Te vagy a jobbik felem

Vissza a városba

(Bocsánat, hogy ilyen sokat kellett várni rá, de végre itt az új rész. Remélem a rövidsège ellenère tetszeni fog.)

Az a két nap, amíg azokat az istenverte kameràkat beszereztèk, túl hamar eltelt. De szerencsére jobban lettem, már ami az enyhe megfàzàsom érintette. Ez elmúlt. De az èrzèsem Ravi iránt nem. Néhány furcsa pillanatomban talán tényleg úgy viselkedtem mint egy bolond. Olyankor gondolkoztam el, hogy hogyan bírnak engem még elviselni a többiek.
A felèpülèsem követő napokban újabb feladatokat kaptunk.
Volt egy amiben pàrokban kellett este megkeresni egy adott dolgot. Ez ok lett volna ha közben nem ijesztgettek volna minket. Azt hittem én leszek a leghangosabb. De tévedtem mikor Hyuk második este minden rezdülèsre felvisìtott. Aztán jött egy másik feladat, egy dögmeleg napon egy bozòtosban kellett megint keresni valamit.
Így ment egészen két és fél hétig. Ekkor jött a hír, hogy a műsorunk egyéni rekordot döntött. Őszintèn meglepődtünk. De tényleg. Kivétel nélkül mindannyian meglepődtünk. Persze mindenki más aprósàg miatt.
S most hol vagyunk? Hát persze hogy egy fotòzàson. Alig értünk haza és már túl vagyunk egy mini koncerten, egy rádió műsoron, meg most van ez a fotózàs.
Mèrgelődöm, csak magamban, hisz már megint teljesen èrthetetlen koncepcióval álltak elő. Na de mindegy. Hagyom magam, csendben tűrök. S miért? Csak mert így leplezetlenül nézhetem, ismét, Ravi-t. Már amikor még tudom ezt tenni úgy, hogy ne vegye észre senki, legfőkèppen az érintett nem.
Hogy őszinte legyek hiányzik, nagyon, a közös munka vele, mikor azt a kis àl csókot el kellett jàtszanunk, többször is. Persze az is miattam volt mert zavarosban folyton elmosolyodtam s elnevettem magam. Azt hiszem azok voltak az igazán boldog pillanatok s akkor lettem csak még jobban szerelmes belè.
- Leo te jössz. - szólnak és én megyek. Sminkelnek, hajam igazìtjàk meg amit még kell. Mikor kész vagyok a fotós gépe elé àllhatok.
Kész rejtély szàmomra, hogy hogy voltam képes anélkül tenni amit mond a fotós, hogy akár egy hibàt is ejtettem volna.

- Mondd csak, te honnan tudtad, hogy ő az aki kell neked?
- Ezt nem lehet elmagyaràzni Ravi. Erre neked kell ràjönnöd.
- Sokat segìtettèl mondhatom..
- Ne húzd fel magad. Ez az igazság. Ezt érezned kell. Aztán már csak egy kis bátorság kell.. na jó a te esetedben nagyon sok bátorság kell. De viccet félre téve, csak legyél őszinte. Más nem is kell. Érted?
- Èrtem. Kösz Ken.

Láttam hogy Ken és Ravi nagyon elmèlyülten beszèlgetnek valamiről. Egy pillanat volt mikor láttam, de mégis kíváncsivá tettek. De biztos egy dalszöveg, vagy a kèpeink volt a tèma. Aztán meg már nem figyeltem oda hisz készültek a képek rólam.
Miután végeztek velem jött még N.
Tudom, hogy utána végzünk. Éppen ezért vonultam el öltözőnkbe, hogy levakarjam magamról a több réteg sminket s visszavegyem saját ruhàim.
Ruháimmal kezdtem aztán a sminkemmel fejeztem be. Nem siettem el semmit hisz tudtam van bőven időm mindenre.
- Azt hittem eltűntèl. - Ravi jött be hozzám. Fura volt. Legalábbis az ahogy nézett az az volt.
- Itt vagyok láthatod. - töröltem még arcom.
- El fogok kopni a bőröd ha annyira dörzsölöd. - magyarázta s közben máris mellettem termett - Na fordulj csak ide majd én segítek. - ellenkezhettem volna de nem tettem. Hagytam hadd fordìtson meg szèkestől, hadd vegyen el egy törlőt és folytassa azt amit miatta abba kellett hagynom.
Elpirultam, és ez enyhe kifejezés volt a helyzetre amibe kerültem. Leplezni se tudtam a dolgot, de Ravi nem tette ezt szóvá.
- Kész is vagy. - hangja rázott helyre kissé.
- Köszönöm. - mondtam csak.
- Igazán nincs mit. - túl közel volt még hozzám. Nem igazán értettem mit akarhat.
- Van még valami az arcomon? - elmosolyodott kèrdèsemre nekem meg szìvem hevesebben kezdett verni megint.
- El kell mondanom neked valamit. - szemeimben mintha új csillogás gyùlt volna. Nyelnem kellett egyet. Főleg akkor mikor arcom èrintette és simìtotta meg. De nem mondott semmit csak adott egy puszit. De a szàmra! Nem tartott pár másodpercnèl tovább, de én abban a pillanatban fogytam le, törtem darabokra s repültem fel egyszerre az ég felé.
Ezt a pillanatot az ajtó nyitòdàsa zavarta meg.