- Jó reggelt. Hogy érzi magát? - egy hang, egy nő... Elraboltak?
- Hol vagyok? - hangom halk és rekedtes. Valaminek történni kellett. Lehúztam a maszkot, de nem lett jobb.
- Nos, az a kérdés mire emlékszik. - fehér köpeny... csak nem kórház?
-  A parkban voltam és esett. - mièrt érzem, hogy valami hiányzik?
- Ott találtak magára. Eszmèletlen volt. Valòszìnű túl sokàig volt kint a viharban, emellett kissé ki volt száradva és ki is hűlt. Komolyabb baja nem esett, de igazán megijesztette a barátait. - kedvesnek tűnt a nő, várt is egy kicsit hadd emèsszem a hallottakat.
- Mióta fekszem itt?
- Három teljes napja. Emiatt hittük először... nos hogy bevett valamit. De a vizsgálatok kizàrtak mindent. Egyszerűen csak kimerült. Sok pihenésre van szüksége. - megnézte az ágy végén lévő táblát - Szeretné látni a barátait? Vagyis egyiküket. Egy maradt itt mindennemű fenyegetés ellenère is. - ez csak egy ember lehet.
- Igen. - mondtam csak.
- Rendben. De nem maradhat sokàig. - levette rólam a nászút, éltette, majd távozott is. Helyet pár perc múlva a barátom vette át.
Bejött némán, csak nézve rám. Arca megviseltnek tűnt. Szemeimben könnyek gyűltek ahogy egyre közelebb ért hozzám. Aztán mikor leült mellém s megsimította arcom, majd lehajolt s lágy csókba vont, könnyeim le is folytak arcomon.
- Annyira aggódtam érted. - vált el tőlem és simította arcom - Azt hittem nem èbredsz fel. Nem èrtem volna túl ha ez bekövetkezett volna. - lehajolt s számra puszilt.
- Miért? - hangom még nem volt az igazi.
- Mert szeretlek Leo. - simìtotta újra arcom s le arról könnyeim majd kaptam egy újabb puszit. Nem engedtem el, nem engedtem, hogy elhajoljon, ami erőm volt azzal fogtam és szorìtottam meg ingèt s kèrtem némán csòkoljon még. " Én is szeretlek Ravi. Az èletem èletemnèl is jobban." Csak úgy súgtam neki miközben csòkolt engem.
Megszűnt létezni a világ. Megszűnt minden. Csak én és Ravi voltunk ott egymásnak.