Acélkék és csokoládébarna

6. fejezet: Az Ezeréves Tölgy jóslata

Cassy szemszöge:

Egyedül baktattam hazafelé a jeges úton, kezemben a vizes bőrönddel, magamon a koszos ruháimmal, és próbáltam úgy tenni, mintha nem is léteznék. Nem volt épp szerencsés a téli szünet előtt ideköltözni, de ez a munka apunak amolyan ,,most vagy soha" alap volt. Az osztálytársaim nem fogadtak szívesen, erre már akkor rájöttem, mikor távolról benéztem a terem ajtaján, és hallgattam a heves pletykálkodást rólam.

Az utca végén megláttam az ismerős behajtót, majd rálépve a poros útra cammogtam tovább, közben az erdő fáit figyelve. Szemét elvétve néhol ugyan, de előbukkant, a levelek sárosan tapadtak a földhöz, és a bakancsomhoz, a madarak minden neszre elröppentek, és látszólag nem volt benne semmi különös. Ezt akartam megcáfolni, legalább magamnak.

Az egyik száraz borokból egyszeriben kifutott egy szürke macska, majd rám nézett, és lassan, tekintetét végig rajtam tartva, átkelt a felhajtón, majd eltűnt az avar között. Kérdő tekintettel néztem utána, és talán az egyetlen, ami megmaradt bennem, az a kék szempár volt.

Biztos ő is olyan, mint Camreon – gondoltam. – Neki is ilyen izzó szemei voltak macskaként.

Tovább trappoltam, amíg el nem értem a rozoga, kék, háznak alig, otthonnak meg főképp nem nevezhető épületet, majd bementem a fehérre festett ajtón. Felakasztottam a kabátom és a sálam, majd beköszöntem a konyhába egy ,,megjöttemet", és már egyből rohantam fel az emeletre, kezemben az átázott bőrönddel.

Letettem az ablak alá, majd lehúztam a vizes ruhákat, és ráterítettem a meleg radiátorra, aztán előkutattam néhány egyszerű ruhadarabot. Átöltözve eljátszottam a tegnapi ,,zseblámpa-prizma-tükör-szív" kombinációt, és már vártam azt a dohos, állott szagot, ami a barlangban fogadott.

Ez azonban elmaradt. Helyette tömjén és könyvlap keveréke csapta meg az orrom, mire kíváncsian kinyitottam a szemem, és enyhe meglepetéssel tapasztaltam, hogy egy zsúfolt boltban vagyok. Mindenhol álarcok voltak aggatva a falra, törzsi maszkokat támasztottak a falnak, doboz-rengeteg és papír-tenger vett körbe, minden négyzetcentit elfoglalva. A helyiséget elegánsan uraló mahagóni asztalra siklott a tekintetem, ahol egy kékes-lilás üvegfiolában ott várt az a bizonyos bájital, egy ,,Igyál meg!" cédulával.

Elvettem az üvegcsét, majd kihúztam a dugót és lehajtottam a negédes, átlátszó folyadékot. Sokáig pislogtam tőle, kicsit csípte az orrom, de nem tudtam tüsszögni. Mikor kinyitottam a szemem, szokatlanul élesen láttam mindent, talán kicsit világosabban, mint eredetileg.

- Szervusz Cassy, Istennőnk hozott nálunk! – Köszönt egy ismerős hang, majd az ajtón belépve meg is láttam Jasminet, ahogy hatalmas boszorkány kalapban, fehér kötéssel a hasán épp egy sárga-vörös leveleket tartalmazó pépet aprított a kicsi mozsarában.

- Szia Jasmine... - Ismét körbenéztem, majd óvatosan utat törtem magamnak a boszorkányhoz. – Nem úgy volt, hogy Cameron fog várni, és ő adja oda a bájitalt?

- De, csak neki dolga akadt így a bál közeledtével, ezért csak egy általa írt cédulát tudott hagyni. Az is megteszi, hiszen tőle van – vonta meg a vállát, majd kivezetett a raktárból, be az igazi üzletbe.

Itt egy kicsit kisebb rendezett káosz fogadott, és valahogy említés nélkül is tudtam, hogy a bolt most kifejezetten más, mint a hétköznapokon. Jasmine megérezhette ezt, mert felnevetett az átlagnál kicsit magasabb hangján, majd tovább őrölt, és egy nagy üsthöz lépett, megkeverte a benne fortyogó sárga és zöld színekben játszó folyadékot.

- Cam' említette, nem? Most lesz a váltás, ezért mindenki kicsit rendet tesz a boltjában, és álarcokat kezd árulni. Én is, amennyire tudtam, kitettem magamért – húzta ki magát büszkén, majd beleöntötte a pépet az üstbe és lassan keverni kezdte a tartalmát.