Árnyékból a fényre (Befejezett)

Tizenegyedik

- Oké, Carmen, most már magyarázd el, hogy mi ütött beléd! - mondtam neki, amikor a sokadik kört tette a szobában.

- Rendben, elmondom. De amit most mondani fogok, azt komolyan kell venned. Nagyon komolyan.

Csak bólintani tudtam.

- Szóval, ahogy azt már mondtam, te egy védelmező vagy.

- Tudom, hallottam, de ez mégis mit jelent? - kérdeztem türelmetlenül.

- Ezt nehéz elmagyarázni - láttam rajta, hogy erősen gondolkodik. - Van egy különleges képességed, igaz?

Nagyokat pislogtam.

- Te meg... honnan...?

- Van, vagy nincs? – sürgetett.

- Van - bólintottam.

- Na látod. A szüleidtől örökölted. Ők is védelmezők voltak...

- Várj, várj, várj!- fakadtam ki. - A szüleim?

- Igen. Az igaziak. Tudom, hogy furcsán hangzik, de az édesanyám ismerte őket, mert ő is védelmező és nagyon jó barátok voltak.

- Az édesanyád?- kérdeztem.

- Igen, de ez már egy másik sztori. Most maradjunk nálad. Gondolom, Bradley jóvoltából tudsz a démonokról is.

Elképedtem, mennyi mindent tud, és ezzel együtt egyre jobban össze is zavarodtam.

- Igen.

- Nos, akkor gondolom, a szabadokról is beszélt neked. Gonosz démonok, akik az emberek életerejével táplálkoznak. Viszont történt néha olyan eset, amikor egy ilyen démont megzavartak a tiszták, félbeszakították a folyamatot, így az áldozat nem halt meg, csupán legyengült. Látszólag éveket is öregedhettek, hiszen az életerejük egy részét elszívták. Egy ilyen eseményt elszenvedettek utódai különlegesebbek lettek, mint a társaik. Az emberi szervezetet hatalmas sokkhatás érte, ez ellen pedig a sejtek védekezni akartak. Az utódok egy mutációnak köszönhetően védettek lettek, nem lehetett elszívni az életerejüket, valamint erősebbek is voltak az őseiknél. Ők a védelmezők. Nem csak a tiszták védhetik meg az embereket a szabadoktól, hanem a védelmezők is. A probléma csak az, hogy nagyon kevés van belőlük. Ilyen ritkaság vagy te is.

Mindenféle érzelem kavargott bennem. Tudtam, hogy Carmen teljesen komolyan beszél, túl sokat tudott, és az évek alatt rájöttem, hogy mikor is hazudik a legjobb barátnőm. Ilyenről most szó se volt.

- Védelmező? - motyogtam.

- Pontosan - bólintott. - Rátok nem hatnak a démonok képességei, vagyis nem tudják elszívni az életerőtöket, de persze fizikailag ugyanúgy sérülékenyek vagytok velük szemben. Emlékszel, amikor a katonai iskolában találkoztunk?

Bólintottam.

- Amikor édesanyám megtudta, hogy a legjobb barátai, vagyis a te szüleid meghaltak, akkor az egész országot körbejárta, hogy megtudja, melyik árvaházba küldött a nagymamád, de az ilyesminek nehéz utánajárni, nem szívesen adják ki az ilyen adatokat. Amikor végre megtalált, már késő volt. Addigra örökbe fogadtak, és hiába járkált a bíróságra, nem tudott elvenni a mostoháidtól.

- Persze, hiszen a mostohaapám az egyik legjobb ügyvéd - mondtam elgondolkozva.

- Igen, úgyhogy anya úgy döntött, ha másképp nem megy, hát rajtad tartja a szemét, mint kívülálló. Beíratott engem azokba az iskolákba, ahova téged is, így én lettem a te... kis őrangyalod, hogy úgy mondjam - mondta mosolyogva. - Legalábbis anya mindig így nevezett.