Árnyékból a fényre (Befejezett)

Negyedik

Amikor hazaértem, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Erre sem volt még példa.

A ház üres volt, felvonszoltam magam a szobámba, hogy egy kicsit ledőljek az ágyra. Az álmennyezetet bámultam és közben azon dolgoztam, hogy bűntudatot keltsek magamban, amiért majdnem mindent elmondtam Bradleynek az életemről. De nem ment.

Valahogy Bradleyvel más volt a beszélgetés, olyan gondtalan és természetes. Amikor csak a közelemben van, könnyebbnek érzem az életem, nem csapongnak úgy a gondolataim, mint máskor. Van ebben a srácban valami más.

Ahhoz képest, hogy eleinte mennyire nem volt szimpatikus, mára már egészen megkedveltem. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól, hogy ma leállította Darrent. Csak azt nem értem, hogy miért akar rám ennyire vigyázni... Bár lehet, hogy nem is kell keresni az okokat, egyszerűen csak ilyen.

Másnap Carmen nem jött iskolába, mert elkapott valami vírusos influenzát. Erre is csak ő képes ebben az enyhe időben...

Reggel Bradley a teremajtó melletti falnak dőlve várt.

- Szia - köszöntött mosolyogva.

- Szia.

Ahányszor csak elmosolyodott, az én arcomra is kiült a vidámság.

- Darren már bent van, de szerettem volna egy kicsit megelőzni - mondta. - Nincs kedved ma mellettem ülni? Ha jól tudom, Carmen ma beteg.

- Jól tudod. De honnan is?

- Reggel küldött egy sms-t, hogy nem kell neki foglalnom a helyet. Gondoltam, élek a lehetőséggel.

Nagyokat pislogtam. Úgy éreztem, Carmen direkt irányítja a szálakat.

- Persze csak, ha nem bánod- mondta most már bátortalanabbul.

- Nem, dehogyis. Szívesen ülök melletted... - feleltem bizonytalanul.

- Csak?

- Csak nem tudom, hogy Darren hogyan fog reagálni. Azt hiszem, tegnap eléggé felhúztuk.

- Felhúztuk? Mármint mi ketten?

Egy kicsit zavarba jöttem, eszembe jutott a tegnapi levelezésem Darrennel.

- Öhm... igen, mert nem vele maradtam, hanem veled.

- Á, így már értem - mondta széles mosollyal az arcán. Ha akarta volna se tudta volna tagadni, hogy élvezi a helyzetet. - Hát, ne aggódj, ha megint eldurvulna a helyzet, majd én megvédelek.

Égnek emeltem a szemem.

- Komolyan azt hiszed, hogy magam miatt aggódok? Tegnap sem engem vert le kis híján.

- Még jó... Akkor már nem élne.

Összefontam a karjaim.

- Na, gyere már, nem lesz semmi baj - mondta lágyan, majd átölelte a derekam és úgy irányított be gyengéden a terembe. Mindenki minket nézett, de ami igazán zavart, az Darren fagyos tekintete volt.

- Muszáj kiprovokálnod? - súgtam oda Bradleynek, de ő csak ártatlanul mosolygott.

- Kiprovokálni? Ugyan mit? Én csak illedelmesen a helyedre kísérlek.

Leültem Carmen helyére, és még csak véletlenül sem néztem Darren felé. Azt azért hallottam, hogy hangosan és méregből dobálja be a könyveit a padba.

Bradley látszólag jól szórakozott, hátát a falnak támasztva nézte, ahogy felkönyökölök a padra, és a tenyerembe temetem az arcom.

- Ebből még baj lesz - dünnyögtem az ujjaim közül.